Képviselőházi napló, 1878. XI. kötet • 1880. márczius 10–április 10.

Ülésnapok - 1878-230

230. országos ülés márczlus 20. 1880. 221 ur, hogy meg akarjuk jutalmazni azokat, a kik kell, hogy érdemeikért megkapják a jutalmat, ha azt akarjuk, hogy Magyarországnak legyen jó tisztikara, akkor tartózkodnunk kell oly kifejezésektől, a melyek sem nem valók, sem nem helyesek és határozottan tagadom, hogy a magyar képviselőház ily kategóriába tartozóknak nyugdíjat szavazott volna meg. A magyar képviselőház iránti tisztelet követeli, hogy a t. képviselő ur ily kifejezések használásától tartózkodjék. Élénk helyeslés jobbfelől.) Madarász József: T. ház! Azt hiszem, hogy egyetlenegy képviselő nincs hivatva arra, sem én, sem t. képviselőtársam, hogy rendreutasíthasson képviselőt. Egyábiránt az, hogy minő kifejezést akarunk használni, függ vérmérsékletünktől. (Derültség, ellenmondás a jobboldalon.) Igen, t. képviselő urak, függ vérmérsékletünktől az is, hogy ha valamely tárgy komoly tárgy, hogy nevessenek önök, vérmérsékletüktől függ. Engedjen meg a képviselő ur, én sem fogtam volna mindazon kitételeket használni, melyeket Orbán képviselő ur mondott, de Prileszky képviselő ur állítása ellenében, állítom, hogy igenis, hogy a ház naplóiban benne van, egyenkint mentünk át a névsoron, kimutathatom onnan, hogy kiknek adattak nyugdíjak; igenis, adattak nagy vagyonúakuak, (Ugy van! a szélső baloldalon), a kik nem szorultak rá, a kiket jog és törvény szerint nem illet meg; — ne rázza fejét Prileszky képviselő ur, mert ha kivánja, kikeresem a naplóból és kimutatom, 3—4—5 egyént megnevezve, a kik ellen javaslatot adtam be éi bebizonyítottam, hogy ez, meg ez nem cselekedett a haza érdekében, nem érdemes a nyugdíjra és sajnálatomra a ház mégis megszavazta a nyugdíjat. (Ugy van! Ugy van! a szélső baloldalon.) Tehát nem lehet azt mondani, hogy azért, mert a ház megszavazta, megváltozott volna azon tény, hogy érdemetleneknek (Egy hang a szélső baloldalon: Muszkavezetöknek !) szavaztattak meg nyugdíjak. Ezeket tartottam kimondandóknak; és ezek által indokoltnak tartom, hogy törvény adassék be. (Egy hang a jobboldalon: A ház hozott már erre vonatkozó határozatot!) Tudom, a határozat régen ki van mondva; 4 éve, hogy hozatott és még mindig halad és mégis az sem tetszik, ha azt mondjuk, a mit Orbán Balázs t. barátom helyesen mondott, hogy most nincs szükség azon nagy nyugdíjakra; azok, a kik nyugdíjt kapnak, nagy pénzzel áldoznak maguk is e czélra, holott most a nyugdíjintézetek mellett, sokkal kedvezőbb feltételek mellett biztosíthatnak maguknak nyugdíjat és pedig ugy, hogy az állam is meg lesz mentve a tehertől. Én ezen okoknál fogva most megtagadom a nyugdíjakra előirányzott összeg megszavazását. (Helyeslés a szélső baloldalon.) KÉPVH. NAPLÓ 1878—81. XI. KÖTET. Gyurgyik Gyula: T. ház! A munkás osztály viszonyainak rendezése oly socialis kérdést képez, a melylyel az újabb korban Európa összes államai foglalkoznak. Egyik-másik állam azon volt, hogy az a jog, az igazság és a méltányosság szerint kedvezőleg intéztessék el. Egyetlen egy osztály képez kivételt, a melyre nézve a kormány figyelme, atyáskodó gondossága ugy látszik általában és sehogy sem akar kiterjeszkedni. Ezen osztály a magy. kir. kincstári bányának osztálya. Közel másfél százada, hogy a kormánykörben kezdettek foglalkozni ezen osztály szomorú sorsával. Dicsőült Mária Terézia királyné belátta 1762-ban annak méltányosságát, hogy azon ember, ki naponkint élte. veszélyeztetésével a föld gyomrát átkutatja, hogy a nemzetgszdászat értékeit felszínre hozza, hogy azon ember, ha munkája közben, vagy munkája után keresetképtelenné válik, valami díjban részesülhessen. 1762-ben Mária Terézia kiadta azon rendeletet, mely a bányász népség nyugbéreztetését szabályozni kezdte. Ann\ ival sajnosabb tehát, hogy most, egy század után, még mindig azon állásponton állunk a szegény bányász népség nyugbéreztetése ügyében, a hol ezelőtt 100 évvel voltunk. Sajátságos története van ezen kérdésnek. Különben Magyarországon ugy látszik, hogy minden vitális kérdés, mihelyt fölszinre került, egy és ugyanazon gyászsorsban részesül, azaz, hogy örökös tanulmányozás tárgyává tétetik. 1762 ben a kormány kimondta, hogy a bányász nép nyugbéreztetésére két kathegoria állíttatik fel. T. i. vagy képes volt a bányász 40 évet eltölteni a bányában, vagy pedig nem volt képes annyi ideig kibúzni a dolgát; s akkor alapul vette a kormány az illető bányásznak utolsó munkabérét s e szerint intézte az ügyet. Ha t, i. a bányász 40 évig szolgált, akkor utolsó bérét megkapta teljesen, ha pedig ezen 40 évből csak egy nap is hiányzott, ha tehát a bányász csak 39 év és 364 napot szolgált, akkor megállapittatott a kis pensio. Hogy ez miből áll, azt később leszek bátor előadni. Sajátságos tünemény, hogy most 1880-ban még mindig ezen két kathegoria szerint nyugbéreztetik a bányász és pedig éppen azon bér alapján, melyet ezelőtt száz évvel kiérdemelt; holott tagadhatatlan, hogy ma más bérek léteznek s az élelmi szerek ára is egészen más, mint volt száz év előtt. Belátta ezt az 1848-ik magyar kormány és első teendői közé tartozott az, hogy a bányásznépség nyugbéreztetése ügyét felkarolván, abba lényeges javítást hozott be. Ugyanis a selmeczi bányakerületben az addig divatban volt illetékeket tetemcsen felemeltetni rendelte, a többi kerületben pedig a nyugbéreztetést elegendőképen javította. Nagyon természetes, hogy a 48-diki kormányt 29