Képviselőházi napló, 1878. XI. kötet • 1880. márczius 10–április 10.

Ülésnapok - 1878-233

246 283. országos ülés április 5. 1SS0. voltunk átvenni a rendszert, nem lehettünk többé tekintettel a qualificatióra sem. Már pedig t.-ház, ha akkor, a midőn államháztartásunkat berendeztük, nem lehettünk tekintettel a qualificatióra s ha azonkívül többé nem voltunk azon helyzetben, hogy ezen rendszerbe alkotmányos szellemet öntsünk, azt befolyásolhassuk, akkor igen természetes, hogy éppen azok, a kiket az alkotmányos rendszerrel átvettünk, nem voltak hajlandók megváltoztatni az absolut kormányzat azon elvét, mely szerint tisztviselőinél nem a qualificatióra kell tekintettel lenni, hanem arra, hogy ki leghűbb embere, legalázatosabb szolgája a hatalomnak. Igen természetes, hogy az ily elvek képviselői nem mozdíthatták elő államkormányzatunkban a tisztviselők qualificatiójának elengedhetetlen követelményeiből kifolyó elveket. Es mi volt ennek a következménye, t. ház ? Merítsünk kissé a praktikus életből példákat, azt fogjuk tapasztalni, hogy akkor, midőn ministereink bureauikat megalkották, hogy akkor, midőn azokat alkotmányos elnevezéssel ellátták, hogy akkor, midőn egyéb teendőik miatt ezen bureauk működését kellően nem ellenőrizhették, ezen bureauk ügykezelésében teljesen megszűnt az alkotmányos kormányzat lehetősége, megszűnt a nyilvános eollegialis érintkezés és összeműködés, az egyes bureauk magukat szigorúan elkülönítették, a rokon szellemek, szövetkezve, megkezdték, az intrigát, a küzdelmet a személyes és hatalmi kérdésekben, a kevésbé qualificált tisztviselők irtóztak érintkezni azon társaikkal, kiknek szellemi felsőségét elismerni kénytelenittettek; igy a bureauk csak ügyiratok alapján közlekednek egymással és csak azért, hogy az egyes ügyek elintézésénél elég idejök legyen a szükséges szakszerű informatiót mellékes kerülő utakon megszerezni, azt, a mit máskülönben rövid aton, eollegialis érintkezés utján, könnyű módon jóval hamarább megszerezhettek volna. Már, t. ház, akkor, midőn az előre bocsáttottakkal elismertem azt, hogy ministereink és államtitkárainknak államférfiúi hivatásuk van, midőn elismertem azt, hogy ezen hivatásuknak alárendeltnek tartom még a speciális szakképzettséget is, mert azon esetben is, ha ilyennel bírnának, teljes lehetetlen volna, hogy azon államférfiúi teendőiken kívül, ressortjuk speciális ügyeivel foglalkozzanak, akkor, azt hiszem, hogy senki egyoldalú felfogással, szakértői velleitásokkal nem vádolhat. De azt már mindenki jogosan követelheti, hogy azok, kik az országnak speciális ügyeit, szakügyeit ténylegesen vezetik és kezelik, azok valóban ezen ügyeknek szakértői legyenek; azt hiszem, ez discussió tárgyát nem is képezheti: ez minden államban, legyen az egy művelt vagy elmaradt állam, igy van; igy vau ez Francziaországban, Angolországban, Romániában, Szerbiában és meg vagyok győződve igy van ez China és Jappanban is. Az a józan ész törvénye, hogy ha valakinek speciális tudomány alapján elintézendő ügyei vannak, annak ezen speciális tudományban speciális szakértelemmel kell birni. T. ház! A qualificatió kérdését nem én vetem fel először e házban és a hogy én ezen kérdést igen fontosnak tartom, ugy igen fontosnak tartotta ezt a ház is, mert, mint tudjuk, e kérdéssel igen gyakran foglalkozott. Sajnos, hogy államháztartásunk berendezése alkalmával, akkor, midőn a közlekedési minister ügyköre megalkottatott, akkor már az ország e nembeli követelésével szemben akadtak olyanok, a kik a helyett, hogy hivatásuknak megfeleltek volna, hogy akkor, midőn a magyar szakértelem ügyét védeni és támogatniok kellett volna, akkor az országnak, a parlamentnek egyszerűen szemébe mondták, hogy nem rendelkezünk hazai szakértőkkel és ezen kijelentések értelmében, tömegesen importálták külföldről az úgynevezett idegen szakértőket. Tudjuk, ismerjük azon szakértőknek itteni működését, mutatják ezt az egyes építkezések, mutatják az ügyek állapota, melyeket elintéztek és kezeltek és leginkább bizonyítják azt, hogy mily szakértelemmel működtek, azon számtalan milliók, melyeket az ország az ő műveik létesítése, helyrehozása, renoválásával és kezelésével elvesztett. És, t. ház, mily alapon állították azt, hogy nem léteznek hazai szakértők? Bocsássanak meg, e kérdésre nagyon röviden válaszolhatok. Magam foglalkoztam azon időben azon kérdéssel, hogy vájjon, hogy állunk tulajdonképen a szakértők tekintetében és pedig éppen a közlekedési szakértők tekintetében. Jegyzeteket csináltam, statistikai adatokat gyűjtöttem, hogy mennyi azoknak száma, a kik külföldi hires műegyetemen jó sikerrel végezték tanulmányaikat. Ezek szerint 1850-től 1860-ig, tiz év lefolyása alatt, az én jegyzeteim szerint háromszáz huszonöt magyar ifjú végzett külföldi műegyetemen; 1860—1865dg 193 magyar ifjú végezte külföldön műegyetemi tauubnányait, tehát akkor, midőn államháztartásunkat berendeztük, midőn a nemzetnek azt mondták, hogy nincsenek közlekedési szakértő fiai és idegeneket, ellenségeket hoztak az országba, akkor már több, mint 500, külföldi műegyetemen jelesen végzett, ifjú volt az országban, azokról nem is szóba, a kik itthon végeztek és kikre nézve adatokkal nem birok, kiknek számát azonban, azt hiszem, nem csalódom, ha ugyanazon nagyságban veszem fel. Hanem, t. ház, e tekintetben niég egy másik kérdés is merül fel, azon kérdés t. i., hogy mily szellemben végezték tanulmányaikat ezen hazánkfiai? Mert a tudományt illető siker, a szakértői tehetség mellett, — a mely