Képviselőházi napló, 1878. X. kötet • 1880. február 20–márczius 9.

Ülésnapok - 1878-208

88 208. országos ülés február 24 1880. T. ház! Azok után, a miket eddig jelezni bátor voltam, biztosítva lehetnek, hogy nekem sem szándékom, sem hivatásom a közjogi vitát feleleveníteni. Elmondták erre nézve már nézetüket fényesebb tehetségű szónokok, avatottabb politikusok, ehhez én szerény filléreimet hozzárakni nem fogom. Nem teszem már azért sem, mert én ezen pártról és annak törekvéseiről csak a tisztelet hangján tudnék szólani. (Éljenzés a szélső balon.) Mindazonáltal ez nem tart engem vissza attól, hogy azon párthoz egy kérdést intézzek (Halljuk!) és pedig egy kérdést, a mely a jelenlegi budget-vita keretébe való, ez a következő. Mi magyar nemzet, átéltük Leopold császár absolutisticus uralmát, Mária Teréziának a nemzeti fejlődésre nem kedvező uralmát, jött József császár germanizáló, absolutisticus uralomra törekvő provisoriuma és mindazonáltal ezen szomorú korszakokat követte a nagy nemzeti ébredés korszaka. Jött azután a Bach-korszak és mit láttunk ? akkor a nemzet, bár békóval kezein, bár távol azon templomtól, a melyet nemzeti önállóságnak nevezünk, de felemelt fővel állott és csaknem magasabbnak látszott, mint most, midőn ezen templomnak legalább egy pár lépcsőjét elfoglalta a nemzet, de görnyedt testtel és hajlott fővel áll ott, Azon párt, melynek soraiban állani szerencsés vagyok, a tudomány, a meggyőződés, a dialectica minden fegyverével küzdött a kormány élén álló személyek ellen. Ezen programm pedig annyival fontosabb, mert ez közös programmja az összes ellenzéki árnyalatoknak. Én, t. ház, egy cseppet sem tagadom, hogy engem bizalom, rokonszenv fűz pártom t. vezéreihez. Ez természetes, emberi dolog. Sőt félreértések kikerülése végett, Jiem tartom feleslegesnek megjegyezni, nem szeretem a különczködést, nem jó az, ha valaki mindenkép és mindig, a pártban saját nézetét akarja érvényesíteni, valamint nem jó az, hogy ha valamely országban mindenki ur akar lenni; mondják, hogy vannak olyan országok. Ha nem is megyek oly messze, mint Jókai barátom, ki azt monda, hogy barátjaival a pokolba is elmegy, de hivatkozom, mint katholikus ember, Magyarország herczegprimása ő eminentiájának egyik mondására, ki a katholicus congressus egyik pártja iránt ugy nyilatkozott, hogy kész elmenni velők egész a pokol kapujáig. (Derültség.) Az iránt sem lehet kétség, hogy mint Szilágyi Dezső barátom monda — minden más kormány, legalább eleinte, szintén kész többséget fog találni. Ezen többségre nézve vagyok bátor az összes házhoz egy kérdést intézni. (Halljuk!) Azon körülmény, hogy nem vonom ki saját pártom vezérfiait sem a kérdés alól, bizonyítja Önöknek kérdésem őszinteségét. (Halljuk! Halljuk!) Kekem, ha a többségre gondolok, önkénytelenül Gröthe Faustjából Mephistonak azon szavai jutnak eszembe, melyeket a tanulni készülő tanítványhoz intézett s mely egy szó változtatással ide alkalmazható, midőn igy szól: „Ne félj, megjő az idő, a melyben megfogod siratni saját többségedet." Tagadhatatlan, hogy minden kormány és többség köztt szoros entente cordiale-nak kell léteznie, vagyis magyarosan mondva, a milyen a többség, olyan a kormány. Reméllem, hogy irányomban, mint parlamenti ujoncz irányában, lesznek oly udvariasak, vagy elnézők, hogy ezt bóknak fogják venni. Már most kérdem, hol lesz azon „eszmék forrongása", a melyről Kármán t. barátom beszélt? Bizonyosak vagyunk-e, hogy meglesz a pezsgő eszmék versenye, meglesz azon támasz, mely nélkül egy kormány sem lefelé, sem felfelé nem független? Tudom, hogy a válasz az: meg lesz a vezérférfiakban! de erre azon kérdést kell tennem, mi biztosít arról, hogy éppen ezen férfiak erélye, kitartása hajótörést nem fog szenvedni ; nem fog-e akadályra találni azon többségben, azon parlamenti intrigákban, melyek minden pártban honosak s melyektől a mi parlamentünk sem ment? Kérdenem kell, vájjon a határozottabb politika nem fog-e akadályokba ütközni, midőn azon parlamenti kötelességét teljesíti, hogy nem csak birni kell a többséget, hanem azt meg is kell tartani. Nem hiába intézem ezen kérdést, uraim. Magyarország legjelesebb férfiai foglalták el a kormányszékeket. Volt eset, hogy azon párt soraiból, melyhez én tartoztam, a balközépből egy férfiú, kiben az ország közvéleménye központosult, vette át egyik igen fontos tárczát és ime uraim, hol vagyunk? Ott, a hol vagyunk! (Egy hang a jobboldalon: Ugy van! Derültség.) Sokat emlegettetik ezen parlamenti évad alatt a corruptió szó és sajnos, hogy nem igazság nélkül emlittetik legélesebben a szélső baloldalon ülő barátaim által. Hiszik-e azt az én szélső baloldali barátaim, hogy ezen corruptió tökéletesen meg fog szűnni, ha az ő [közjogi programmjuk meg fog valósulni? Én méltányos akarok lenni s elismerem, hogy talán akkor kisebb térre szorul, ha általában kilátás lesz arra, hogy e programm valósittatik. De ez a kis tér relatív fogalom s még igen nagy lehet azon országra nézve, melynek neve Magyarország. Feleljenek arra t. képviselőtársaim,hiszik-e, hogy kegyetek programmja meg fog valósulni? Ugyanazon faktorok, melyek okozzák, hogy az önök programmja nem nyert többséget, ámbár erőhatalom in ultimo analysa nem gátolja a népet — vájjon ugyanezen faktorok nem fognak-e károsan működni akár ezen közjogi programm keretén