Képviselőházi napló, 1878. XIII. kötet • 1880. április 28–május 29.

Ülésnapok - 1878-261

261. orsgigos ülés május 12. 1880. ISI ügyministeriumhoz felterjesztett és közre bocsátott E) táblája kimutatások előtüntetik, hogy Magyarországon hány egyén Ítéltetett el, minő kihágásért egy hétnél, egy hónál, három hónál, hat hónál tovább, egész egy évig terjedő szabadságvesztés-büntetésre. A t. képviselő urnák, a járásbíróságok hatásköre kitágításának szándékából levont érvelése, épp oly kevéssé szolgálhat okul a javasolt 40. §. megváltoztatására, mint a múltkori beszédében elmondott és jelenleg ismételt visszatekintése a büntető jogszolgáltatásnak magyarországi és különösen európai jogtörténelmi fejlődésére. A t. képviselő ur azon állítást koczkáztatta, hogy 1848. előtt Magyarországon a jobbágyok bűnügyeiben az uri székek, tehát társas bíróságok ítéltek. Chorin Ferencz: Ezt nem mondtam! Zsíros Lajos: Engedelmet kérek a t. képviselő úrtól, de az uri székek Magyarországon, kivéve a jus gladii-val felruházottakat, csak eivilis ügyeket pertraetáltak és a kisebb fenyítőügyek felett elverte a port a falusi bíró, az uradalmi ügyész, a szolgabíró; a tulajdonképi büntettek felett pedig a megyei törvényszék bölcsessége itélt. Ha nem volna alaposabb a képviselő urnák hivatkozása az európai jogtörténelmi fejlődésre, mint a hazaira tett visszapillantása, ezt szóba sem hoztam volna. Azonban engem ez sem capaeitált. Más a bírósági szervezet, más a nép, mások a viszonyok Magyarországon — mások Európa többi művelt államaiban. Mi, t. ház, saját bíróságaink competentiáját nem Európa egyéb államai, hanem Magyarország számára akarjuk megállapítani és ezért nekünk a hazai viszonyokra kell súlyt fektetnünk és nem arra, hogy mi van Németországban és hogy ki ítél ott a kihágások felett. Különben megszoktuk már az európai jogtörténelmi fejlődésre való hivatkozást, mikor valami új intézményt akarunk hazánkban életbeléptetni. Pedig senki sem vonhatja kétségbe, hogy a bűntettekről és vétségekről szóló törvénykönyvünk európai színvonalon áll s hogy annak kitűnő alkotója, contemplatiójának keretébe vonta az összes művelt világ büntetőjogi intézményeit. De nehogy félreértessem, ki kell jelentenem, hogy a mit felhozandó leszek, azt nem ezen kitűnő műnek hiányaként akarom felróni, mert hisz nekem is kell tudnom, hogy az ily colossalis műnek az állandó alkotás jellegével kell bírnia és hogy az ilyennek alkotásánál figyelembe kell venni nemcsak a ma létező társadalmi és közgazdasági viszonyokat, műveltségi állapotunkat, hanem ezeknek azon fejlődési fokát is, a melyet a mai lendülethez viszonyított valószínűségi számítások alapján, el kell érni. Hanem azt akarom hangsúlyozni, hogy ezen kitűnő műnek is azon intézkedései, melyek a mi jelenlegi hazai speciális viszonyainkat kellő figyelemre nem méltatták, legalább ez idő szerinti alkalmazásukban üdvös hatással nem lesznek. Például büntető törvénykönyvünk bűnténynek minősíti a lopást, tekintet nélkül a tárgy értékére, ha azt cseléd gazdája kárára követte el, ha a lopás bekerített helyen, a hova csak bemászás útján lehet beférkőzni, követteteít el. Ha tehát valaki iiy helyről egy 40 kr. értékű tyúkot lopott el: a községi bíró bejelenti az esetet a járásbíróságnál, a járásbiró kihallgatja a károst — közli a tényállást a kir. ügyészszel, hogy az eló'nyomozási intézkedésekre vonatkozó netaláni indítványát közölje — no, a járásbiró ezt be nem várja, hanem folytatja a vizsgálatot mindaddig, mig annyi terhelő adatot össze nem gyűjtött, mennyi a jogos vádlást elegendőicg igazolja, — közli a vizsgálati iratokat a királyi ügyészséggel indítványtétel végett a rendszerinti vizsgálat elrendelése szempontjából. Ez megtörténvén, a járásbiró elrendeli a rendszerinti vizsgálatot, az illető tyúktolvajnak esetleg hatalmában van ezen határozat ellen is fellebbezni. Mondjuk, hogy nem tette meg ezen lépést, hanem a járásbiró befejezi a vizsgálatot s újra beterjeszti az iratokot az ügyészségnek. A kir. ügyész közvetlen idézésre, a törvényszéknél indítványt tesz; a törvényszék berendeli a károst, a tanukat, a vádlottal, megtartja a végtárgyalást és Ítéletet hoz. Ezen Ítélet ellen apellálhat még a vádlott a kir. táblához, a legfőbb itélőszékhez. Kétségtelen, hogy ez az eljárás, ez az igazságszolgáltatás alapos, kellő tekintetbe vette az egyéni szabadságnak érdekeit is; de hogy az az igazságszolgáltatás, mely egy ellopott 40 kr. értékű tyúk miatt mozgásba hozta a községi birót, járásbirót, kir. ügyészséget, törvényszéket; az az igazságszolgáltatás, mely elvon 4—5 embert, esetleg 2—3, vagy 4 napig hivatása gyakorlatától, a mely kényszerít ugyanannyi egyént 8—10 mfdnyi utat megtenni, sőt még az állampénztárt is terheli az által, hogy esetleg 10—-15 forint eljárási költség előlegeztetett az illető tanuknak fuvar- és napidíj czímén; hogy az ily igazságszolgáltatás, a mely mellett ily kisebb jelentőségű ügyekben, a csekélyebb mértékben megzavart jogrend helyreállítása ily colossalis, legalább is aránytalan áldozatba kerül — összeegyeztethető-e az állam érdekével, azt a magam részéről a leghatározottabban kétségbe vonom. Kétségtelen pedig az is, hogy igen sok eseteket, a melyek felett eddig, mint kihágások felett a kir. járásbíróságok ítéltek, a bűntettek-