Képviselőházi napló, 1878. XIV. kötet • 1880. május 31–november 16.

Ülésnapok - 1878-280

ISO 280. országos ülés június 10. 1810. vasútvonal van hivatva a magyar kereskedelem és ipar érdekeit kelet felé közvetíteni. A kormány körében legújabban történt változás azon feltevésnek is adhatott némelyikünknél helyet, hogy ezen, a közhangulat által anynyira kivont és az előbbi közlekedési minister által oly melegen felkarolt vonal kiépítésének kérdése a kormány által talán nem fog a jövőben oly erélyesen felkaroltatni. Mindazáltal örvendve kell co:isfatálnom a tegnapi nyilatkozatok és szavazás után azt a tényt, hogy a közlekedési tárcza niinisterénck változása e körülményre nézve befolyással nem volt és a kormány a budapestzimonyi fővonal kiépítésére nézve ugyanazt az álláspontot foglalja el most is, a melyet a ház jelenlegi t. elnökének ministersége alatt elfoglalt. Midőn azonban ezt a körülményt hangsúlyoznám és örömmel constatálnám azt, hogy a kormány legalább ezúttal elég erkölcsi erőt tanúsított ama nagyhatalomnak, mely az osztrák államvaspálya társaságában és consortíumábau rejlik, erkölcsi nyomásától emancipálni magát: hang úlyoznom kell azt is, hogy e törekvésnek tulajdonképeni tűzpróbája Bánhidy Béla képviselőtársam módosítványának el-, vagy el nem fogadásából fog kitűnni. Ha a kormány az osetrák államvaspálya-társulat és consortiuma hatalmas erkölcsi nyomását ezen főpálya kiépítésének elfogadására nézve győztesen állotta is ki, ebben nem egyedül saját ereje működött közre, hanem támogattatott felülről — és ez igen nevezetes tényező — a katonai irányadó körök felfogása által is. A katonai párt ugyanis ezen vasúti fővonal kiépítését illetőleg, egy nézeten van a körülmények sajátságos találkozásánál fogva a magyar nemzet óhajtásával, a mi x-ajmi ritkán történt meg 300 év óta. A magyar nemzet főleg saját kereskedelmi, ipari és a világforgalomnak hazánk szivén át való terelése szempontjából tartja szükségesnek e vasút kiépítését ; a bécsi katonai körök ellenben más szempontból. Nekünk is, nekik is igazuk van. Bementek hadesapataiuk a magyar nemzet akarata ellenére Boszniába és occupálták a Balkánfélsziget nyugati részeit. De ma már az intéző katonai párt köreiben is belátják azt, — a mint ez kitűnik a vezérkari hivatalos jelentésből, — hogy a novi-bazari terrénum nem eléggé alkalmas arra, hogy a Balkán-félszigeten elfoglalt katonai positió állandóan megtartassák. Nevezetesen a novi-bazari sziklákon keresztül egy katonailag biztosan megtartható és tömegesebb szállítási igényeknek megfelelő vasútvonal kiépítése Saloniki felé, még ha ez a mai kifejlett technika mellett irtózatos költségekkel létesíthető volna is, sohasem fogja megtenni hadászatilag azt a szolgálatot, a melyet megteend a budapest-belgrád-nisi vonal. A történelem tanúskodik arról, hogy a stratégia örök igazságú alapelvei sohasem változnak és ezért a hadak főutjai századokkal, sőt ezredekkel ezelőtt ugyanazon irányúak voltak, a melyek ma is. Ezen belgrád-nisi vonal tehát az, a melyen az a hatalom, mely a Balkán-félszigeten uralmat akar alapítani: kénytelen előrenyomulni. A régi magyar királyok, midó'n Nándorfejérvárt — eleinte háborúban, utóbb pedig szövetségben a byzanti császárokkal — a magyar korona területéhez csatolták, jól tudták ezt és biztosították magoknak a nisi utat. Hunyady, midőn seregével a Balkán-félszigetet uraló Kigómezőre ment: előbb Nándorfejérvárt biztosította, a Morava völgyét és Kist foglalta el. Fájdalom, hogy Boszniába bementünk, mert ez sok pénz és véráldozatba került. De, t. ház, én még sem hiszem, hogy onnan kijöjjünk egyhamar; mert a hová az osztrák soldateska a lábát egyszer betette, nem megy ki tnnan addig, a mig ki nem verik. [ügy van! a szélső balon.) A megszállási szerződések lehetnek ideiglenesek, vagy állandók, nem megy ki onnan, — ismétlem — mig ki nem verik. Ki fogja pedig mai napság kiverni? A szegény török"birodalom úgyszólván haldoklik; nem látom át, legalább egyelőre nem! Sőt a Balkán nyugatain megkezdődött occupatió valószínűleg a Balkán középpontján folytattatni fog. És ha folytattatni fog: akkor a katonai pártnak okvetlenül szüksége van a Pétervárad vára alatt építendő állandó dunai vasúti hidra, szüksége van a zimonyi fellegvár ágyúival megőrizhető állandó Száva-hidra, szüksége van a nándorfehárvári positióra. Ugy tudom, 1868-ban, Beust akkor báró, mostan gróf külügyministersége alatt, mikor a dunai várak, nevezetesen Szabács, Nándorfehérvár és Szendrő, máskép Szemendria a török őrségektől való kiürítése volt szóban s hogy azokat Törökország engedje át Szerbiának; ugy tudom, hogy ekkor a szultán nagytanácsa nem akarván alattvalóinak adni át ezen várakat, azt az ajánlatot tette, hogy átengedi azokat igenis készséggel a szomszéd-monarchiának, mely monarchiáé voltak azok a József alatti utolsó török háborút megelőzőleg. Azonban az akkori külügj'minister nem ismerte, vagy nem értette át a magyar nemzetnek Belgrádra való közjogi igényeit, a mely vár és terület nem volt soha Szerbiáé, a mely vár és terület volt valaha a görögöké, attól fogva a magyar- és török-é: tehát visszautasította a szultántól jött ajánlatot. Ma már azonban aligha bánná a jelenlegi hadügyminister és talán a külügyminister is, ha azt a fontos katonai s közlekedési positiót akkor elfoglaljuk és talán Szerbia sem paezkázott volna annyit Ausztria és Magyarországgal, ha a belgrádi fellegvár ágyúitól tart-