Képviselőházi napló, 1878. XII. kötet • 1880. április 12–április 26.

Ülésnapok - 1878-243

134 243. orsiágo* ülés április 16. 1888. tikai jogainak gyakorlásától Magyarországon tényleg meg nem fosztatik; a mint tehát éppen ezért — mint mondom — azt tartom, hogy senkire jogsérelem egy ily törvény meg nem alkotása miatt nem háramlik: hogyha nem is oly általánosságban, nem is ugy, amint a t. képviselő ur mondta, de hogy a házassági viszonyok czélszerü rendezésének elmaradása miatt, egyes ilyen igen sajnos esetek vannak, ezt tagadásba nem veszem, ezt az igazságnak hódolólag, el kell, hogy ismerjem. S legyen meggyőződve róla a képviselő ur, hogy ezeken a bajokon segíteni magam részéről is föladatnak tartom. És ha határozati javaslatának ezen pontja ellen van kifogásom, ez csakis az, hogy meghatározott és — megengedjen — ily kérdések megoldására nem tálhosszú időhöz köt. De még ezen szempontból sem kívánom azt feltétlenül ellenezni. Vagy sikerül megfelelni annak, vagy nem; vagy elengedő indok lesz arra, hogy a képviselőház felmentsen az alól, hogy határozatát nem teljesíthettük; vagy nem lesz erre elegendő indok s akkor beállnak a dolognak egyéb következményei. Én különben azt tartom, t. képviselőház, hogy azért, mert a magam részéről is indítványt tettem, határidőhöz kötve és ma azt mondom, hogy határidőhöz kötve minden feltételek köztt vállalni el a teljesítést nem lehet, ellentétbe nem jövök. Méltóztassanak megengedni — eltekintve minden nézetváltoztatási lehetőségtől — az ellenzéknek és a kormánynak megvan a saját maga feladata. Én ma sem rosszallóm, hogy az ellenzék sürgetően hat az ily kérdésekben. De nem lehet minden észrevétel nélkül hozzájárulnia a kormánynak, melyen nyugszik a keresztülvitel felelőssége. S itt mindenekelőtt meg kell jegyeznem, hogy nem tartom helyesnek, hogy midőn nem is lehetőségről, de saját képességemről és tehetségemről beszélek: a monarchikus érzelem, vagy az ez által parancsolt parlamenti illem elleni vétséggel vádoltassam. Megkívánom, midőn e vádat egyszerűen visszautasítom, jegyezni azt, hogy éppen oly kérdésekben, melyek a vallással és a vallásos érzelmekkel vannak kapcsolatban, nemcsak egy helyen lehet keresni nehézségeket, de a gyakorlati kivitelnél a nehézségek — és merem ezt ezen kérdésekre nézve is állítani — léteznek az országban is felekezet különbsége nélkül igen tág körökben. Nem szükséges tehát, ha valaki nehézségekről beszél, őt mindjárt azzal a váddal illetni, mintha oly helyről támasztott nehézségekről beszélne, mely helyet itt említeni nem illik és melyet én nem is említettem. S engedjen meg az előttem szólott t. képviselő ur, {Halljuk!) nem oly egyszerű dolog az, a mit ő az elválási kérdésre nézve mondott. Mert bocsásson meg nekem: igaz, a házasság szempontjából abstracte véve, az államot csak az állami szempontok vezérlik. De ha az elválási kérdésekben nem is Francziaországot tekintem, hol nemcsak akkor volt az elválás eltiltva — ha abban az időszakban rendeltetett is ez el — a melyet a képviselő ur említ, de hol ma is el van tiltva az elválás és még ma is igen kétes, vájjon ott az ellenkező nézet fog-e érvényre emelkedni; de mondom, ha nemcsak Francziaországot tekintem is, hanem bármely államnak előttem ismeretes házassági törvényét vegyem is zsinórmértékül: ha az elválás feltételeit és az elválásnak az újra egybekelhetésre vonatkozó következményeit azok szerint állapítjuk meg, Magyarország lakói egy igen tekintélyes részének, az összes protestantismusnak, vallási meggyőződésén ejtünk sérelmet, mint a melynek tanai szerint az elválás más módozatok és más feltételek mellett és az újra egybekelhetésre nézve más, szélesebb következményekkel engedtetik meg. Midőn tehát egyfelől ez a viszony létezik és másfelől az ország lakói nagy részének éppen ellentétes irányú lelkiismereti skrupuiusai vannak: akkor az általános házassági törvény megoldását oly egyszerűnek és könnyűnek oda állítani —bocsánatot kérek, de nem lehet. {Helyeslés johbfelöl.) Megkívánom még a t. képviselő urnak jegyezni azt, hogy az Ígéret, melyre hivatkozott, utoljára is nem az általános vallásszabadsági törvényre, hanem épp az általa is felemlített két törvényre vonatkozott és igy ebben is következtetésében túlment azon, a mit ő maga alapul kitűzött. Most igen röviden egy pár — hogy ugy fejezzem ki magamat, — insiuuatióra kell válaszolnom. {Halljuk!) Egyfelől az mondatott egy képviselő ur által — nem hallottam beszédét, de az illető passust kiírattam magamnak — hogy e kérdésekben azért nem történik semmi, mert 1875-ben a szabadelvű kormány szerződést kötött Magyarország prímásával. Meg vagyok róla győződve t. ház, hogy nincs ebben a házban egyetlenegy ember sem — ha csak az nem, a ki mondotta, — a ki elhigyje, hogy ez igaz és lehetséges. {Helyeslés.) De mégis, mivel e házban mondatott, minden indokolás nélkül kötelességemnek tartom határozottan kimondani, hogy akárhol vette ezt az a képviselő ur, ott merítette, a honnan igazságot meríteni nem lehet, mert belőle egy betű sem igaz. {Tetszés. FelMáltások: Csatár volt!) Ez az egyik. A másik —- és ezzel is tartozom magamnak — az, hogy Helfy Ignácz képviselő ur keresvén mindenféle indokokat, föltétlen ragaszkodást fogván a kormányra az alapok kezelésére vonatkozólag isten tudja miféle eljáráshoz, midőn pedig a kormány ennek jelét nem adja az által, ha Molnár Aladár indítványát magáévá fogja tenni,