Képviselőházi napló, 1878. XIII. kötet • 1880. április 28–május 29.
Ülésnapok - 1878-269
358 26s > orsz4g«s ülés mäjns 28. 18íft. törvény egy pár szakasza alapján — arra a következtetésre jut, a melynek az indítványban kifejezést is adott, hogy tehát 100,000 frt szavaztassák meg azon bizonyos czélra. Már én megvallom, hogy ezt logikailag azok után, miket itt elmondott, egyátalán helyesnek, meggyőzőnek nem tartom s igy engedjen meg nekem, hogy ha nem is győzött meg engem arról, hogy az, a mit mondott, csakugyan a szerint van s igy az ő indítványa helyes. Én tehát az ő indítványát nem pártolom. Mondott a t. képviselő ur ily dolgokat is: hogy „elhalad egy esztendő és az a szerződés hátrányos helyzetbe hozza a társulatot" „közgyűlési határozat," „egy oldalú eljárás", „két oldalú szerződés egyoldalú módosítása" stb. Legyünk őszinték. Ez mind csak szavakkal való játék, ez a valóságban nem létezik, csak képzetben. Mert ott az állam volt a vevő, az állam volt az eladó fél. Az a közgyűlés, a mely azt elhatározta, a kormánynak teljes rendelkezésére álló férfiakból állott, az a közgyűlés teljes függésben volt a kormánytól. Nem is hiszem, hogy 1876 óta, a mióta a kormány az első lépést tette, nem hatalmat, befolyást, hanem omnipoíentiát gyakorolt a kormány a tiszavidéki vasútnak nemcsak nagyobb szabású intézkedéseire, hanem egyszerűen személyes ügyére is. Avagy elfelejtette-e a t. képviselő ur az 1879-ben történteket, a midőn a háznak egy igeu érdemes tagját, azért, mert akkor már a kormánypárthoz nem tartozott — Nagy György képviselő ur által, bizonyosan azért, mert tehetségesebb, inkább hozzáértő •—• helyettesítette, ez bizonyosan a kormány tudtával történt. (Tetszés a szélső balon.) Én tehát kijelentem, hogy nézetem szerint itt nem forog íenn szó díjazásról, nincs itt szó a kereskedelmi törvény szakaszai által reánk parancsolt elégtételről, nincs itt szó adósság törlesztéséről, hanem egyszerűen jutalomosztásról van szó. Ez azonban nem magán álló eset. Nagy nemzeti jutalmakat igenis szoktak osztani államok, nagy érdemeket szerzett férfiaknak , a tudományok terén tett nevezetes felfedezésekért, nagy hadvezéreknek, midőn a nemzet hadseregét győzelemről győzelemre vive, diadalt szereznek egy nagy ügynek, de hogy a kormány nemzeti jutalmat, a nemzet törvényhozása által megszabott jutalmat ád oly férfiaknak, kik azért semmi szolgálatot nem tettek, azt eddigelé nem hallottam. Végkielégítésről is volt szó. Végkielégítést nyernek valamely intézet, vagy társulat felosztásával, annak hivatalnokai, tisztviselői, szolgaszemélyzete, azok, a kik minden idejüket az intézet, vagy társulat szolgálatának szentelték, kikre az egyedüli kenyérkereset, megélhetési mód és kútforrás volt azon szolgálat, hogy magukat és családjukat eltarthassák. Igenis, ezek nyernek végkielégítést. De itt ilyenről nincs, nem lehet szó akkor, midőn képviselők, magas állású államtisztviselők és általában oly egyének vannak kérdésben, a kik ezen állás elveszítésével fő keresetforrásuk, vagy megélhetési eszközeiktől egyáltalában nem lesznek megfosztva. [Igaz! ügy van! a szélső baloldalon.) Mert hiszen a társulat ügyeinek vezetése, nekik csakis mellékes elfoglaítatás volí, melyet azért a bizonyára nem csekély jutalomért, azt hiszem, szivesén teljesítettek. Itt azonban, t. ház, complicált a helyzet, mely előtt szemet hunynunk nem lehet, nem szabad. Előre bocsátom, t. ház, hogy én nem tartom indokoltnak a sógorság, komaság és atyafiság feszegetését, nem is teszem. De ezeu esetben valósággal elkerülhetetlennek tartom azt, hogy az ország közvéleménye a létező összeköttetéseket figyelembe veheti és minthogy napnál világosabb dolog az, hogy azokat az igazgató-tanácsosokat jogilag nem illeti meg semmi, hogy az ország nekik kártérítéssel nem tartozik — ezen nagylelkű liberalismusnak olyaa forrásait fedezheti fel, a milyeket a ministerelnök ur tegnap, mint subjectiv okokat és mint insinuatiót utasított vissza. De én nem akarok erre utalni; azonban vegye ezt, mint jóakaratú figyelmeztetést tőlem szívesen a t. kormány és a t. túlsó oldal. A ministerelnök ur tegnapelőtti felszólalásában egy igen nagy és fontos körülményt említett meg (Halljuk!) és ez semmivel sem kevesebb, mint az állam hitele. Figyelmeztette rá a t. házat, hogy nagyon vigyázóan és óvatosan kell bánni az államnak azon hatalommal, mely hatalmat neki a részvények többségének birtoklása nyújt, nehogy nyomást gyakoroljon ezen hatalmánál fogva az idegen részvényesekre, a kik aztán idegen országokban, a külföldön az állam hitelének megrontására hathatnának. (Halljuk! Halljuk!) Ez igen nagy szó, t. ház, és én nem engedem magamat e házban senki által megelő'ztetni ezen fogalom jelentőségének mérlegelésében. Azonban bocsánatot kérek a ministerelnök úrtól, hogy egyáltalában nem látom az állam hitelét helyes összefüggésbea a forgó esettel, nevezetesen az állam hitele megrontásának lehetőségét. Engedelmet kérek, mint történik ez? többet kapnak a külföldi részvényesek, ha az igazgató-tanács tagjai 420 ezer írtba részesülnek, vagy kevesebbet? megrontotta-e már az állam hitelét egy bizonyos határig Hegedűs Sándor t. képviselő ur felszólalása? Azt hiszem, hogy egyáltalában nem, anynyira praecisirozva van e stipulátió, hogy a külföldi részvényes, akár micsoda határozatot hozzon, a t. ház a fennforgó kérdésben, nincs az által érdekelve, mert ő megkapja a maga 245 írtját kamataival együtt annak idején, mi-
