Képviselőházi napló, 1878. XIV. kötet • 1880. május 31–november 16.

Ülésnapok - 1878-282

282. országos öli más köztt eonpenzáljuk, az egyik roszabb nekünk, a másik roszabb a másiknak, elfogunk állani néhány jogos követelésünktől és elfogadunk javaslatokat, daczára, hogy azok nem egészen felelnek meg az ország minden érdekének, csak hogy az országot a keletkezhető pénzügyi bajoktól kíméljük. De még egy másikat is kikötöttünk ezen kiegj^ezési törvények elfogadása alkalmával: Azt mondtuk, hogy okvetetlenül az országnak kötelessége a következő 10 esztendőben gondoskodni arról, hogy ha iijra kiegyezés előtt állunk, ne legyünk újra abban a kényszerhelyzetben, hogy el kelljen fogadnunk oly törvényjavaslatokat is, melyek nem egészen felelnek meg az ország követelményeinek, •— ne legyünk abban a kényszerhelyzetben, hogy el kelljen államaik jogos követeléseink egy részétől, hogy tehát olyan politikát kell jövőre követnünk, mely lehetővé tegye, hogy az újabb kiegyezés annak idején más, egészségesebb alapokra fektettessék. (Halljuk !} Mert, hogy a mi követelésünk akkor a fogyasztási adó kérdésében egészen jogos, egészen méltányos, egészen helyes volt, azt nem fogja ma már tagadhatni senki. Tagadták akkor azt is, hogy a restitutió kérdésében tett követeléseink igazságosak és méltányosak, Es kérem, ma kiderült, hogy ha azt sem sikerült volna elérnünk 1878-ban, most a magunk zsebéből minden évben 5 milliót kellett volna azért fizetnünk, hogy az osztrák ipart támogassuk. Most már nincs oly elfogult ember a Lajthán túl sem, a ki át ne látná, hogy a kiegyezésnek azon része méltányos volt. Akkor elüttettünk követeléseinktől, melyeket a fogyasztási adó ügyében támasztottunk. Az idő még az elfogultak előtt is e követelésünk jogosultságát szintén ki fogja mutatni. Ugyanis mi mutatkozik már most? Az mutatkozik, hogy a czukoradó, mely minden más országban azon álló alap, mely a legjövedelmezőbb és a leghelyesebbnek tekintetik, nálunk oly nevetséges összeget juttat az állam kincstárának pénztárába, hogy igazán elborzad az ember, ha azt. gondolja, hogy ilyen pénzügyi politikával egy országnak pénzügyeit kezelni és kormányozni kell. Európának minden országában a czukoradó a leglényege.-ebb összeget hozza, mig nálunk az eddigi törvényt kiindulási pontnak véve, hat millió 500,000 forintot, annak 67s%-át juttatja az állampénztárába, tehát a múlt esztendőben 700,000 forintot. Ez oly helyzet, a melyen változtatni, segíteni kell és felfogásom szerint lehet segíteni, mig kiegyezési törvények keretében is és nem kell bevárnunk azon időt, mig az egész 10 esztendő lejár; és ha nem lehet segíteni azon idő keretében, legalább elő kell készíteni mindent, lehetővé kell tenni azt, hogy akkor, midőn leiárt a kiegyezés 38 jnaius 12. lsSO. 9.43 ideje, minden tényező azon helyzetben legyen, hogy kieszközölhessük azt, a mi érdekünkben szükséges. Egy másik baj is van és ez ezukor-iparunk hanyatlása. Mai állapotunkban ezukor-iparunk lendítésére mi sem történik. Ezen is kell segíteni. Más országokban nagyfontosságúnak tekintik a eziikorgyárak felállítását. Minden állam'oda iparkodik, hogy necsak belszükségletét fedezze abból, a mi az országban termeltetik, hanem a kiviteli praemiumok megállapításával lehetővé teszi, hogy az országban több termeltessék, mint a mennyi ott fogyasztatik. Miként vagyunk e részben mi? Egyik t. képviselőtársunk, Helfy kiszámította, hogy fogyasztásunk 40—50%-át teszi termelésünknek. A képviselő ur túlságos kedvezőnek becsüli az arányt. Ma már világos, hogy fogyasztásunk 30% át teszi annak, mi a monarchiában elkel. Azaz előítélet létezett, hog}' mert nálunk kisebb a vagyonosság, nem lehet fogyasztásunkat a quóta arányában számítani, csakhogy megfeledkeztek arról, hogy a quótával már kifejezésre jut csekélyebb vagyonsoságunk. Ha 21 millió emberre 70% fogyasztás esik és 16 millió emberre csak 30°/°, ebben határozattan ki van fejezve, hogy nálunk csekélyebb lévén a vagyonosság, csekélyebb a fogyasztás is minden fő után. Már most 30%-nyi fogyasztás ellenében 672%-nyi gyártásunk van. Termelésünk tehát nemcsak hogy fogyasztásunk 50%-át nem fedezi, hanem csak 7-' részét teszi annak, a mi. itt fogyasztatik, tekintetbe véve, hogy egy része a nálunk termesztett ezukornak a restitationális praemiumok folytán, melyekhez hozzájárulunk, külföldre megy. Ezen segíteni kell. Segíteni kell gazdaságunk szempontjából is. Nem kerülhette ki a t. ház figyelmét, hogy a föld ott hoz legtöbbet, a hol répát termelnek és a ezukorgyártás egy időben a talaj javítását is előmozdítja. De nemcsak ez az indok szól ilyen gyárak felállítása mellett, hanem az is, hogy lehetővé válik ez utón gép-gyárak felállítása, hogy munkások foglalkoztassanak, még pedig az évnek azon időszakában, midőn nálunk rendszerint nincsen kereset. Nekünk is tehát meg kell tennünk mindazt, a mit hasonló viszonyok között levő országok tettek. Praemiumokat adtak, csakhogy ily gyárak felállítása lehetővé váljék; adómentességet engedélyeztek, sőt maga az állam is hozzájárult ily gyárak felépítéséhez. Mi ezen a téren éppenséggel nem mozogtunk. Pedig nem ma kerül először a t. ház elé a kérdés; harmadfél évvel ez előtt határozatot hozott a ház, melyre most a pénzügyi bizottság és annak előadója is hivatkoztak és éppen azért nagy az aggodalmain, mert azt látom, hogy a kormány egyáltalában nem tett eleget a ház ama határozatának. Abban 31*