Képviselőházi napló, 1878. XIII. kötet • 1880. április 28–május 29.

Ülésnapok - 1878-252

252. országos ülés április 28. 1880. 23 vagy legalább megbocsátja a t. túloldal, ha kénytelen vagyok megjegyezni, hogy bennem nagy megütközést keltett, mondhatnám, fájdalmat ébresztett az a körülmény, hogy egy ilyen törvényjavaslat tárgyalásánál oly ellenvetések hallattára. minőket Horváth Lajos képviselő nr ezen törvényjavaslat ellen támasztott, a túloldalon egyetlenegy ember sem találkozik, a kinek aggodalma volna, vagy legalább aggodalmainak hangot adna és elhatározását indokolni czélszerűnek, vagy szükségesnek látná. (Ügy van! balfeWL) Bocsássanak meg uraim, de ezen törvényhozás, a melynek tekintélyes voltára az előadó ur hivatkozott, mondván, hogy e Szt.-Pétervárra való törvényeket e törvényhozás nem rég hozta meg, azt, hogy a legnagyobb fontosságú kérdések ily elbánásban részesüljenek, eddig még nem szokta meg. (ügy van! balfelöl.) A minister ur kijelentette, hogy ő az igazságszolgáltatás érdekének eleget tenni iparkodik és hogy rajta van azon, hogy a bűnvádi eljárás, ha lehet, még a jelen országgyűlés folyama alatt előterjesztessék. Sem én nem kételkedem, sem más nem kételkedhetik sem abban, hogy a minister ur erre komolyan törekedik, hogy erre régóta törekszik és hogy mindig törekedett, sem abban, hogy hiába törekszik. A legszebb, a legnemesebb törekvéseit, a melyeket a homály leple, vagy az enquétek tanácskozásainak jegyzőkönyve fedez, egy ily veszélyes törvényjavaslat (Igaz! a baloldalon) tökéletesen semmivé teszi. Az igazságiigyminister ur hiába áll elénk s állítja ki magáról a bizonyítványt — én sietek kijelenteni, hogy pártja ezt ki nem állította — hogy iparkodása nagy és nemes, mert ezt Pauler Tivadarnak elhisszük mi, de a minissernek ily törvényjavaslat előterjesztése után lehetetlen elhinni, mert az igazságszolgáltatás valódi érdekeinek ezen törvényjavaslat csakugyan kijátszása. Az igazságiigyminister ur azt mondja, hogy nem tagadja, hogy a büntető törvény szabályozására égető szükség van. Elhiszem, hogy nem tagadja, de lehetetlen is tagadnia és ehhez hozzá teszi, hogy, mert e törvényjavaslat 100 év óta a negyedik, mert az első az 1791-iki, a második az 1827-iki, a harmadik az 1843-iki és a 4-ik ez: iparkodjunk ennek minél előbbi életbeléptetésével, mert, mind monda, a polgári szabadságnak fő kelléke először tudni azt, hogy mily tények azok, a melyek büntetendő cselekményeknek tekintendők és másodszor tudni azt, hogy minő büntetés rovandó ki azokra s miután eddig e tekintetben törvényünk nem volt és a mi anyagi büntető törvényünk e két kérdésben mégis kielégítő, tehát a polgári szabadságot szolgáljuk akkor, ha a két büntető törvénykönyv életbeléptetésére törekszünk. Nem mondom, t. ház, hogy ebben a minister urnak igazsága nincsen, főleg ha nem sietett volna a benne rejlő igazságot nyomban lerontani, midőn demonstrálta azt, hogy a büntető törvénykönyvben sokkal több tény qualificáltatik bűnténynek, mint a hogy eddig törvényes gyakorlatban fennáll. De ez mellékes kérdés. De én csak hangsúlyozom és ismétlem azt, a mit Szilágyi Dezső t. barátom mondott, hogy az egyéni szabadságnak garantiája nem az anyagi büntető törvénykönyv rendelkezéseiben áll, vagy ha áll, csak az utolsó foka áll, az egyéni szabadság garantiái a jó bíróban és a jó eljárásban rejlenek. Nem volt nekünk eddig büntető törvénykönyvünk, de a személyes szabadság garantiái meglehetősen megvoltak mindenütt, a hol jó bíróságok állottak fenn. És ha meglesz majd a büntető törvénykönyv, ha hatályba lesz léptetve, de ezen törvényjavaslat alapján minden garantia és controll nélkül történik az eljárás, vigyázzon az igen t. igazságiigyminister ur, a polgári, egyéni szabadság érdekei egyáltalán nem fognak kielégítést találni. De a t. igazságügyminister azzal biztat minket, hogy ő ugyan iparkodik egy év alatt, még ez országgyűlés alatt előterjeszteni a büntető eljárást. De megtörténhetik, hogy egy pár évig is elhúzódik még, mielőtt a büntető eljárás törvénynyé válnék. Én az igen t. igazságiigyminister ur hasonlíthatatlan emlékező tehetségére hivatkozom, azt hívom fel tanúul, hogy az a büntető törvénykönyv, mely ma már törvénykönyv, mint javaslat készen állott 1872. év nyarán és mégis 4—6 évbe került, míg a törvényhozási tárgyalás alá jutott és most már nyolczadik éve, még mindig életbe léptetve nincs. Hát ha most az eljárás által nyújtható minden garantiák mellőztetnek; ezen törvényjavaslat vájjon biztosíték-e reánk nézve, ha a t. minister ur igéri, hogy még ez országgyűlés folyamán, vagy legfeljebb egy pár év múlva elő fogja terjeszteni? Hátha ennek előterjesztése is 8—10 évet vesz igénybe — addig az egyéni szabadság, vagy a mint ő mondja, polgári szabadság garantiája meg van-e óva a büntető törvénykezésben? Pedig, hogy anélkül van, annak ellenkezőjét az igen t. bizottság előadója meg sem kísérté bebizonyítani. Azt mondja az igazságügyi minister ur, hogy történjék, ami jó, most és minél előbb. Ám történjék meg, de hát az igen tisztelt minister urnak lehetetlen aniäyira félreérteni, hogy ő azt mondja, hogy ez a törvényjavaslat, kivált pedig annak 40. és 41. §§-ai jók és ha jól ismerem a t. minister urat, azt hiszem, velem együtt 8 is azon nézetben van, hogy ezek roszak és kihagyása igen jó. Puszta szójátéknak látszik ezen dolog — de én a jogászhoz folyamodtam, azon jogászhoz, a kit mint ministert pártfelei nem támogatnak, mondja meg őszintén, összhangzik-e ezen törvényjavaslat azon elvekkel,