Képviselőházi napló, 1878. XI. kötet • 1880. márczius 10–április 10.
Ülésnapok - 1878-238
288. országos ülés április 10. 1880. 389 leginkább szegényebb emberek és szegényebb községek veszik — részletfizetést enged nekik, vagy az árát leszállítja felére. De kérdem, nem-e a tenyésztőnek kárával történik-e az? Nagy elismeréssel és köszönettel tartozunk az illetőknek, hä ily kimélettel járnak el a szegény sorsuak irányában; de ezt rendszerré emelni nem lehet, itt okvetetlenül az államnak kell sególylyel fellépni és ez a segély más nem lehet, mint összeírása és kipuhatolása a hibáknak és ezután a teljes erővel való orvoslás Én arra fektetem mindenekelőtt ä fősúlyt, hogy megtudjuk hol és mily nagy a hiba. Nem egyes feljelentésekből, hanem részint az e czélra kirendelt közegek és a társulatok hozzájárulásával kell kipuhatolni a létező hibákat minden vidéken és azután a legnagyobb erélylyel segélyezni. A minap mondott beszédem folytán, kénytelen vagyok most már igaz, hogy a legnagyobb kímélettel és a legnagyobb méltányossággal, de talán nem érdemlett méltányossággal, minapi beszédemre tett reflexióira válaszolni. Á t, ministerelnök ur kivált nagy kegyességgel emlékezvén meg az én beszédemről, annak leginkább két pontjára reflectált, az egyik azon, természetesen a legnagyobb komolysággal mondott és igaz, hogy derültségre indító élczemre vonatkozott, a borjuk bevásárlásánál követett eljárást illetőleg. Én nem azt állítottam beszédemben, hogy a főispánok nem képesek ezen bevásárlásokat teljesíteni, hanem az élez mellett is, melyet tenni akartam, mert azt szándékosan tettem, mégis a komolyságot is megtartottam, a mennyiben nem azon eljárást tettem nevetségessé, hogy éppen főispánok voltak erre kiszemelve, hanem arra fektettem a fősúlyt, liogy ha ezen rendszer meghonosittatnék és ez esetben kértem a szakoktatás életbeléptetését. Tehát mindenesetre oly élez volt ez, mely neheztelésre okot nem adhatott. De nem is úgy akartam ezt tenni, hogy okot adhassak arra. A t. ministerelnök urnák második megjegyzése az volt, hogy a gazdasági téren óhajtott befektetéseknél, óvatosan járjunk el. Tökéletesen osztozom e felfogásában és egészen alá vetem magamat államférfiúi bölcsességének ez irányban is. De kérdem a t. ministerelnök urat s egyúttal a t. házat is, vájjon azon különbözet, a melyet én kérek, szemben a pénzügyi bizottság által ajánlott tételekkel, vájjon azon különbözet, mely összesen 204,200 írtból áll, csakugyan olyan ijesztő összeg-e, hogy attól az állam megkárosodását lehetne várni ? Én azt hiszem, hogy nem s tán a ministerelnök ur intő szavai nem annyira az általam tett indítványra vonatkozhattak, mint azon általában hangoztatott nagyobb befektetések szükséges voltára, melynek beszéKÉPVH. NAPLÓ 1878 — 81. XI. KÖTET. demben én is kifejezést adtam. E szerint tehát az általam tett indítványt, mint a melyet a minister ur ellenészrevétele nem érintett, újból, jó lélekkel a ház pártolásába ajánlhatom. A földmívelési minister ur tán élezeim által érzékenyebben érezhette magát érintve; én azonban egész őszinteséggel és tisztességgel megkövetném ő nagy méltóságát, ha oka volna rá, de kijelentem a ház előtt is, hogy tudtommal nincs oly gazda, a ki a gazdák mozgalmában részt vesz, a ki a minister urnák személyesen szemrehányást tehetne és kivánna tenni; a mit felhoztam, nem mint személyes szemrehányást hoztam fel, hanem mint a követelt rendszer hiányait említettem; és bátor voltam hozzá tenni egyszersmind az orvoslási módot is csekély belátásom szerint, melyet oly igen magas fokra állítani nem kívánok, de mégis kénytelen vagyok elismerni, hogy a minister ur ellenében — és ezt egyenesen személye ellenében is — lehet egy vádat emelni. És ezen vád t. ház igaz, hogy egy oldalról elismerést is von maga után s ezen elismerésben részesül is a minister ur. A vád az, hogy szembe állítva a többi országok földmívelési ministereivel, a mi minister urunk kivételt képez, kivételt annyiban, hogy mindazon összegeket, melyek nagyobb mérvű beruházásokra kívántatnak, ő reá rászakoltatni kell, holott a többi országokban a földmívelési ministereket mindig vissza kell tartani attól, hogy túlságosan költekezzenek. Ez tehát a gazdaság érdekében némileg vád, de nem olyan, a mely érdemeit bánthatná. Ami az országban rendelkezésre álló tény észanyagot illeti, erre nézve bátor vagyok a minister urat, a „Magyar föld" czímü lap mai számára figyelmeztetni, melyben a tenyésztési szakosztálynak a köztelken tegnap tartott üléséről vau szó, a melyben a kormány egy közege, az állat-gyógyintézet igazgatója, jelentést tesz azon utazásáról, melyet a minister ur megbízásából tett s egyúttal felhasznált arra, hogy saját ismereteit bővítse és melyben tetemes és jó magyar fajú gulyákról tesz említést, hol van elég tenyészanyag. Ezeken kívül van még számtalan jó gulya, melyből tenyészanyagot lehet vásárolni, ott van pl. a keszthelyi, mely talán a legjobb az országban. Én részemről csak arra kérem a t. minister urat, mindenekelőtt arra törekedjék, hogy oly rendszert alkosson és oly férfiakat alkalmazzon, mint a lótenyésztésnél és megvagyok róla tisztán, lelkem mélyében győződve s hiszem, hogy a t. ház minden tagja így van, hogy ha oly kitűnő kezelésben s oly erélyes pártfogásban fog részesülni marhatenyésztésünk ügye, milyenben lótenyésztésünk részesült, akkor csakugyan meg fogja mutatni a minister ur a külföldnek, hogy azt, a mire beszédemben hi50
