Képviselőházi napló, 1878. XI. kötet • 1880. márczius 10–április 10.

Ülésnapok - 1878-222

222 országos ülés Szilády Lajos: (Eláll! Eláll!) T. ház! Csak annak kijelentésével veszek bátorságot magamnak a felszólalásra, hogy a nagyon t. ház kifáradt becses türelmét csak igen kevés ideig, mondhatnám csak egy-két pillanatig veszem igénybe. (Ralijuk!) Mindenekelőtt azt kell megjegyeznem, hogy az izraelita iskolák szóban forgó országos alap­jának kérdésében én a neológok kérvényét pár­rolom és a Molnár Aladár képviselő ur által beadott határozati javaslathoz csatlakozom. Tel­jes meggyőződésem az, hogy a most a szőnye­gen levő kérdést, valamint én nem tekintem, ugy más sem tekintheti politikai kérdésnek. Mindamellett az imént ez oldalról kijelentett nézetemet és adandó szavazatomat hosszadalmas fejtegetések helyett, csak röviden indokolni tar­tom szükségesnek. Ahhoz, hogy a neológok és orthodoxok felekezetek-e, vallási szempontból, van-e, vagy nincs közttük lényeges dogmaticus különbség, azt hiszem, semmi néven nevezendő köze nem lehet és nincsen is az államnak s a törvényhozásnak. Ám üdvözöljön, vagy kárhozzon el kiki a maga lelkiismerete szerint, e dologba beavatkozni, valamint nem szabad, éppen ugy nem is lehet. Az iskolához azonban, mint a tudomány, a művelődés és hozzáteszem még, a nemzeti érzület eszközéhez, már igenis van nagyon szoros köze az államnak. A nagyon t. előadó ur tegnapelőtt tartott tüzetes előadása után, lehetetlen volt meg nem győződni arról, bogy a tárgyalt alapítvány, a magyarországi Összes zsidóság iskolai alapjául és pedig oszt­hatatlan állami alapjául van kijelölve és csak az igazságos részesítés módjáról lehet szó. (Zaj.) Ezek mellett van azon körülmény is, hogy a szóban forgó alap teljes összegével sokkal sike­resebbéi) és az állam czéljainak megfelelőbben lehet a már tulajdonkép fennálló seminariumot, tanítóképezdét, siketnémák és vakok intézetebeli ösztöndíjakat s a már fennálló törvényes kellékű elemi iskolákat fenntartani, mint ha az alap több­felé elosztatik és új intézetek állíttatnak fel. (Mozgás ) Méltóztassanak megengedni, hogy még egy és utolsó indokomat hozhassam fel szava­zatom indokolására. (Halljuk!) Megvallom, hogy az én kívánságom nemcsak az. hogy a magyar­országi zsidók legyenek tudományos, művelt emberek, hanem óhajtom, sőt követelem azt is, hogy igenis legyenek zsidó felebarátaink lelkileg, érzületileo-, valamint nyelvileg is specialiter magyarok. Én ugy tudom, hogy a magyarságot a magyarországi zsidók között a neológok kép­viselik és azért pártolom és pedig minden mel­lékes tekintet nélkül teljes meggyőződésből a neológok kérvényét és csatlakozom Molnár Aladár t. képviselőtársam indítványához. (Helyes­lések.) KÉPYH. NAPLÓ 1878—81. XT, KÖTET. Eiárczius 11 1880. 49 Csanády Sándor: (Eláll! Eláll!) Nem tartozom, t. ház, a változékony emberek sorába s azért nem is fogok elállani. (Halljuk! Halljuk!) Azt hiszem, t. ház, hogy e háznak egyetlen egy tagja sincsen, a ki a vallás- és közoktatás­ügyi minister urnák múlt év február 20-án a kérvényi bizottság elnökéhez intézett átiratából, a haza területén lévő különböző hitfelekezettí izraelitáknak e képviselőházhoz beadott folya­modványából és a kérvényi bizottság előadójá­nak nyilatkozatából biztos tudomást ne szerez­hetett volna magának a Haynau-féle sarcz kelet­kezéséről, annak történetéről és e sareznak külön­böző phasisokoni, változásokoni keresztülmenete­léről; a ki ne tudná e képviselőházban, miszerint ez alap azon 1.000,000 frt összegből származott, melyet az önkényuralom egyik zsoldosa, hogy ne mondjam, hóhérja, Haynau (Nagy mozgás jobb­felöl) a Magyarországon lakó izraelitákra azért, mert a nemzet önvédelmi harczában részt vettek, sarczképen kivetett. Es nincs is e képviselőház­nak egyetlen egy tagja sem. a ki ne ismerné a a Haynau-féle sarcz történetét, a miért is én részemről nem látok okot arra nézve, hogy a kérvényi bizottság véleménye fogadtassék el, a mely ez ügyet isten tudja, mily hosszú időre kívánja elhalasztani a kormány befolyása és akarata következtében és bizonyosan azért, hogy ez ügynek elhalasztása következtében, bizony­talanságban tartsa az e hazában lévő különböző hitfelekezettí izraelitákat, a kiknek a legközelebbi képviselőválasztásoknál közreműködését felhasz­nálni akarják. (Nagy derültség jobbfelol.) Pedig, t. ház, becsületbeli kötelessége lett volna, meg­győződésem szerint, a kormánynak e kérdésben intézkedni, miután évtizedeken keresztül egymást érik a képviselőházban az e kérdésre vonatkozó kérvények. Én a kérvényi bizottság véleményét nem fogadhatom el, nem azon oknál fogva, mert én e kérdés megoldásának elhalasztását károsnak tartom, különösen az e hazában létező orthodox iskolákra nézve, miután ezek alig részesülnek segélyben. Károsnak tartom az orthodox ifjak érdekére nézve, miután köztudomású dolog, hogy az orthodox izraeliták anyagi helyzetüknél fogva megfosztatnának a segélyezés nélkülözése követ­keztében az iskolázási képességtől s nem lenne módjukban nekik saját költségeiken iskolákat építeni, utódjaikat, gyermekeiket nevelni. Meg­győződésem szerint, t. ház, csak röviden akarom említeni, helytelenül járt el a közoktatási minis­ter akkor, midőn a rabbi-seminarium építését eszközölte. Eabbi-seminariumra és iskolákra tett kiadások s az ezután teendő költségek csak is a neológok terhére lesznek beszámítandók, miután az orthodox izraeliták a rabbi­5 eminarium­7

Next

/
Thumbnails
Contents