Képviselőházi napló, 1878. XII. kötet • 1880. április 12–április 26.
Ülésnapok - 1878-241
241. országos ülés április l-l. Is80. SÍ 1790/l-ben mindazon törvények, melyek a jezsuiták kitiltására és birtokszerzésére vonatkoztak, ismét megerősíttették, ugy, hogy 1814-ben, midőn VII. Pius a rendet ismét visszaállította, ennek rendelete Magyarországban ki sem hirdettetett és azóta itt a jezsuitáknak soha sem létjoga, sem birtokszerzési joga nem volt. Az absolut hatalom alatt 1850-ben a jezsuiták ismét bejöttek Magyarországba, itt tanintézeteket állítottak, birtokot szereztek és megkapták a szép kapornak! apátságot, mely előbb szegényebb püspököknek és praelatusoknak adományoztatott, hogy jövedelméből nevelési czélokra mentől többet fordítsanak. Minthogy tehát nálunk a jezsuitáknak törvényeink szerint léjtoga és annál kevésbé birtoklási joga nincs, kérdem, nem igazságos-e Zalamegye követelése, hogy a kapornak! birtok, mely előbb oly üdvös czélokra fordíttatott, a jezsuitáktól elvétessék és előbbi ezéljának visszaadassék ? (Helyeslés balfelöl.) Midőn tavaly ez ügyben felszólaltam, a t. közoktatási minister ur azt mondta, tanulmányozni fogja az ügyet. Ismételve kérem tehát a minister urat, méltóztassék nyilatkozni, miként szándékozik a jezsuiták iránt intézkedni s szándékozik-e ez iránt törvényjavaslatot beterjeszteni? Szerintem ennek csak két módja lehet. Vagy intézkedni úgy, mint intézkedve van a többi szerzetesekre nézve, nevezetesen a írinitáriusokra és a piaristákra nézve az 1715: CII. t. czikkben, a capucinusokra, az irgalmasokra, a szervitákra, a karmelitákra, a pálosokra és az orsolyarendüekre nézve az 1723 : XCIII. czikkben, az 1740: LXV-ben a domokosokra nézve. Mindezen szerzetesek Magyarország törvényeibe vannak czikkelyezve, ők tehát itt törvényesen laknak és birtokolnak. Vagy ezen mód követendő tehát, vagy ha ezt nem lehetne keresztül vinni, úgy nincs más hátra, mint fennálló törvényeinket végrehajtani és a jezsuitákat az országból kitiltani, vagyonukat elvenni és igy a kapornaki birtokot is előbbi ezéljának visszadni. (Helyeslés balfelöl.) Egyébiránt én nem tudom, mit fog és mit szándékozik tenni a vallás- és közoktatásügyi minister ur. En ezúttal nem teszek indítványt, de arra igen kérem a t. minister urat, legyen szives ígéretéhez képest intézkedni, mert én előre kimondom, hogy anoyiszor, a mennyiszer, ezen dologban fel fogok szólani mindaddig, mig a kapornaki apátság oly rend kezében van, melynek Magyarországon nincs létjoga és mig ezen apátság vissza nem adatik rendeltetésének. Egyáltalában kérem, méltóztassék a törvényhozásnak a jezsuitákra nézve intézkedni. Trefort Ágoston vallás- és közoktatási minister: Nem vagyok azon helyzetben, hogy ma a jezsuiták kérdésében nyilatkozzam. A mi a kapornaki apátságot illeti, hivatalbeli elődöm j KÉPVH. NAPLÓ 1878—81. XII. KÖTET. megkezdette ez iránt a tárgyalásokat és én folytattam, de eddig sikerre nem vezettek. Minthogy Zalamegyében egy apátság elkülönítését az ausztriai apátságtól kieszközöltem, talán módomban lesz ez iránt valamit tenni. A mi a Muraközt illeti, egyetértek a t. képviselő úrral arra nézve, hogy anomália az, miszerint ezen terület a zágrábi érsekséghez tartozik. En voltam az, a ki ez iránt megindítottam a tárgyalásokat, melyek már előrehaladott stádiumban vannak. Finaneziális nehézségek is forognak fenn és azokat is reméllem, rövid idő alatt szerencsés leszek el háríthatni s hiszem, hogy ilykép ezen kérdés iránt tisztába jöhetünk. Ennek következése természetesen az lesz, hogy a pécsi püspökséghez tartozó szlavón községek, a diakovári püspökséghez fognak csatoltatni. Legyen nyugodt a t. képviselő ur, én részemről mindent el fogok követni, hogy a tárgyalásokat siettessem és a kellő eredményre juttassam. Thaly Kálmán : T. ház! (Holnap!) Az idő már fél háromra jár s minthogy interpellatióra adandó válása van kitűzve, én részemről a tárgyhoz hosszasabban nem szólhatnék, tehát kérem a t. házat, méltóztassék megengedni, hogy holnap szólhassak. (Helyeslés a baloldalon.) Trefort Ágoston vallás- és közoktatási minister : Kérem a t. házat, méltóztassék engem dispensálni, hogy most feleljek az interpellatiora. Annyira ki vagyok merülve, hogy a választ, mely meglehetős hosszú, nem volnék képes előadni. De talán felhasználhatjuk a hátra levő félórát a tárgyalás folytatására. (Fölkiáltások balról: Holnap!) Elnök: A kik a vitát folytatni akarják, méltóztassanak felállani. (Megtörténik.) Ennélfogva a tárgyalást a holnapi ülésben fogjuk folytatni. A holnapi ülés napirendje a következő: 1. Az állandó pénzügyi bizottság jelentése, a Szeged sz. k. város belterületéaek árviz elleni biztosítására 1879. évben tett munkálatok költségeinek viseléséről és az államkincstárból Szeged városnak ugyanezen évben előleg-összegek megtérítésének elengedéséről, 2. Az állandó pénzügyi bizottság jelentése, a Tisza és mellékfolyói mentében alakult vizszabályozó és ármentesítő társulatok és Szeged sz. k. város részére kötendő állami kölcsönről. 3. Az állandó pénzügyi bizottság jelentése, a Szeged sz. k. város területén emelendő építmények adómentességéről. 4. Az állandó pénzügyi bizottság jelentése, Szeged sz. k. város újjá építésének keresztülviteléről s az erre szükséges költségek viseléséről. Ha ezek elvégeztetnek, akkor következik a közoktatási budget tárgyalásának folytatása. Az ülést bezárom. (Az ülés végződik d. u. 2 óra 45 pereskor) 11 y