Képviselőházi napló, 1878. XIII. kötet • 1880. április 28–május 29.
Ülésnapok - 1878-265
S65. országos ülés mijns 21. 1SS0. 397 megfontolva nincs s melyek ez idő szerint oly alakban nem lehetnének a t. ház előtt, hogy intézkedésének biztos alapját képezhessék s hogy meggondolt, indokolt zsinórmértékéül szolgálhassanak is: czélszerííbbnek tartotta azon körülményt bejelenteni a t. háznak és kikérni bölcs elhatározását. Ez eljárásában támogatva lett a kormány kijelentése által is, melyre e perczben reflectálni fogok. Ugyanis a földmívelési, ipar és kereskedelmi minister ur a bizottságban kijelentette, hogy a nyár folytán e kérdésekben szaktanácskozmányt kivan tartani. Ezen szaktanácskozmány által előakarja készíttetni az anyagot, mely a törvényhozás intézkedéseinek alapját fogja képezhetni és ennélfogva lehetővé fogja tenni, hogy a t. ház a kormány concrét javaslataival találkozzék és pedig minél előbb! A bizottság a maga részéről is helyesli a minister urnak szándékolt eljárását; helyesnek tartja azt, hogy a minister e szaktanácskozmányt a nyáron megtartsa, hogy a szaktanácskozmány lehető tág körből összehívott egyénekből állittassék össze és hogy ott mindazon kérdések bőven és részletesen megbeszéltessenek, a melyek ezen kérvényeknek tárgyát képezik és a melyeknek megoldásával kapcsolatban, az ipar terén mindazon reformoknak is létesülniök kell, a melyeknek létesítése feltétlenül szükséges. E mellett a bizottság jelentésében szükségesnek tartotta azt is kiemelni, hogy mily irányban tartja leginkább kívánatosnak a kormány eljárását. És itt van szerencsém felhívni a t. liáz figyelmét arra, hogy a bizottság maga is hangsúlyozza az 1872: VIII. és az 1868. évi VI. t. ez. módosításának szükségességét; és hangsúlyozza mindazoknak a reformoknak létesítését, a melyek jelentésében részletezve vannak. A bizottság azonban azokat egyenkint és ugy, a mint vannak, nem vette fel határozati javaslatába, mert azok felvételét czélszernnek nem tarthatta. Csakis egyre, az 1872: VIII. t. ez. revisiójára reflectálok. A bizottságban a földmívelési minister ur kijelentette, hogy szükségesnek tartja ezen törvényezikk módosítását a szerint, a mint az igények követelik. Csak az a kérdés, hogy mily alakban, irányban és részletek mellett eszközlendő e módosítás? Sokan odáig mennek, hogy egy ily határozat körébe minden előleges megvitatás nélkül bizonyos részleteket kivannak felvétetni, a melyeknek megoldását a ministerre kivauják bizni. A bizottság azonban ezt nem tartotta helyesnek. Ha a minister ur a szaktanácskozmányt meg fogja tartani, a mint hogy azt Ígérete szerint meg is kell tartania, lesz alkalma az érdekeltekkel való közvetlen érintkezés alapján constatálni, hogy mily irányban szükséges az 1872: VIII. t. ez. revisiója, mert azon kérKÉPVH. NAPLÓ 1878—81. XIII. KÖTET. vények alapján, a melyek ide beadattak, még határozott, positiv zsinórmértéket találni nem lehet. Azonkívül, t. ház, eltekintve attól, hogy az egyes kérvények köztt bizonyos neme az eltérésnek észlelhető, megfontolandó az is, hogy csak azon keretek köztt maradjunk-e, a melyeket e kérvények érintenek, avagy czélszeríí lesz-e a szaktanácskozmány folyamán felmerülő eszméket is a kiigazítás körébe vonni, a melyek fontosabbak a közélet terén, mint az az első pillanatra látszik. Azonkívül nem is egy szűk bizottsági tanácskozmány keretébe való volt az, hogy pl. az iparos szakoktatás kérdése az xigy jelen stádiumában a megoldásnak tárgyát képezze. Hiszen az iparos oktatás előzményeinek, feltételeinek és keresztülvitelének módozataira vonatkozólag concrét javaslatnak kell a ház előtt feküdni. E concrét javaslatnak elkészítésére csakis a kormány és az annak initiativája folytán felhívott szakközegek nyilatkozata lehet alkalmas és én azt gondolom, t. ház, hogy az iparos szakoktatás kérdése önmagában már annyira megérett egészet képez, hogy nem szenvedhet kétséget, hogy a kormány a maga részéről is szükségesnek fogja találni ez irányban, mint ezt eddig is tette, a törvényhozásnak, a mennyiben ez szükséges, segélyét igénybe venni. Én nem akarok most érdemileg bele ereszkedni abba a kérdésbe, melyet a II. iparos congressus kérvénye az ipartörvény módosítása tekintetében kifejt és a mely az ipar szabad gyakorlatának jelentékeny megszorítását tartalmazza. Én nem akarnám felidézni azt, t. ház, hogy itt most ezen határozati javaslat tárgyalásánál vita fejlődjék az ipar teljes szabad gyakorlata, vagy pedig annak megszorítása felett. Én csak azon szerény nézetemnek adok kifejezést, a mi a bizottságban is hangsúlyoztatott, hogy éppen e téren a reformokkal igen csinnyán kell bánni. A közélet terén számtalanszor tapasztaltuk, hogy valahányszor mi, még nem kellőleg érett viszonyainkra átültettünk valamely intézményt, mely a külföldön liberális színezettel megteremte hasznos gyümölcsét, mi nálunk nem valósította meg azon várakozást, melyet hozzá csatoltunk. És annálfogva kétszeresen meg kell figyelni azon intézkedéseket, melyek, ha most bele fogunk e fontos munkálatba, e téren szükségesek lesznek, így tehát röviden vitatkozni, eszmét cserélni lehet a felett, de óva intem a t. házat, hogy addig is, mig szakközegek és szaktanácskozmányok részéről kellően megállapított eszmével, tervvel concrét javaslat alakjában nem találkozunk, e kérdés felett előzetesen dönteni akár megszorítólag, akár pártolólag ne méltóztassék. (Helyeslés jobhfelől.) 38