Képviselőházi napló, 1878. XII. kötet • 1880. április 12–április 26.

Ülésnapok - 1878-244

156 244. országos ülés április 17. 1838. A vegytani laboratórium t. ház, csakugyan azon állapotban vau, hogy ott a vegytant taní­tani nem lehet, de én ennek oka nem vagyok, mert én már két év óta elkészítettem a terveket s kértem a t. házat, hogy a szükséges költsége­ket szavazza meg, de a t. ház ezt megtagadta, remélem, hogy az idén a t. ház a szükséges költségeket megadja. A kórodai állapotok szintén olyanok, a minőknek ecsetelni méltóztatott. Én, t. ház, min­dent elkövetek, hogy ezen az állapotokon javít­sak és éppen most tárgyaljuk a belügyminister úrral ezt az ügyet. Azt hiszem t. ház, hogy ennek lesz sikere. A t. képviselő ur mintegy hibául méltózta­tott felróni nekem, hogy a megüresedett tan­széket még nem töltöttem be és hogy a ki­nevezés tekintetében habozom. Megvallom, t. ház, hogy én csakugyan habozom és ha én szakértő lettem volna, meglehet, hogy nem haboztam volna, mert megtudtam volna Ítélni, liogy a felterjesz­tett két szakférfi közül kit nevezzek ki. Mint­hogy azonban, én nem vagyok szakember, tájé­kozást akartam magamnak szerezni az iránt, hogy melyik közülök alkalmasabb a tanszék betölté­sére. Kijelentem t. ház, hogy én a kinevezéssel nem fogom a jelen tanév végét, vagy e jövőnek kezdetét bevárni, hanem a budget tárgyalása után azonnal meg fogom tenni ez iránt a kellő lépéseket. Elnök: Észrevétel az összeg ellen nem tétetvén, határozatképen kimondom, hogy a kolozsvári egyetem dologi s személyi járandósá­gaira összesen 180,833 frt megszavaztatott. Baross Gábor jegyző (olvassa): Kolozs­vári középtanodai tanárképezde, személyi járan­dóságok s dologi kiadások összesen 15,000 frt. Kautz Gyula: Ezen czímen előirányoztatik 15,000 frt, mely a tavalival egészen megegyez s elfogadásra ajánltatik. Az egyetemek költségvetésével összefüggés­ben azon javaslatot terjeszti a bizottság a tisztelt képviselőház elé, miszerint tekintettel arra, hogy igen kívánatos volna, hogy Budapesten az egye­temmel kapcsolatban egy, a keleti nyelvek tüze­tes tanításával foglalkozó és a diplomatiai pályára előkészítő intézet létesíttetnék: hívja fel a köz­oktatásügyi ministert arra, hogy e tárgyat figye­lembe véve és tanulmányozva, az 1881-iki költségvetés alkalmával e részbeni jelentését ter­jessze elő. Simonyi Ernő : Nekem nincs észrevételem ezen határozat ellen, csak a fogalmazást tartom némileg zavarosnak, nem eléggé világosnak, sze­retném tehát, hogy ha arra nézve világosabban kimondatnék, hogy mi értetik tulajdonkép az alatt, miután a pénzügyi bizottság határozottan kimondja, hogy kívánatos volna: „hogy Buda­pesten az egyetemmel kapcsolatban egy, a keleti nyelvek tüzetes tanításával foglalkozó s a diploma­tiai pályára előkészítő intézet létesíttetnék" a conclusió tehát az, hogy hijja fel a ház a minis­tert arra, hogy a tárgy tanulmányozása után e. részben jelentést tegyen. Én azt szeretném tudni, hogy vájjon ezen jelentéstétel azt jelenti-e, a mit én az ily praemis­sák után logicusnak fogok tartani, hogy t. i. az 1881-ki költségvetés alkalmával adja be ezen felállítandó intézet tervét és költségvetését; hogy tehát ebből áll ez a jelentés s nem abból, hogy jónak tartja-e az intézetet, vagy sem, ezt leg­alább a pénzügyi bizottság nem utasíthatja oda, miután a pénzügyi bizottság határozottan ki­jelenti, hogy igen kívánatos volna. Én tehát csak azt óhajtanám tudni, hogy vájjon ezen jelentéstétel alatt az éríetik-e, hogy egyszersmind annak költségvetése is beterjesztessék a ház jóváhagyása elé, vagy pedig csupán csak jelen­tés tétessék arról, hogy kivánatos-e, vagy sem, szóval, hogy 1881-ben még nem állíttatnék fel ezen intézet. Kautz Gyula előadó : Figyelmeztetni aka­rom az előttem szólott t. képviselőtársamat arra, hogy a pénzügyi bizottság igenis óhajtandónak és kívánatosnak nyilvánítja egy ily intézet fel­állítását, de az iránt a pénzügyi bizottságnak a priori nem lehet bizonyossága, hogy vájjon a physicai, pénzügyi, tudományos és egyéb fel­tételek olyanok-e, melyek a ministeriumnak lehe­tőséget adnak arra, hogy már a legközelebbi költségvetés alkalmával valóságos, teljes előter­jesztéssel s mintegy előirányzattal álljon elő. Mi azt hittük, hogy elégséges, ha mi a ministernek kezét megkötjük a tekintetben, hogy oda utasít­ják, hogy tanulmányozza az ügyet és tegyen jelentést a kivitel lehetősége fölött. (Helyeslés.) Trefort Ágoston, vallás- és közokta­tásügyi mmister: T. ház! Ezen szó „tanulmá­nyozás" jóformán hitelét vesztette s én nem sze­retném ezt a szót így értetni, nem is fogom „tanulmányozni", mert már régen tisztában va­gyok ezen kérdés iránt. Körülbeiől két éve, hogy ezen tárgy a képviselőházban szóba jött és hoz­zám az a felszólítás intéztetett, hogy az illető intézet terveit előterjesszem, az ügynek keresztül­vitele azonban pénzügyi okok miatt elmaradt. Én tehát minden hosszabb előkészületek nélkül azon helyzetben leszek, hogy jelentést fogok te­hetni és a tervet elkészíttetni; a t. háztól fog azután függni, vájjon kivánja-e a költségeket is megszavazni, mert azok nélkül nem léphet életbe az az intézet. Mindenesetre igen hasznos intézet lenne reánk nézve, már földrajzi fekvésünknél fogva is és óhajtanám hogy életbe léphessen. Én az előkészületeket miudenesetre meg fogom tenni. (Helyeslés.)

Next

/
Thumbnails
Contents