Képviselőházi napló, 1878. XIV. kötet • 1880. május 31–november 16.

Ülésnapok - 1878-272

272. országos ülés jnnins 1. 1888. í 5 érintkezésbe tévéD, azon interpellatiókat, melyek már túlhaladottak, az elnöki előterjesztésből az ő beleegyezésükkel kitörölhessem, (Helyeslés) míg ellenben azok, melyek még feleletet nyerhetnek és melyeket a képviselő urak még fenntartanak, természetesen szokás szerint tovább is a jegy­zékbe bevezettetnének. (Helyeslés.) Kérem ezt annál inkább, mert a mint méltóztatik tudni, az ülésszak vége felé közeledik s akkor mindig egy általános előterjesztés szokott tétetni mindazon tárgyakról, melyek függőben vannak, úgy mint azokról, a melyek már el vannak intézve. Ha már most ily nagy tömeget függőben maradott­nak mutatunk ki, ez semmi esetre se keltene jó hatást, (ügy vanl) Ha ebbe méltóztatik bele­egyezni, az illető képviselő urakkal ez iránt érintkezésbe fogok lépni. (Helyeslés.) Az elnök­ségnek egyéb előterjesztése nincs. Baross Gábor előadó: T. ház! Van sze­rencsém a közgazdasági bizottság jelentését elő* terjeszteni, még pedig: az erdélyi gazdasági egylet 1879. deczember 1-én kelt kérvénye és továbbá a Maros-Vásárhely közönsége által a tőke- és kamatuzsora eltörlése, nemkülönben az általános váltóképesség [korlátozása tárgyában törvényjavaslat előterjesztését kérő felirata iránt. Kérem a t. házat, méltóztassék ezen Jelentést kinyomatni és annak az osztályok mellőzésével leendő tárgyalását a legközelebbi ülések egji­kére kitűzni. Elnök: A bizottság jelentései, még pedig a Maros-Vásárhely közönségének a töke- és kamatuzsora eltörlése, nemkülönben az általános váltóképesség korlátozása tárgyában törvény­javaslat előterjesztését kérő felirata iránt — to­vábbá az erdélyi gazdasági egyesületnek 1879. deczember 1-én kelt kérvénye tárgyában: ki fognak nyomatni és azt hiszem, hogy azokat, ha a t. báz beleegyezik, a csütörtöki napirendre lehetne kitűzni. (Helyeslés.) Bokros Elek, az igazságügyi bizott­ság előadója: T. ház! Az igazságügyi bizott­ság az erdélyi, úgy a volt Kraszna-, Közép­Szolnok-, Zarándmegye és a kővárvidéki terüle­tek birtokrendezési ügyeinek egyszerűsítése és gyorsítása tárgyában hozzá utasított törvény­javaslatot végig tárgyalván, az erre vonatkozó jelentést van szerencsém beterjeszteni a bizott­ság által szövegezett új törvényjavalattal együtt. Kérem a t. házat, méltóztassék ezeknek kinyo­matását, szétosztását és az osztályok mellőzésé­vel közvetlenül a házban leendő mielőbbi tár­gyalását elrendelni. Egyszersmind van szerencsém előterjeszteni az erdélyi román nemzetiségű jogászoknak Nagy­szebenben tartott értekezletéből, Cozma Párthén és Strevoiu Miklós képviselő urak ellenjegyzé­sével beadott kérvényét, ezen birtokrendezési törvényjavaslatnak mellőzése, esetleg módosítása tárgyában. Az igazságügyi bizottság ezen kérvényt a tárgyalások alkalmával kellő figyelembe vette és most az igazságügyi bizottság azon kérését terjesztem elő, hogy a t. ház azt betekintés végett a ház irodájába letétetni méltóztassék. Elnök: Az igazságügyi bizottsághoz uta­sított kérvény a ház irodájába fog letétetni, a törvényjavaslatról benyújtott jelentés pedig ki fog nyomatni, szét fog osztatni és a tárgy nagy fontossága és terjedelménél fogva azt hiszem, a szombati ülés napirendjére lesz kitűzhető. (He­lyeslés.) Ugron Gábor: T. ház! Én éppen kérni akarnám, hogy miután ezen ügy sürgős és igeu nagy fontosságú is, méltóztassék a t. ház azt már a pénteki ülés napirendjére kitűzni, hogy az mi hamarabb letárgyaltatván, azon vasúti törvényjavaslatok tárgyalását, melyek a t. ház elébe fognak kerülni, ne akadályozza. (Ellen­mondások.) Elnök: Méltóztassék a t. ház tetszése sze­rint rendelkezni, de minthogy a jelentés és az újból szövegezett javaslat igen terjedelmes, annak kinyomatása hosszasabb időt fog igénybe venni és alig hiszem, hogy csütörtöknél előbb, vagy csak addig is kész legyen, azért voltam bátor a szombati napot proponálni. (Helyeslés.) Méltóz­tatik tehát a t. ház elfogadni, hogy e tárgy szombatra tűzessék napirendre? (Elfogadjuk!) Elfogadtatik. Kazy János, a gazdasági bizottság előadója: T. ház! Van szerencsém a gazdasági bizottságnak jelentését benyújtani a gyorsiroda hivatalnokainak minden ötödik év után fizetési pótlékban való részesítésük tárgyában beadott kérvényük iránt. Kérem a t. házat, méltóztassék e jelentés kinyomatását, szétosztását elrendelni s napirendre kitűzni. Elnök: A jelentés ki fog nyomatni, szét fog osztatni és ez is a csütörtöki ülés napirend­jére tűzetik ki. Gróf Szapáry Gyula pénzügyminister: T. ház! Van szerencsém három törvényjavaslatot benyújtani: 1. „az 1877. évi közösügyi zárszámadásra állapított leszámolás szerint Magyarország ter­hére mutatkozó tartozás fedezéséről" ; 2. „Az 1879. évi közösügyi költségekre a magyar korona országai által pótlólag fizetendő Összegekről" ; és 3. „a Budapest főváros által felveendő' köl­csön bélyeg- és adómentessége iránt." Kérem a t. házat, méltóztassék mind a há­rom törvényjavaslatot a pénzügyi bizottsághoz utasítani. A két elsőre nézve méltóztassék a t. ház elhatározni, hogy a bizottsági tárgyalás

Next

/
Thumbnails
Contents