Képviselőházi napló, 1878. XI. kötet • 1880. márczius 10–április 10.

Ülésnapok - 1878-236

236. országos ttlés április 8. 1880. 3^3 „Tekintve, hogy hazai iparunk viszonyai s belfejlődésének szerves rendszere megállapítása s biztosításának egyik nélkülözhetlen kellék e a jó ipartorvény, mely nélkül hiába való minden törekvés; tekintve, hogy az 1872: VIII. t. ez. ma már nem felel meg ez igényeknek s ennek czélszerű átalakítása nélkülözhetlen szükség; tekintve, hogy oly általánosan elismert már ez, hogy maga a kormány is több izben hangsúlyozván a revisió szükségét, javaslata benyújtását kilátásba helyezte; — ennélfogva indítványozom, mondja ki a ház, hogy az 1872 : VIII. t. ez. átalakítására vonatkozó kormányjavaslat benyújtását oly módon várja, hogy enuek országgyűlési elintézése, legkésőbb az őszi ülésszak alatt lehetséges legyen. Beadják: Szederkényi Nándor, Almássy Sándor, Kaszap Bertalan, Szalay Imre, Majzik Victor, Hegedűs László, Csanády Sándor, Turgonyi Lajos, Nagy Ferencz, Kállay János, Bárczay Miklós." Báró Mednyánszky Árpád jegyző {olvassa a határozati javaslatot). Lyka Döme: T. képviselőház! A tárgyalás alatt lévő költségvetéshez én is hozzá szólani óhajtanék és kérem a t. képviselőházat, méltóztassék rövid észrevételeimet e kérdéshez kegyesen meghallgatni; {Halljuk!) hiszem, hogy ezt annál inkább kérhetem, miután eddig a tisztelt képviselőház türelmét igénybe nem vettem és ha ezt ma teszem, történik ez azon szoros viszonynál fogva, a mely viszonyban éti e kérdéshez állok, egyrészt mint mezőgazda, másrészt mint a mezőgazdasági congressusnak tagja. {Halljuk!) Mindenek előtt örömömnek kell kifejezést adnom, hogy végre a mezőgazdasági kérdésekben tartott oly hosszú szünet után, a mezőgazdák emlékiratával egy oly kérdés kerül napi rendre, melynek helyes megoldásától függ az ország lakossága legnagyobb részének jóléte. Ezt a bosszú korszakot, a mely alatt divat volt hallgatni a mezőgazdaság kérdéseiről, mint alárendelt érdeküekről, bátran a mezőgazdasági reformeszmék számít zetési korszakának lehet mondani. Ennek komoly és hivatalos megszakítását a jelenlegi mozgalom képezi, mely annyi politikai csalódás után, most fogja bevezetni ünnepélyesen és a megillető fontosággal a mezőgazdaság kérdéseit a törvényhozás termébe. Mit várhatunk e mozgalomtól, ezt a jövő fogja megmutathatni. Kétkedőleg azt lehetne kérdezni, váljon a törvényhozásnak e kérdéssel való nagyszabású foglalkozása nem fog-e indokolatlan reményeket kelteni népünkben és nem lesz-e a multak példája szerint újabb csalódások forrása? Én részemről azt hiszem, hogy nem, mert egy jól gazdálkodó nemzet, nemcsak a földet és az ipari, vagy gyári telepeket tekinti a nemzet vagyonának, hanem az időt is, melylyel jól gazdálkodni tudni, a nemzeti haladásnak szintén egyik feltétele. {Helyeslés.) Miután tehát az alkotmányos életnek 13 éves korszaka, a mezőgazdasági reformokhoz szükséges időt úgyszólván tékozló könnyelműséggel hagyta felhasználatlanul elröpülni, most már elérkezettnek látja a pillanatot a cselekvésre és azért a feladatnak ekképeui helyes felismerése, bátran vehető a feladat féiig-meddig való megoldásának. E feladatok kétfélék és egyrészt az államra, másrészt magukra a mezőgazdákra vonatkoznak. Mulasztott-e e két tényező és mennyit, enuek megítélését függőben hagyhatjuk, mert tény az, hogy az államhatalom más irányban vélvén magát elfoglaltnak, a minden kérdésben őt illető kezdeményezés jogát és kötelességét e kérdésben kellőleg nem gyakorolta, de viszont e mulasztásban részesévé vált a legislativa is az által, hogy a neki is rendelkezésre álló kezdeményezést igen gyengén és szórványosan használta fel, a kormányt javaslatok beterjesztésére e téren nem kényszerítette, a mi valóban annál inkább feltűnő, mert valamint azelőtt, úgy most is a mezőgazdák képezték és képezik a törvényhozás mindkét házának többségét. De általában elmondhatjuk, hogy ezen apathia a társadalom minden rétegében mutatkozott és önmagát is, másokat is megnyugtatni vélt azon megszokottá vált refrainnel, hogy a pénz másra, nem pedig ilyes nem közvetlenül hajtó és gyümölcsöző reformokra való. Kifejezését találja ez továbbá az államháztartásában, hogy ezen ország, a mely ország egyelőre mindenét csak a mezőgazdaságtól várhatja, ezen ágra, összehasonlítva Európa többi államaival, még a kis német államokat is egyenkint beleértve — legkevesebbet áldoz. — Pedig ha áll az, hogy a földmívelés virágzása karöltve jár a többi osztályok jóllétével, — hogy pedig ez Magyarországban, mely kiválólag agriculturális ország, tagadhatatlanul fennáll, ez bizonyos; {Helyeslés) akkor kétségtelen, hogy mindaz, a mit az állam a földmívelés emelésére tesz, egyúttal az egész társadalomnak javára válik. Ezek után önkényt felmerül a kérdés, hogy mi itt a teendő; és erre más felelet nem lehet, mint az, hogy a közös nagy czélnak elérésére minden tényezőnek öntudatos és összhangzó közreműködése kívántatik. A legfőbb két tényező mindenesetre az államhatalom és maga a földmíves osztály. Hegy az állam mit tehet és mit tegyen, azt előttem e háznak több hivatottabb tagja már