Képviselőházi napló, 1878. XII. kötet • 1880. április 12–április 26.
Ülésnapok - 1878-243
24a. országos ülés április 16. 18S0. 139 a kath. egyháznak, kinek előadása hűségét és igazmondóságát senki kétségbe nem vonhatja. (Fekiáltások: Ki volt az f!) Neve nincs a könyvre kiirva. Már az sem tehető fel, hogy egy ilyen fontos dolog a magyar kath. egyház püspökeinek figyelmét elkerülte volna, hogy a mit ők egyházuk érdekében szükségesnek látták, azt ne igyekeztek volna érvényesíteni ügy benn az országgyűlésben, mint azontúl más törvényes úton is. Es nem is feledkeztek el. Éppen akkor, midőn a felelős ministerium alakításáról szóló törvény alkottatott és ők látták azt, hogy az ország alkotmánya átalakulásával a vallási viszonyok is változni fognak és ezzel a kath. religió megszűnik uralkodó államvallás lenni, bizonyos intézkedéseket kiváutak: körülbelül ugyanazon álláspontról, melyet most a minister ur is elfoglal, iparkodtak bizonyos nézeteiknek érvényt szerezni és ezen tanácskozmányokbó! egy felirattal járultak Bécsbe a királyhoz küldöttségileg, ugyanazon napokban, melyekben az 1848-iki törvények szentesítés végett felterjesztettek. Azon ő Felségéhez intézett kérvényük első pontjában az volt [olvassa): „Hogy a kath. egyház fölött eddig gyakorlott apostoli királyi jogát, mint személyes és átruházhatlan sajátját magának tovább is fönntartván, az 1790: XXIII. t. ez. értelmében gyakorolja azt egy, e végre az ország prímása, vagy más, ő Felsége által nevezendő püspök elb'lülése papi és világi tagokból alakítandó kath. egyházi bizottmány által, melynek hivatása legyen az egyház javait, alapítványait ő Felsége nevében kezelni, a kath. iskolák kormányát vezetni, azok igazgatására felügyelni, a kath. egyház jogait s egyéb érdekeit minden külső beavatkozástól megvédeni. ó) Ha pedig ő Felsége az egyház fölötti legfőbb pártfogói jogát eddigi kiterjedésében, az események hatalmának engedve, fönn nem tarthatná, az 1790: XXVI. t. ez. 10. és 11. §§-aiuak értelmében s erejénél fogva, méltóztassék a kath. egyháznak önkormányzási jogát, melyhez a változott jogviszonyok következtében elutasíthatlan igénye van, hogy t. L, mint a protestánsok és g. n. egyesültek, az egyház, iskolák, ezeknek javai, alapítványai, elrendezése s kormányzása körül önállókig intézkedhessek, elismerni, biztosítani s e végre a kath. bizottmány fölállításába beleegyezvén, legfönnsőbb betekintési jogának épségben tartása mellett, a kath. egyházat is azon szabadságban részesíteni, melyet a magyar korona és alkotmány ernyőzete alatt a kisebb számú protestánsok s n. e. görögök háborítatlanul élveznek." A harmadik pont azt kéri, hogy a sok üresedésben levő püspökség töltessék be. (Olvas) „Végül kijelentik, miszerint készek levén akármily, ő Felsége által szentesítendő kormányrendszernek hódolni és minden világi ügyekben rendeleteinek engedelmeskedni, bizodalommal környezeudik az ő Felsége által kinevezendő kormányszemélyzetet is s apostoli munkásságukkal a haza békéjét, a nép boldogságát s a kormányhatalom szilárdítását eszközölni szent hivatásuk föladatának ismerendik stb." „Ezen folyamodást egy küldöttség vitte Bécsbe ő Felségéhez és pedig akkor, midőn a felelős ministeri kormányrendszer iránt országgyűlésiig elfogadott törvényjavaslat is királyi szentesítés alá terjesztetett. Azért a püspökök igy gondolkodtak, hogyha e lépcsőknek csakugyan valami eredménye lesz, az a törvényjavaslatra adandó leiratban lesz föltalálható." „E leirat márezius 29-én az országgyűléshez leérkezett," A királyi resoiitó ez! „És tartalmából azt lehetett kivenni, mintha ő Felsége az egyház körüli legfőbb pártfogói jogát legmagasabb királyi személyének tovább is fenntartani és bécsi udvari cancellária ja utján gyakorolni szándékoznék. De éppen az udvari cancellária további fönnállásának föltétele volt az, miben az országos rendek leginkább megütköztek s miért a kegyelmes leiratot, mint egyébként is ki nem elégítőt s a várakozásnak meg nem felelőt, el nem fogadták. A később elfogadott leiratban ő Felsége legfőbb pártfogói jogát egyfelől ugyan átruházhatlan sajátjának nyilvánította, de másrészről csupán érsekek, püspökök, apátok és prépostok kinevezését tartván fönn magának s az egyház egyéb külviszonyainak rendezéséről a fölirat értelmében nem gondoskodván: természetes vala, hogy a püspököknek ebbeli gondosságukat azok rendezésére s egykor a törvényes utoni eíintézhetésére kellé fordítaniok." Ez a másik leirat, t. ház, szintén itt van. (Bemutatja.) Az első leiratban a cancellária fenntartása terveztetik, de egyszersmind az van mondva, hogy a püspökök kinevezési jogát ő Felsége a minister ellenjegyzése mellett akarja fenntartani. A másik, a később leérkezett és elfogadott leiratban az mondatik, hogy ő Felsége fenntartja legfőbb pártfogói jogát, de ezt is csak a püspökök és apátok kinevezésére szorítva. — Igen, de ha elolvassuk, t. ház, ezen királyi resolutiót, látjuk, hogy csak István főherczegre, Magyarország nádorára bizott hatáskörrel szemben és ennek ellenében jelenti ki a király, hogy az érsekek, püspökök, apátok stb. kinevezési jogát nem ruházza át a főherczegre, mint nádorra, hanem önmagának tartja fenn a felelős minister ellenjegyzése mellett. 18*