Képviselőházi napló, 1878. XI. kötet • 1880. márczius 10–április 10.

Ülésnapok - 1878-235

235. országos ülés április 7, 1880. 317 egyátalában nem lehet. Ez az egyik, a mit meg­jegyezni kívántam. A másik, a mit megjegyezni kívánok, az, hogy leszavazásról akkor, midőn az illető ügy­ben az ügy iránt érdeklő képviselőt a kormány közege maga vezette be, hogy mindent lásson; midőn a minister letette az emlékiratot a ház elé, midőn megadott minden lehető felvilágosí­tást, akkor egyszerű leszavazásról, olyanról tehát, mely megnyugtatást nem adhat, szó nem lehet. {Helyeslés jobbfelöl.) Meg nem fog soha nyugodni az, a ki nem akar megayugodni, de itt nem egyszerű leszavazásról lehet szó, hanem, ismétlem, itt a kellő felvilágosítások megadattak. És ha kételyem lett volna még, hogy a képviselő ur határozati javaslata el nem fogad­ható, meggyőzött volna erről az — a miben igen sajnálom, hogy t. elvrokonai meggátolták, hogy bővebben belemenjen, — (Derültség jobb­felöl) hogy egyes személyek érdekeit kívánta előtérbe helyezni. (Zajos ellenmondás és mozgfs a szélső balon.) Ez maga elveszi az idő igénybe vehetésére való jogosultságot. Midőn tehát a határozati javaslatot a magam részéről is elvettetni kérem, végül még csak egy megjegyzésem van t. collegámhoz, a t. köz­lekedési ministerhez. (Halljuk!) Egyben ugyanis a mit mondott, nem értek vele egyet. Azt mondta, hogy ő abból indult és indul ki hogy ha nem maga a tulajdonos által közvet­lenül, de részvénytársolat nevében vezetett gyár prosperálhat, miért ne prosperálhatna az állam által vezetett gyár? Ebben nem értek vele egyet. Az állam által vezetett gyárnak sokkal nehe­zebb prosperálnia; mert ha sikerült egy állami gyárt prosperáltatni, a maihoz hasonló viták, képesek azt tönkre tenni. (Elénk tetszés jobbfelöl. Zajos ellentmondás balfelöl.) Madarász József: T. ház! Személyes kérdésben kérek szót. (Halljuk!) A t. minister­elnök ur azt monda, hogy javaslatommal egyes személyek érdekeit kívántam elősegiteni. Legyen szabad kinyilatkoztatnom, hogy ez szándékaimnak határozott ferdítése. (Zajos helyes­lés a szélső baloldalon, ellenmondás jobbról.) Én kinyilatkoztattam, hogy a magyar gyáripar érde­kében nevezem meg azokat; kinyilatkoztattam, hogy azért, hogy ne mondják, mily egyének és szakértők tehát azok, kik az ott létező germa­nizáló, hatalmaskodó elem által elnyomatnak s megmondtam még a múltkor, hogy remény lem, hogy azért, mert őket megnevezem, a boszú nem fogja őket illetni. Én nem ismertem őket sem az előtt, sem azóta; visszautasítom a ministerelnök ur gyanú­sítását. (Zajos helyeslés a szélső baloldalon. Mozgás jobbfelöl.) Elnök: A vita be lévén fejezve, mielőtt a KÉPYH. NAPLÓ 1878—81. XI. KÖTET. szavazás megtörténnék, még egyszer fel fog olvastatni Madarász József képviselő ur határo­zati javaslata. B. Mednyánszky Árpád jegyző' (olvassa). Elnök: Azon kérdést intézem a t. házhoz, méltóztatik-e az imént felolvasott határozati javaslatot elfogadni, igen vagy nem'? A kik elfogadják, méltóztassanak felállani. (Megtörténik.) A többség nem fogadja el. Következik most a tétel. t Antal Gyula jegyző ; Állami gépgyár kiadása 800.000 frt. Madarász József; Én kérném az állami gépgyári kiadásokat részletezve, a mint itt vannak, poiitonkiitt, szavazás alá bocsátani. Antal Gyula jegyző: 1. rovat Általános igazgatási költségek 87,000 frt. Hegedűs Sándor előadó: Méltóztassék meg­engedni a t. képviselő ur, hogy kérdést intézzek az iránt, hogy a t. képviselő ur, a tárgyalásnak ezen formája által mit akar elérni, mert a költség­vetésben a tétel ugy szokott előfordulni, a mint itt van. A t. képviselő urnák természetesen joga vau ahhoz, hogy a költségvetésnek azon egyes elemeit, a melyekből az áll, részletes birálat és bonczolás alá vegye, hanem abban az esetben, hogy ha a költségvetésben a formát meg akarná változtatni, akkor természetesen meg kellene változtatni a szerint a költségvetési törvény­javaslatot is. (Helyeslés.) Madarász József: Nekem az egyes téte­leknél, a mint itt vannak, pl. az általános igaz­gatási kiadásoknál, a kereskedelmi osztálynál, a műszaki osztálynál nincs észrevételem; de van pl. a műhelyi költségeknél, van a gyártási költ­ségeknél és van a 67. lapon c) anyagszertár 7. szám alatti tételhez bizonyos észrevételem, a melyre nézve felvilágosítást akarok kérni, azért kérem a t. elnököt, méltóztassék pontonkint tárgyalás alá bocsátani. (Felkiáltások jobbfelöl: Nem szükséges.) Bocsánatot kérek, én ugy hiszem, sokkal helyesebb lesz sorban menni, mert ha én már most a 67. lapon levő 7. számnál adom elő észrevételemet és az tétetik fel szavazásra, akkor az előtte valók nem jöhetnek szavazás alá. Én tehát még egyszer kérem, méltóztassanak ponton­kint tárgyalni az egyes összegeket. Lukács Béla : T. ház! Én csak a tárgya­lás formájához akarok szólni. Azon észrevételt, a mit Hegedűs Sándor t. barátom tett, a magam részéről a budget formája szempontjából helyes­nek tartom, mert követtük a felolvasásban azon beosztást, mely az eddigi költségvetési törvé­nyekben foglaltatik s azért szükségesnek tartom, hogy kövessük most is, hogy t. i. ezen költség­vetési törvény a lehetőségig ne különbözzék az 41

Next

/
Thumbnails
Contents