Képviselőházi napló, 1878. XIV. kötet • 1880. május 31–november 16.

Ülésnapok - 1878-297

376 207. országos ülés november 15. 1888. vihetíeaségére nézve; de úgy tapasztaljuk, t. ház, hogy a Danaidák hordója ezen adófelemelésekkel sem fog megtelni. Hisze í 1875 óta a törvényhozás egyebet sem tett, mint folyvást emelte az adót. És hol állunk most is? Ott, hol 1875-ben álltunk. Akkor is 40 millió frtnyi deficitünk volt, most is körülbelül annyi van. A különbség csak az, hogy azóta tetemesen emelkedtek a terhek és hogy most már a fokozott terhek s a közgazdasági fejlődés támogatásának elhanyagolása miatt, a nemzet gazdasági erejében van megtámadva. Ugy vagyok meggyőződve, t. ház, hogy bizonyos czélt nemcsak egy utón lehet elérni. Pénzügyeink rendezhetőségéről én sem akarok lemondani. Hiszem, akarom hinni azt, hogy vagy egy, vagy más úton, ha egyhamar nem is és nem is teljesen, de mindenesetre legalább megközelíthető a czél. Az első feltétel azonban, hogy vagy egyik, vagy más irányban, ele határozottan következetesen törekedjünk a kitűzött czélra. De ezt a következetes, kitartó törekvést, mely tisztában lévén a módokkal és eszközökkel, azokhoz ragaszkodik és érvényesíti azokat fölfelé és lefelé egyaránt; ezt az öntudatos, következetes, kitartó munkásságot az államélel; minden nyilatkozatában, sem a kormány eljárásában, sem a pénzügyi bizottság jelentésében feltalálni nem tudom. Az, a mit a pénzügyi bizott • ság ajánl, a napról-napra való tengés politikája, az fatalistikus megnyugvás, a reménykedés a jobb jövő kedvezőbb esélyeiben. Azt mondja a pénzügyi bizottság, kiadásainkat nem szállíthatjuk le, bevételeinket nem igen fokozhatjuk, nincs tehát előttünk más mód, mint „a culturális és nemzetgazdasági intézményekben rejlő erők termékenyítő hatásának bevárása." Tisztelt ház! ha csakugyan látnám culturális és nemzetgazdasági intézményeink fejlesztését, akkor talán magam is reménynyel várnám be azou termékenyítő hatást. De ha szétnézünk az országban, fejlődést mennél kevesebbet látunk. Látjuk azt, hogy a közélet számos terén a fejlődés megakadt; látjuk azt, hogy sok téren határozott a hanyatlás; átalában, államintézményeink stagnatióra vamiak kényszerítve, gazdasági életünk válságokkal küzd. Hát ezektől termékenyítő hatást bizony hiába várunk. Nem! tisztelt ház! a resignatióval, a jövendő kedvezőbb esélyeibe való reménykedéssel megelégednünk nem lehet; hanem küzdenünk s cse íekednünk kell következetesen a legapróbb részletekben is, de erélyesen és határozottan, ott is, hol milliókról van szó és hói esetleg nagy érdekekkel kell szembe szállni. Nekünk szükségünk van arra, a mit a ház egy tisztelt tagja, Széli Kálmán, ez év elején tartott beszédében oly szépen hangsúlyozott, hogy a minek az ő hite szerint főszerep kell hogy jusson, az a tervszerű, a kérdést egész horderejében felölelő kormányzati és legislativ működés, melynek feladata pénzügyeink rendezésére és az ország gazdasági állapotának — és a szó tágabb értelmében legyen ez értve — gyökeres megjavítására törekedni s ez utón az ország segélyforrásainak növelése által azt a helyzet súlyának elviselésére képessé tenni." És mert minden törvényhozási működésnek csak ugy lehet sikere, ha azt a kormány öntudatosan vezeti, kell hogy mindenek előtt a kormány következetes legyen a kitűzött czélhoz és hogy helyesen megválogassa az annak eléréséhez vezető eszközöket. A cselekvés, a szorgalmas, kitartó, következetes munkásság feladata vár reánk más téren is, mely szoros összefüggésben van a pénzügyi helyzettel, t. i. a közgazdasági téren. Azon nagy hibák után. melyek a vámszerződés megkötésénél elkövettettek, most már csak az aprólékos, részletes munka tere áll ellőttünk, melyen mindazáltal véleményem szerint némi üdvöset lehet tenni. Azon mozgalom, mely az országban ez irányban szerteszét megindult s melyben kis részünk nekünk is, — kik p padokon ülünk — volt, azon mozgalom immár concret alakot öltött és némi eredményeit látjuk az előttünk fekvő költségvetésben, a kormány működésében. Kissé késő talán, de a kormány kezébe vett bizonyos kérdéseket, melyek részint most már határozottabb formát öltöttek, részint pedig tanácskozások tárgyát képezik, mint például a tenger felé, Fiume felé való kiviteli kereskedelmünk támogatása, a marhatenyésztés előmozdítása, az ipartörvény revisiója, új vállalatoknak és gyáraknak nyújtandó esetleges kedvezmények, a jelzálogüzlet rendezése stb. Elfogultság lenne be nem ismerni, hogy ez irányban folynak az előkészítő lépések, de másrészről kénytelen vagyok kifejezni azon meggyőződésemet, hogy e téren a kormányra és a törvényhozásra még egyaránt igen sok teendő vár, mert valamint hiszem azt, hogy a fennálló kereskedelmi és vámszerződés keretén belől is lehet egyet-mást — de nem sokat — javítani, másrészt arról is meg vagyok győződve, hogy eredményeket egyátalán csakis kitartó, rendszeres és következetes munkássággal érhetünk el. Minél inkább utat tör magának a közgazdasági viszonyok javítása iránti szükség érzete a törvényhozás döntő tényezőinél és a kormánynál, annál többet lehet tenni viszonyaink javítására. De eredményeket csakis ugy érhetünk el, ha e téren is maga a kormány vezet, kezdeményez, irányt ad