Képviselőházi napló, 1878. XIV. kötet • 1880. május 31–november 16.

Ülésnapok - 1878-297

297. országos ülés november 15. 188© 367 deficitet fog felmutatni. Nem telik kedvem ily jóslatokban; adja isten, hogy csalódjam, de tegyük fel, hogy csakugyan 25 millió a hiány. Nézzük, hogy miképen gondoskodik a kormány és a pénzügyi bizottság a fedezetről. A fedezet tulajdonképen csak a papiroson van, nemcsak azért, mert nincs megszavazva, hanem más okokból is. Miből áll a fedezet ? A fedezet egyik része a petroleum-vámra nézve megszavazott összeg, amelynek tekintetében a kormány birja az osztrák kormány azon igéretét, hogy a törvényjavaslatot majd elfogadtatja* Én azt hiszem, hogy a birodalom másik felének kormánya nincs azon kedvező helyzetben, a melyben van a mi kormányunk, mert az nem rendelkezik oly engedelmes többséggel, mint a minővel rendelkezik, legalább -eddig a mi kormányunk. Ott a kormány ígérhet törekvést, de azt nem Ígérheti, hogy elfogadtat egy törvényjavaslatot, mert nincs az osztrák kormány ily szerencsés helyzetben. De tegyük fel, hogy elfogadtatja; hiszi-e a pénzügyminister ur, hogy ez oly rövid pár hét alatt fog megtörténni, hogy ezen adónak 1881. január elején hasznát vehesse ? Tehát ez oly másfél millió, a melyet komolyan számításba venni nem lehet. Ott van a fedezetnek egy másik része. Ezt a fogyasztási adókra vonatkozó törvényjavaslatok képezik, a melyek a képviselőház tagjai között osak ma lettek kiosztva. Hogy elfogadja-e a képviselőház ezen új adókat vagy nem, ezt nem tudhatom és a kormán}" sem tudhatja, Meglehet, hogy elfogadja és pedig azon alakban, a melyben be lettek terjesztve. Ha azonban megszavazza is ezeket a képviselőház, a fogyasztási adónak eredményét nem szabhatja meg, mert a fogyasztási adónak eredménye a nép jólététől függ és attól, hogy lesz-e abban a helyzetben, hogy sok czukroí, kávét s többet fogyasszon; ha nincs azon helyzetben, akkor hiába szavaztuk meg. Ez megint egyike azon pontoknak, melyeket én akkor, mikor egy 25 millió hiánnyal állok szemben, mely nem kétséges, ez már a minimum, azt okvetlelenül fedezni kell, ily fedezeti terveket komoly fedezetnek nem fogadhatom el. A 3-ik fedezeti pont az általános jelentésben, az államjavak elárusítása. Én nekem, tisztelt ház, többször volt szerencsém mondani e házban, hogy az államjavak eladásának elvben nem vagyok ellensége, sőt több izbenlett itt hangoztatva, hogy ezeknek czélszerű és tervszerű el árusítása által az államháztartás, ha nem is lesz teljesen rendezve, de legalább annak rendezését tetemesen megközelíteni lehet. Emlékszem is rá, hogy egyszer a volt pénzügyminister, Széll Kálmán t. képviselőtársam ígéretet tett volt a házban, hogy arra nézve rendesen kidolgozott tervezetet fog benyújtani; mert azt belátja ő is, a mit akkor az ellenzék hangoztatott, hogy az országnak ezen törzsvagyonát, ezen óriási nagy kincsét állami ezélokra felhasználni igenis szabad, de elforgácsolni, eldarabolni ugy, hogy aztán se pénz &e posztó, ezt nem szabad. És mit tesz most a t. pénzügyminister úr ? Miután látja — mint mondotta is az exposéban, — hogy folytonos adósságcsinálással, adóemeléssel a deficitet fedezni mégis lehetetlen, már ő maga, ugy látszik, pirult ezen általa úgynevezett pénzügyi politika előtt, tehát most új módushoz nyúl, elárusítani az államjavakat. De ha már ily gondolatra jön, elvártam volna, hogy dolgozott volna ki rendes tervezetet, ugy az eladási módozatokra nézve, mint a becsárak megállapítására, telepítési módozatokra nézve; és azt én ugy, in parenthesi elintézhetőnek, egy rovatba beleszoríthatónak nem tartom, mintha valami csekélységről volna szó. Ez oly nagy fontos kérdés hazánkra nézve, hogy megérdemli, hogy ezzel a kormány és törvényhozás önálló törvényjavaslatban foglalkozók. A pénzügyi bizottságban erre vonatkozólag egyik t. képviselőtársam, Lukács Béla javaslatot is tett, hogy legalább a becsárak megállapítására nézve nyugodjék bele a kormány abba, hogy a pénzügyi bizottság, hogy mi vizsgáljuk meg, hogy legalább önmagunknak megnyugvást szerezzünk arra nézve, hogy nem megy ugy vaktában ennek megállapítása, mint fájdalom sejteni lehet az eddig eszközölt eladások után, hol oly példákat láttunk, hogy egy birtokrész, mely 50,000 forintra lett becsülve, el lett adva 105 — 110,000 frttäl, holott más a becsáron alul lett eladva. Tehát ha a nemzet eltökélli magát arra, hogy azon javait eladja, melyek eddig törzsvagyonát képezték, melyekre nézve nem tagadhatja, hogy nincs nagyon távol az idő, midőn már jól vagy roszul, drágán vagy olcsón, mégis azok voltak, melyek megmentették, az állam fizetésképességét fenntartották: én bocsánatot kérek, könnyelműségnek találnám, ha a t. ház beleegyezne abba, hogy az ily mellékes utón szentesittessék. És mindezek daczára, daczára azuj adósságoknak, melyeket most csinálunk, daczára annak, hogy a kormány felhívja a nemzetet arra, hogy utolsó vagyonát eladja, mindezek daczára, a kormány a főkérdésre válaszolni nem képes, t. i. arra, hogy tehát mi lesz a nemzetből jövőre. Már most önök maguk bevallották, hogy az adókat felemelték a végső határig. Az adóssá gcsinálást örökre folytatni nem lehet, ezt constatálja maga a kormány. Tegyük fel, hogy az államjavak már el vannak adva — akkor mi lesz ? A pénzügyi bizottságban ezen kérdés felmerült és felmerült a legünnepélyesebb alakban, mondhatom oly ünnepélyes alakban merült föl, hogy azon estén, mikor a vita megindult, én egy mellettem ülő barátomnak azt mondottam és