Képviselőházi napló, 1878. XIII. kötet • 1880. április 28–május 29.
Ülésnapok - 1878-254
254. országos ülés április 30. 1880. 59 nagyobb részt akkor érkezik oda, midőn a járásbíróság a hozzá utalt ügyekben az ítéletet már meghozta és igy az ügyész nincs azon helyzetben, hogy az államérdek szempontjából az ellenőrzést hatályosan gyakorolhassa. Czélszerü-e, helyes-e az állami közérdek szempontjából, hogy a városoktól távoli helyeken működő járásbíróságok hatásköre ennyire kiterjesztessék akkor, midőn sem az eljárásra semmi szabályzat nem létezik, sem az ügyészségek kezébe nem adatott eszköz arra nézve, hogy a társadalom és az állami közérdek szempontjából szükséges ellenőrködést gyakorolhassa? De nemcsak az állami érdek, hanem az egyéni szabadság szempontjából sem volna ez helyes eljárás. Vegyük csak azt az esetet, hogy a járásbiró a vádlott, vagy gyanúsított egyén vizsgálati fogságba való helyeztetését, letartóztatását rendeli el. Hol keressen az illető jogorvoslatot a sérelmes határozat ellen? Az eddigi eljárás szerint ily határozatok a kir. táblához mennek. De ez valóságos satyrája a jogorvoslatnak, mert mig az visszaérkezik, hónapok telnek el, tehát annyi idő foly le, a mennyi az illető vétségre, vagy kihágásra, mint büntetés volna kiszabható. Kétségtelen tehát, hogy a gyanúsított, a járásbiróval szemben úgyszólván védtelenül áll s ha jogorvoslatot használ, helyzetét nem hogy javítaná, de súlyosabbá teszi. (Helyeslés bal felöl.) A mi a törvényjavaslatnak a közigazgatási hatóság compeíentiájára vonatkozó intézkedéseit illeti, azok a közszabadságra nézve meg veszélyesebbek, mint azon intézkedések, melyek által a járásbiró hatásköre megállapíttatik. Méltóztatnak tudni, hogy az ily rendőri törvény számos oly cselekvényt, melyek eddig rendőri kihágást egyáltalán nem képeztek, azzá minősített és a büntetések kiszabásánál igen szigorú elveket követ, mert ezen szigornak ellenkezését, ellensúlyozását a büntető és a rendőri törvénykönyv azon intézkedésében vélte feltalálni, mely szerint ugy a büntető, mint a rendőri biró enyhítő körülménj^ek fennforgása esetén, a fogsági büntetést pénzbüntetéssé változtathatja át. De éppen ezen rendkívüli jog, mely a bírónak nyújtatott, kívánatossá teszi, hogy az eljárás minden lehető jogi garantiával elláttassék, mert különben kettős veszélytől lehet tartani. Vagy attól, hogy az eljáró rendőri biró szigorúan ragaszkodva a törvény betűihez, büntetéseket szab, melyek a nemzet közérzületével ellenkeznek, vagy hogy a kezébe letett rendkívüli enyhítési jogot nem egyenlően használja, az egyiknek kedvezve, a másiknak nem, mi az igazságszolgáltatás iránti bizalmat végkép megingatná. Az új rendőri büntető törvénykönyvben kiszabott legmagasabb fogság, vagy eljárás büntetése két hónapi időtartamig terjed. Már most kérdem a t. házat: helyes eljárás-e, összegyeztethető-8 a közszabadsággal, hogy ily nagy horderejű, a személyes szabadságra nézve ily fontos kérdésekben a közigazgatási hatóságok kezébe tétessék le az ítélet joga, minden bírói ellenőrzés, minden biztosíték nélkül, azon közigazgatási hatóság kezébe, melynek élén a belügyminister áll. Határozottan állítom — nem a belügyminister ur személyére, hanem az állásra vonatkozólag mondom — hogy a parlamentáris belügyministernek ily hatásköre sem a jó és részrehajlatlan igazságszolgáltatás követelményeivel össze nem egyeztethető és nem helyeselhető, hogy e ministerek, kik a dolog természetéből kifolyólag pártállást foglalnak el, bírói természetű ügyekben való ítélethozatal jogával ruháztassanak fel. (Helyeslés a báloldalon.) A 43-iki büntető törvényjavaslat, mely — sajnos — csak javaslat maradt, a rendőri kihágásokra nézve, igaz, a közigazgatási közegeket ruházta fel birói hatáskörrel első fokúlag. De határozottan kikötötte, hogy a jogorvoslat a megyei törvényszékhez menjen, tehát egy birói functiót teljesítő hatósághoz, mely a rendőri ügyek felett végleg döntött volna. Ezen indokok alapján — és mert remélem, hogy a t. ház érzékkel fog bírni a közszabadság ügye iránt, mely a képviselőházban mindig a kellő méltánylásban részesült, van szerencsém a következő indítványt beterjeszteni, melyet fölolvasás után még csak röviden szóval fogok indokolni. Ezen indítvány azt czélozza, hogy a büntető törvénykönyv életbeléptetéséről szóló 40— 44. §-ok az igazságügyi bizottsághoz visszautasittassanak az indítvány értelmében leendő átdolgozás végett. Hozzá kell tennem, hogy az indítványban letett elveket nem akarom változatlanoknak tekinteni, hanem a jogügyi bizottság belátásától függne, hogy ezen elvek mennyiben találnának alkalmazást. Indítványom igy hangzik: (Olvassa.) „Indítvány: A magyar büntető törvénykönyv életbeléptetéséről szóló 40., 41., 42., 43. s 44. §§-ai oly utasítással küldettek vissza az igazságügyi bizottsághoz, hogy azokat a következő elvek alapján újból szövegezze : 1. A kir. járásbíróságok hatásköréhez utaltatnak : a) a magyar büntető törvénykönyv életbeléptetéséről szóló javaslat 40. §-ában elősorolt azon vétségek, melyek büntetése a magyar törvénykönyvben három hónapot meg nem haladó fogházban van megállapítva; b) a magyar büntető törvénykönyv 261-ik §-a szerint büntetendő becsületsértés vétsége azon 8*
