Képviselőházi napló, 1878. XIV. kötet • 1880. május 31–november 16.

Ülésnapok - 1878-294

328 294, o'sz%«s ölés vetélésekből egyetlen egy se maradjon fenn sem Magyarország követeléseiből Horvátország ellen, sem megfordítva. Természetesen, meg kell jegyeznem, hogy itt a földtehermentesítési előlegekről nem lehet szó, mint a melyek egészen külön rendelkezés alá esnek. Ez foglaltatott az általunk beterjesztett törvényjavaslat 1. §-ában. Miután a múltra nézve ezen compromissum létrejött, a bizottság átment az új kiegyezések megállapítására. E tekintetben a magyar országos bizottság azon nézetben volt, hogy elvileg fenn kell tartani a kiegyezést úgy, a mint volt és legfeljebb egyes szám tételekre nézve kell megtenni azon módosításokat, a melyek időközben szükségessé váltak. Az eddigi kiegyezésnek nevezetesen két elve volt; az egyik az, hogy Horvát-Szlavonország köteles a maga adóképességének arányában hozzájárulni mindazon terhekhez, melyek részint Magyarország és Ausztria, részint pedig a magyar korona különféle részei köztt közösek. A horvátok ezen elvnek elejtését kívánták, ők azt mondták: ezen elvnek úgyis csak elméleti jelentősége van, mert akár öt, akár hat százalék az, a mi bennünket ezen elv alapján megilletne, mi sem az egyik, sem a másik esetben ezen összeget megfizetni nem vagyunk képesek még akkor sem, ha frá szánjuk egész jövedelmünket. Ennek tehát semmi más haszna nincs, mint az, hogy Horvátországot mindig kitartott országnak tüntesse fel Magyarország. (Felkiáltások szélső bal felöl: Ugy is van!) Erre az országos bizottság azt mondta, a mit a t. képviselő urak mondanak, hogy „igaz". És ebben szégyelni való nincs, mert Horvátország nincs azon helyzetben, hogy ezen kötelezettségnek teljesen megfelelhessen! (Felkiáltások a szélső' baloldalon: Hát mi abban vagyankf) de ha Magyarország, daczára mostoha financiális helyzetének, arra szánja magát, hogy ezen kötelezettségnek bizonyos részét Horvátország helyett teljesíti: akkor legkevesebb, mit Magyarország mégis megkövetelhet, az, hogy a világ legalább tudja, hogy ő ezen áldozatot hozza, hogy Horvátország érdekében hozza, hogy a világ ebből legalább megítélhesse a barátságnak azon mérvét, melylyel Horvátország ezen áldozatot viszonozza. (Derültség.) A másik elv az volt, a mely szintén még az 1868-ki kiegyezésben ki lett mondva, hogy daczára Horvátország ezen elvi kötelezettségének, Magyarország nem követeli annak teljesítését, hanem megelégszik, hogy a horvát-szlavón közjövedelmeknek egy része mindenekelőtt levonassék saját belszükségletének fedezésére és a mi fennmarad, az fordittassék a közös költségekre. Eddig az arány úgy állott, hogy 45% fornoveinber 8. 1880. dittatott a beligazgatásra és 55°/° a közös kiadásokra. A két bizottság abban állapodott meg, hogy jövőre is ezen megosztási kulcs megtartását fogja az országgyűlésnek proponálni. Most még csak arról volt szó, hogy melyek legyenek a közjövedelmek, melyek a 45°/° és 55°/» megosztása alá esnek. És e tekintetben talán mégis azt lehet állítani, hogy ezen most proponált kiegyezés jobb a réginél, a mennyiben a tételek szabatosan meg vannak jelölve és legalább emberi előrelátás szerint a mostanihoz hasonló viták nem fognak ismétlődni. Ki lett mondva, hogy a hadmentességi díj, a mely speciális czélra van szánva, nem esik megosztás alá; ki lett mondva, hogy a polgárosított, de közigazgatásilag nem egyesített határőrvidéknek sem közvetett, sem közvetlen adói nem esnek megosztás alá; ki lett továbbá mondva, hogy a szállítási adó, vasúti illeték, bélyegilleték elvben megosztás tárgyát képezhetik ugyan, de gyakorlati nehézségek miatt nem fognak megosztatni, hanem Horvátország javára fog 20,000 frtnyi pausehalis összeg iratni, a mi minden esetre aránylag alacsony, minthogy az 1877'—78. évek átlaga szerint, — más adatok nem voltak rendelkezésünkre; —- ezen adónemek anynyit tennének ki, hogy Horvát-Szlavonország 45°/°-ja 50—60 ezer frt köztt mozogna. Végre megállapittatott, hogy a polgárosított de közigazgatásilag nem egyesített határőrvidék, ha közigazgatásilag is horvát-szlavón kormány alá jut, ezen kiegyezési tételeket revideálni kell a két országgyűlésnek. Már most, t. ház, én megvallom, nem merném ezen kiegyezést akár csak aránylag előnyösnek nevezni; (Igaz; a szélső baloldalon) de másfelől mégis meg kell fontolni azt, hogy nem rosszabb az eddiginél, minthogy elvben megtartatnak mindazon megállapodások, melyeken az eddigi kiegyezés nyugodott és némely gyakorlati határozmányaiban, melyeket az imént említeni szerencsém volt, mégis praecisebb: és igy azt legalább ezen oldalról lehet a t. háznak elfogadás végett ajánlani. Vájjon elérjük-e vele azon czélt, mely a magyar országos bizottságnak szeme előtt lebegett, t. i. hogy elhárittatván mindazon követelések, melyek a két ország köztt a viszály magvát hintették el éveken át, jobb, szívélyesebb viszony fog közttünk fejlődni: erről senkisem kezeskedhetik. Én csak ismételhetem azt, a mi a jelentésnek zárszavaiban mondva van, hogy még azon esetre is, ha ezen remény nem teljesülne, Magyarország birna azon öntudattal, hogy áldozatkészségében és az ezen jó viszony fenntartására irányuló törekvéseiben elment a tőle méltányo-