Képviselőházi napló, 1878. XIII. kötet • 1880. április 28–május 29.

Ülésnapok - 1878-264

« 264. országos ülés májns 20 1SS0. 253 megfontolása szerintem e javaslatnál első sorban volt indieálva, mely azonban daczára annak, hogy a javaslat több bizottság retortáján meut keresztül, sem a törvényjavaslat szövege, sem az ahhoz csatolt ministeri indokolás, sem végre a közlekedési és pénzügyi bizottság jelentése szerint a megérdemlett figyelemre méltatva nem volt. Ki mondatik az idézett sorokban, hogy az állam egy bizonyos esetben magához válthat egy kész vasutat. És ezzel ki van mondva indirecte 1-ször az, hogy az érintett egy eseten kivül az állam helyi érdekű vasutat nem válthat magához, bármennyire kiderülne is az, hogy ez az államnak érdekében állana 5 2-szor az, hogy az állam, mint ilyen, maga u. n. helyi érdekű vasutat nem építhet. Sőt az indokolásokból és bizottsági jelentésekből azt látjuk, hogy a czél e javaslattal nem annyira az volt, hogy Magyarországnak helyi érdekű vasutjai legyenek, esetleg ilyetén vasuthálózatja legyen, hanem az, hogy a magán vállalkozási szellem ilynemű vasutak építésére bátoríttassék. Bármennyire szükségesnek ismerem is, hogy a magánvállalkozás a lehető legnagyobb mérvben belevonassék egy ily nagyszabású kedvezményezésbe, a milyenről itt szó van : nem titkolhatom el magam elől az aggodalmat, hogy egyedül kedvezmények, bár nagy kedvezmények árán odáig birjuk-e hangolni a magán vállalkozást, hogy az nekünk számba vehető arányokban és a lőhető rövid idő alatt építse föl a szükséges helyi vasutak at. Az ily kedvezmények megteremhetik a magok gyömölcsét minden oly országban, a hol a vállalkozási szellem ki van fejlődve s a hol a vállalkozás sikeréhez nem hiányzik a két elengedhetetlen föltétel: a tőke- és a munkaerőre. Belgiumban, vagy az anyagi kultúra magasabb színvonalán álló bármelyik országban, nem kétlem, volna sikere hasonló privilégiumoknak. Itt nálunk azonban ez nem elég. Nálunk vállalkozási szellem, melyet kedvezményekkel nagyobb tevékenységre fokozhatnánk, nincs. Nálunk a vállalkozási szellemet nem buzdítani, de teremteni kellene s hogy a javaslatban foglalt kedvezményekkel meg lesz-e teremthető, arra igennel, vag}

r nemmel felelni az individuális felfogás és a temperamentum dolga. Az optimisták igennel, a pessimisták nemmel fognak rá felelni. Van azonban valami, a mire viszonyaink hű ismerője, bár mennyire optimista legyen is, alig fog felelhetni igennel és ez az a kérdés: vájjon puszta kedvezményekkel teremthető-e nálunk ez időszerint tőke és teremthető-e munkaerőre? r Es itt kénytelen vagyok nemzetemről elhárítani egy vádat, melylyel mindenütt és minden alkalommal illettetik és a mely fölhozatott ellene tegnap is, hogy megszokta már mindent a kormánytól és a törvényhozástól várni. {Halljuk! a szélső baloldalon.) Egy az, a mit megszoktunk: ezt a vádat in infinitum ismételni. Pedig alig van vád, mely magyar ellen igaztalanabbul lenne fölhozható. Tekintsünk körül az országban, mi az, a mit kormányi kezdeményezésből, vagy áldozatból létesültnek állíthatnánk. Bizony vajmi csekély ahhoz képest, a mit a társadalom önerejéből teremtett. A Tiszaszabályozástól az akadémiáig, egész hosszú sorozatát emlífhetnők föl amaz alkotásoknak, melyekhez hasonlókat más gazdagabb országokban soha nem sikerült tisztán társadalmi utón létesíteni, melyeknél mind ott látható az állam alkotó keze, de melyeknek megalkotásánál mi nálunk az államnak legkisebb szerepe nem volt, — ha csak nem akadályozó szerepe — s valamennyi pusztán és kizárólag a társadalom erejéből állott elő. A mi társadalmunk valóban megtett és megtesz mindent, a mi nyomorúságos helyzetében megtehető. (Ugy van! a szélső balon.) S ha az állam hasonló mérvben igyekeznék teljesíteni a maga feladatát: bizonyára még a fejlődés legnagyobb akadálya, a mai közjogi alap mellett is, sokkal előbbre mehetnénk, mint vagyunk. S a helyi érdekű vasutak létrehozása körül is meg fogja tenni a magyar társadalom a magáét, legyünk a felől nyugodtak. Csak mi magunk jussunk először tisztába magunkkal az iránt, mi az, a mit viszonyaink köztt a társadalomtól jogosan és okszerűen várnunk lehet és várnunk kell s mi az, mit a czél világos koczkáztatása nélkül az állam vállairól a társadalméira áthengerííenünk nem volna helyén. A localis vasutak létesítésénél, mint általán a legtöbb alkotásnál, a tevékenység két irányára van szükség. Az egyiket hajlandó volnék passiv tevékenységnek nevezni s áll ez áldozatok meghozatalából, melyeket meghozni szükséges is, de — és mindenek fölött, lehetséges is. Enuek a passiv tevékenységnek kifejtésére igenis hivatottaknak vallom a létesítendő vasutak által érdekelt vidéket. Megadhatják, meg kell adniok a vasutakhoz szükséges földszalagot, ingyen, vagy csekély árért; teljesíthetik részben, vagy egészben, ingyen, vagy olcsón a földmunkát; rá fordíthatják a községek munkaerejét; sőt, némi részben, mely persze nem igen nagy, járulhatnak az építési tőkealaphoz i.i a közmunkaváltságból; s végre a hol módjuk van benne, ajánlhatnak jövedelmi garantiát. Mindé:: oly nemű áldozat, melyet az érdekelt vidékektői