Képviselőházi napló, 1878. XII. kötet • 1880. április 12–április 26.

Ülésnapok - 1878-240

240. országos ülés április 13. 18S0. S7 ajánlták azt, a kikről tisztában vagyunk vele valamennyien, hogy alkotmányos érzéssel bírnak ; ilyenek Majláth György, b. Bánhidy Béla, Haynald Lajos kalocsai érsek, Muzslay Sándor, Ordódy Pál, b. Seimyey Pál, b. Wenkcheim László, Marsovszky Jenő. Ilyen vádakat egyébkint el kell tűrni és ha vau az emberben egy kis politikai temperamentum, el is tűri. Hane veniam damus petimusque vieissim. Ezek különben mellékes dolgok; a fődolog az, hogy Helfy képviselő ur egy határozati javaslatot terjesztett be, mely szerint az alapok és alapítványok bevételei és kiadásai az országos budgetbe lennének beveendők. Én ezen határozati javaslatot nem fogadom el, mert el nem fogadhatom. Az 1848. III. t. ez. szerint, mely a miniat adumról és annak felelősségéről szól, az kétséget sem szenved, hogy a minister — s én ezt soha sem tagadtam — mindenért felelős; tehát bármicsoda alapot kezel, bárkit illet azon alap tulajdona, azért a minister felelős ; de abból még nem következik, hogy azon alapok és alapítványokat az országos budgetbe be kell venni; legalább az 1848-iki törvények erről nem rendelkeztek. Ugy látszik —- tudjuk, hogy lettek alkotva ezen törvények — ezen viszonyokról akkor megfeledkeztek; és csakugyan az 1848-ki törvényhozásban van egy hézag, azt ki kell tol teni, de azt nem lehet egyszerű képviselőházi határozattal eszközölni. Én nagyon tisztelem a képviselőházi határozatokat, de azon határozatokról még sem mondhatni, hogy törvényes erővel birnak; a képviselőház határozata nem bir kötelező erővel sem a felsőházra, sem a koronára nézve. Azt hiszem, hogyha Helfy képviselő ur határozati javaslata elfogadtatnék, a jövő évi budget törvény megalkotásánál igen kellemetlen bonyodalmak állanának elő. Másodszor nem fogadhatom el e határozati javaslatot azért sem, mert ezen alapok nem fundi publici, sed fundi fundationis piae jellegével bírnak. Ezek sokaknak meggyőződése szerint egészen katholikus alapok, az én egyéni meggyőződésem szerint is azok; legalább is azoknak tartatnak és ezen alapok jövedelmei mostanáig mindig katholikus czélokra fordíttattak. Már most tekintve a külön egyházak és felekezetek susceptibilitását az autonómia alapjaira nézve: vájjon érdemes volna-e a kedélyek oly nyugtalanságát előidézni, a minőt bizonyosan előidézne az, ha ezen alapok és alapítványok bevétetnének az országos budgetbe? Ismétlem, e kérdést törvény által kell tisztázni. De harmadszor nem fogadhatom el a t. képviselő ur határozati javaslatát azon indokoknál fogva sem, a melyekkel ő azt kisérte. Ő azt mondja, hogy az ő hite és nézete szerint az alapok rosszul, minden kritikán alul kezeltetnek s hogy az 8 nézetei fényesen meg vannak erősítve azon jelentés által, melyet én a ház t. tagjai köztt kiosztattam. De én ezen jelentésben ennek ellenkezőjét látom. Először azon bizonyos bérlet, melyet a t. képviselő ur a maga idején indítvány és interpellatiója utján napirendre hozott, bocsánatot kérek, itt rosszalva nincs, mert azon urak, kik ezen jelentést ő Felsége számára készítettek, arról tisztában voltak magukkal, hogy ez igenis jó bérlet. Másodszor méltóztassék a 18-ik lapot elolvasni, a hol láthatni, hogy ezen alapok és alapítványok kezelése olyan volt, hogy 10 esztendő alatt a jövedelem 2V*°/o-ról mintegy 5%-ra emelkedett. Nem lehetett tehát rósz kezelés, mely ilyen eredményeket ért el. De a t. képviselő ur ellenem speciális vádakat is hoz fel, mondom a legszebb modorban ugyan, olyanban, a mely ellen nekem nincs kifogásom, Először vádol a szemlaki birtok megvételéért. Appellálok a t. képviselő ur igazságérzetére és a t. ház igazságszeretetére: lehet-e engemet a szemiaki birtok vétel lel vádolni, miután ezen vétel még a magyar udvari cancellaria és a magyar helytartó tanács által eszközöltetett? De azokat sem lehet vádolni, mert kényszerhelyzetben voltak. Ezen birtokra t. i. nagyobb alapítványi tőkék voltak betáblázva s azonkívül mintegy kétszázezer forintnyi kamat volt hátralékban s mindez veszélyeztetve volt. Ezért kellett tehát a birtokot megvenni. Akár jó, akár rósz volt tehát ezen vétel, ismétlem én arra befolyással nem voltam. A második vád a tinójárási birtok megvétele. (Fölkidliások a baloldalon: Langrand Dumanceau!) És itt előre kell bocsátanom, hogy nekem nem volt semmi dolgom Langrand Dumanceauval. Ezt a tinójárási birtokot szintén nem vettem saját szakálamra. Behoztam a dolgot a ministertanácsba és az ott helybenhagyatott. Felterjesztettem ő Felsége elé, ott is helybenhagyatott és miután a vallásalapból vétetett meg, még az Episkopatussäl és a primás ó eminentiájával is megbeszéltem a dolgot és minden ember helyeselte. Senki se mondta, hogy rósz a vétel és hogy egyáltalában nem fekszik a vaílásalap érdekében egy nagy jószág eoinplcxumot megvásárolni. Két motívum vezetett engemet ezen vételnél. A vallásalapnak vannak igen apró objeetumai, melyeknek értéke nagy és a jövedelem mégis jóformán semmi, a kezelési költségek igen nagyok lévén. Én tehát azt gondoltam, hogy az ilyen apró parcellákat eladhatjuk drágán, de nem akartam, hogy azt mondják, hogy az alapítványi jószágokat elárusítják. Azért felhatalmazást kér-