Képviselőházi napló, 1878. XIII. kötet • 1880. április 28–május 29.
Ülésnapok - 1878-255
255. országos ölé* május 1. 1&80. 93 Elnök: A pénzügyministerhez utasittaíik. Krajcsik Ferencz élőadó (olvassa az 5—15. folyó szám alatt foglalt kérvényeket és a kérvényt bizottságnak azokra vonatkozó véleményeit, melyek észrevétel nélkül elfogadtatván, olvassa a 16. folyószám alatti kérvényt) : „A régi Küküllö, most Kis-Küküllő megye több helységeiben birtokosok, dézsmakárpótlás nyerhetéseért esedeznek." A kérvényi bizottság a belügyministernek kiadatni véleményezi. Csanády Sándor: Azt tartom, ezen kérvény a pénzügyministerhez lesz utasítandó. Ti^za Kálmán ministerelnök: Annyiban mégis kénytelen vagyok azt mondani, hogy a belügyministerhez lesz utasítandó, mivel a kárpótlási ügyek 1867 óta mindig a belügyministeriumban tárgyaltatnak. (Helyeslés) Elnök: A kérvény a belügyministerhez ntasittatik. A kérvények letárgyalva lévén, következik Hedry Ernő képviselő ur interpellatiója. Hedry Ernő': Van szerencsém a t. ministerelnök úrhoz, mint belügyininisturhez iuterpeliatiót intézni, melyet csak röviden fogok indokolni. Interpellatióm tárgya köztudomású tény. Magyarország északi részeiben, különösen Sárosmegy ébeu, nagyon szaporodik azok száma, a kik kivándorolnak Amerikába. Ezen kivándorlásnak oka természetesen első sorban a múlt év lefolyása óta mutatkozó roppant inség. De ez még nem indokolja eléggé azon nagymérvű kivándorlást, mely most, midőn tavaszszal az illetők már munkát találnak, még mindig szaporodik. Éppen ez mutatja, hogy a kivándorlásnak más okai is vannak, mint az inség, mert oly egyének vándorolnak ki, a kik most már munkát találnak, mert munkaképesek. Éppen azért, mert ezen részei az országnak elvesztik a kellő munkaerőt és ott a munkásokban hiány fog mutatkozni, én oly fontosnak tartom a kérdést, hogy kívánom a t. ház figyelmét arra felhívni. Köztudomású dolog ugyanis, hogy a kivándorlók majdnem kivétel nélkül munkaképes fiatal emberek, parasztok, zsellérek, cselédek. Ezek korlátolt műveltségénél fogva nem tehető fel, hogy bárhova is kivándorolnának, ha arra mások által fel nem buzdittatnáaak, nem izgattatnának és fel nem bujtogattattiának. Köztudomású, hogy Felső-Magyarország több városában, Eperjesen, Kassán és más helyeken vannak ágensek, a kik hamburgi és más vállalkozókkal összeköttetésben állnak és a kik azon munkások száma után, kiket Philadelphiába, vagy északi, vagy déli Amerika más városába küldenem, bizonyos pénzbeli nyereséget kapnak. Ezen üzérkedésnek, azt hiszem, elejét venni kötelessége a kormánynak, ezt megtűrni nem szabad. Tisztelem én a személyes szabadságot. A személyes jogokat tiszteletben akarom tartatni mások által, de itt nem ez az eset fordul elő. Nem lehet az illetőket korlátolni a kivándorlásban, ha e hazában nem akarnak élni, ha másutt akarnak kenyeret keresni. De mikor olyanok mennek ki, — nem mert megélni nem tudnak, de azért, mert mindenféle zsidó-agensek által felizgattatnak — a kik azon véleményben vaunak, hogy ott arany-hegy eket fognak találni, akkor kivándorlásuk a hazának nagy kárára van, mivel az ország elveszti a munkaerőket, midőn csak csalogatva mennek ki, akkor ezen kivándorlásokat valamely utón megakadályozni, a személyes szabadság korlátozásával semmiképen sem ütközik össze. Még egy más kérdés is forog fenn. Ezen kivándorlóknak majdnem egész tömege útlevél nélkül van, tehát ne csodálkozzunk, hogy olyanok éa pedig igen sokan vannak közttUk, a kik még a katonai állítás alatt vaunak, vagy voltak a nélkül, hogy a katoaáskodási kötelezettségnek eleget tettek volna. Tudok több esetet és ha a belügymínister ur, vagy a honvédelmi minister ur kívánják, néhány nap alatt concret adatokkal is szolgálhatok, hogy rögtön az állítás után, mikor az illető mint katona besoroztatott, 5—6 nap múlva köztudomás szerint kinyilatkoztatta, hogy elmegy Amerikába és egy héttel reá el is ment. Az ilyeneket már mégis csak lehetne talán az országban letartóztatni, mert hisz tudjuk, kik azok, tudja a szolgabíró, hogy mikor mennek el s így azokat fel lehetne tartóztatni és vissza^ lehetne tartani. (Helyeslés balfelöl.) Én tehát interpellatiómat minden további indokolás nélkül csak felolvasom (olvassa): „luterpellatió a belügymínister úrhoz: 1. Van-e tudomása, hogy az ország éjszaki részeiről, különösen pedig Sárosmegyéből ijesztő módon szaporodik a kivándorlók száma, hogy azok kivétel nélkül teljesen munkaképesek s egy része- még katonai kötelezettségének sem tett eleget ? 2. Értesült-e a t. minister ur arról, hogy ezen kivándorlók majd kivétel nélkül, útlevél nélkül hagyják el hazájukat és pedig köztudomás szerint, ügynökök által felbuzdítva és felfogadva ? 3. Tett-e, vagy szándékozik-e a t. minister ur valamit tenni, hogy ezen munkásosztály további kivándorlása megakadályoztassák s a titkos ügynökök működése hivatalos hatalommal erélyesen beszüntettessék, illetőleg ezek megbüntettessenek?" Kérem a minister urat, méltóztassék ezen mindenesetre fontos és sürgős kérdésben a közvélemény érdekében a feleletet minél előbb megadni, (Helyeslés halfelöl)
