Képviselőházi napló, 1878. XIV. kötet • 1880. május 31–november 16.

Ülésnapok - 1878-280

184 280. országos ülés janíus 30. 188G. beu szóról szóra abból vette át a bajai szárny­vonal mikénti építésére vonatkozó utasítást. Erre tehát én nem reflecíálok. Sőt azok után, a miket a minister ur elmondott, mint előadó is nagyon rövidre szorítkozhatom a módosítvány első részére nézve is. Ugy vettem észre, hogy azon indítvány és azon indokok, melyeket a t. szónokok előhoz­tak, egy elfogultságból származik és ezen el­fogultságot leghelyesebben fejezfeki Thaly Kál­mán t. képviselő ur egy clymaxban. 0 azt mondta, nem akarja, hogy a vasútra nézve a kezelés, építés és a befolyás az állam kezéből kivétessék. Bocsánat kérek, itt három különböző fogalom van, a melyek közül egy a czél és kettő az eszköz. Ha beszélünk az építésről, ennek semmiféle befolyása sincs a forgalmi politikára. Annak, hogy ki csinálja a töltést, ki rakja le a síneket, a forgalmi politikához semmi köze sincsen. Másod­sorban beszélünk a kezelésről. Ez is lehet sok­féle. Azonban kezelés és befolyás nem synonim fogalmak és igy az egyik a másikkal nincs oly szoros összefüggésben, bogy az egyikről a másikra ily következtetést lehetne vonni. De legkevésbé áll a következtetés a harma­dikra. T. i. építheti és kezelheti a vasutat bár­ki, ha meg vannak adva a törvényhozásnak azon biztosítékok, melyeket a t. ministereluök és a t. pénzügyminister ur hangsúlyozott és melyeket bátor voltam én is előzetesen hangsúlyozni, t. i., hogy a tarifa- és forgalmi politikára föltétlenül az állam befolyása biztosittassék. Ez esetben megkötni a kormány kezét és utasítást adni neki előzetesen, hogy már most építse is, kezelje is e vonalat az állam terhére, oly vonalat, melyre még részletes tervek felvéve nincsenek és ennek következtében sem a költség­vetést, sem e vonal minden részleteit megítélni képesek nem vagyunk: azt hiszem, legalább is idő előtti dolog. Ha állna az, a mit Almássy t. képviselő­társam mondott és a mit a legtöbb felszólalt képviselő ur hangsúlyozott, hogy t. i. ez által praejudicium képeztetik az állami építés, illető­leg kezelés, pláne az állami befolyás ellen, az esetben elfogadhatnám ezt az álláspontot. De itt erről szó sincs. Sőt gyakorlatilag tekintve, akár mint határoznánk most, egyszerűen praejudicinmot képeznénk és semmi egyebet. Mert mit érnénk el e határozattal? A nyáron három-négy hónap alatt, mely a kormány rendelkezésére fog állni, mi lesz a teendő? Semmi egyéb, mint részletes tervek föl­vétele és elkészítése. Ez az építés módjára, a vállalat financiro­zására semmi befolyással sincs. A mi pedig azt illeti, hogy Őszszel már csak két év marad rendelkezésünkre, tehát kény­szerhelyzetben lesz a parlament, ez azon okból sem áll, hogy éppan a kényszerhelyzet kikerü­lése az által is biztosítva van, hogy a nehéz munkák, melyek minden combinátióba beillenék, melyekre nézve már részletes tervek vannak készeu, nevezetesen két híd, két alagút és be­vágás építéóe most határoztatik el. A többi mind könnyebb munka és rövidebb idő alatt elvégez­hető, semhogy őszszel csak annyi ideje volna az országgyűlésnek, hogy a kormány propositióját volna kénytelen elfogadni. Bátor vagyok utalni arra, hogy tgj leg­utóbb tárgyalt törvényjavaslat tárgyalásánál is a kormány javaslatától eltérő határozatokat jutta­tott érvényre a t. ház. Ez a szabadsága meg­lesz az ősszel is az előterjesztendő javaslatra nézve is. Ajánlom a bizottság szövegezését a t. ház­nak elfogadásra. {Helyeslés a jobboldalon.) Elnök: Következik a szavazás. A kérdés az lesz: elfogadja-e a t. ház a 4. §-t a pénz­ügyi bizottság szövegezése szerint, igen, vagy nem ? Ha ez nem fogadtatnék el, Bánbidy módo­sítványára fogom feltenni a kérdést. (Helyeslés.) Fel fog olvastatni b. Bánhidy Béla kép­viselő ur módosítványa. B. Mednyánszky Árpád jegyző' (olvassa a módosítványt). Elnök: Kérem azon képviselő urakat, a kik a 4. §-t a bizottság szövegezése szerint elfogad­ják, méltóztassanak felállani. (Megtörténik.) A többség elfogadja a bizottság szövegezését és ennélfogva b. Bánhidy képviselő ur módosít­ványa elesett. B. Mednyánszky Árpád jegyző (olvassa az 5. és 6. §§-í, melyek észrevétel nélkül elfogad­tatnak). Elnök: E szerint a törvényjavaslat ugy általánosságban, mint részleteiben letárgyalva lévén, a holnapi ülésben fog harmadszor fel­olvastatni. Minthogy a főrendiház ülést tart, méltóz­tassék megengedni, hogy a Budapest főváros által felveendő kölcsön bélyeg- és adómentessége iránti törvényjavaslatra vonatkozó jegyzőkönyv hitelesíttethessék. Antal Gyula jegyző (olvassa a jegyzö­könyvet). Elnök: Észrevétel nem tétetvén, a jegyző­könyv ezen része hitelesíttetik és a törvény­javaslat a jegyzőkönyvi kivonattal együtt a mélt. főrendekhez alkotmányos tárgyalás és szíves hozzájárulás végett át fog küldetni. A napirend szerint következnék a zájrráb­károlyvárosi vasút megvétele iránti szerződés beezikkelyezéséről szóló törvényjavaslat tárgya­lása. De minthogy ezen törvényjavaslat tárgya-

Next

/
Thumbnails
Contents