Képviselőházi napló, 1878. X. kötet • 1880. február 20–márczius 9.
Ülésnapok - 1878-206
48 206. országos ülés febrnár 21. 1880. egy-más, történik bizonyos buzgósággal és félreismerhetlen ügyszeretettel. Igenis, a marhatenyésztés emelése tekintetében több történik, mint eddig; cultur-mérnök is van három, kik mindössze 12,000 kat.-holdat, igenis vízmentesítettek az országban. Szóval kipkedve-kapkodva, némi segély és gondozás észlelhető. De hogy itt egy redszerre volna szükség, hogy tehát szervezet megállapítására volna szükség, minőt a székesfehérvári mezőgazdasági congressus emlékiratával egyetértőleg, a gazdasági egyletek létesítésében és ezek hálózatának kifejtésében véltem feltalálhatni, ezen föltétel ismeretének nyomát sem találtam a ministerium eljárásában, sőt ezen követelménynyel szemben, a szakminister ur elutasító magántartást követett a közgazdasági bizottságban. Tehát e téren, a hol történik is valami, rendszernek szintén semmi nyoma. De mit mondjunk kereskedelmi és közlekedési politikáinkról? Nem hiszem, hogy az az elv, miszerint e kettőnek egységesen e czél felé kell convergálni, nem hiszem, hogy ez az elv, az illető ministeriumokban szem előtt tartatik, hogy erről ott egyáltalában csak szó van, hogy ez csak messziről is tekintetbe jön; különben sok mindenféle dolgot nem tudok megmagyarázni. Ha a mi főérdekünk az, hogy terményeinket a nyugoti piaczokra olcsón vihessük — pedig az; ha ennek elérésére az egyetlen mód az, hogy Ausztriától a vámpolitikai téren erre nézve a kellő concessiókat megnyerjük, viszont biztosítván neki a keletfelé való kivitel könnyebbségét: akkor hogyan van az, hogy egyoldalúlag, mindig csak a keleti összeköttetéseknek megkönnyítésével és az arra gravitáló vám- és közlekedésügyi kérdéssel foglalkoznak, a nyugati kivitel kérdésének teljes elhanyagolásával? Hogyan van az, t, ház, hogy közlekedési ministerünk, a nyugat felé eszközölhető kivitelnek legtermészetszerübb és legolcsóbb utairól, a vizi utakról megfeledkezett? Hogy a Fiúméhoz közel viendő vizi út létesítéséről csak ma, ministerségének, úgy gondolom, hatodik esztendejében tart enquéteket és pedig a más valaki által, évek előtt szerkesztett tervek alapján? Hogyan van az, hogy a lánezhajózást a Dunán egyenesen betiltotta? Hogyan van az, hogy ha a Dunán Gönyőnél létező gőzhajózási akadályok eltávolításáról van szó, ezt mindig, mint Ausztriának adandó concessiót említi? (ügy is van! jobbfelöl.) Tudom az észjárást, melyen ez alapul (Halljuk!) s nagyon köszönöm a t. közbeszólóknak, hogy alkalmat adtak ennek kifejtésére. Az észjárás, melyen, ez a felfogás alapul, az, hogy Bécsben a tömegtermények raktározására meglévén már minden készlet, Budapesten pedig nem, ha a Bécscsel való összeköttetés túlságosan könnyittetik, az összes forgalom Budapestről eltereltetik és Bécsbe vonatik. T. ház! Itt egy reminisceutia jut eszembe. Ez előtt öt évvel, 1875. jan. 29-én egy akkori tisztelt, most fájdalmasan nélkülözött képviselőtársam, egy nagy beszédet mondván el e házban, megemlékezett arról is, hogy sürgősen szükséges a fővárosi kereskedésnek érdekében entrepotsok, nagy raktárak emelése; mert midőn mindenütt a világon, ez irányban a legnagyobb erő feszítések történnek, félni lehet attól, hogy mi, ha sokáig késünk, elmaradunk a világtól és elkésünk. Ekkor közbekiáltások történtek balról, hogy már is elkéstünk. Ennek t. ház, most kerekszámban öt éve és én kérdem, azóta igenis egyes fővárosi clique-ek nagy harczokat folytattak a raktárak miként tervezése iránt, de a t, kormány, melynek, ha ez csakugyan, a mint valóban az, országos érdeket is képez, kötelessége lett volna ezen batrachomyomachiának véget vetni és az entrepots-okat létesíteni, semmit sem tett? (Helyeslés belfelöl.) Akkor talán a t. minister ur valamely elvbarátja kiáltotta közbe, hogy már is elkéstünk s öt év óta ugyanezen minister ur, ez irányban semmit sem tesz, de tesz mást. Nem létesíti azt, a mi szükséges, hogy a mi forgalmunk, kereskedésünk Budapesten concentrálható legyen, hogy az itt természetszerű táplálékát találja, nem, ezt nem teszi; de bele fekszik a Dunába és megakarja állítani a Duna árjait, mert elég merész azon szegény Duna, hogy teimenyeinket legolcsóbban akarná a nyugat felé szállítani, hacsak a mi közlekedési ministerünk megengedné. (Élénk derültség és tetszés a baloldalon.) Ha, t. ház, ez nem satirája annak, a mit kereskedelmi és közlekedési politikának nevezni nem lehet, akkor nekem a sátoráról egyátalában fogalmam nincs. (Élénk helyeslés a baloldalon.) Ezen a magaslaton áll, t. ház, a mi kereskedelmi és közlekedésügyi politikánk azon együttes működési czélnak szempontjából, hogy terményeinknek a nyugati piaczokat, a mennyire lehet, megtarthassuk! Hát a közigazgatási politikával t. ház, hogy állunk? Már az előbb említettem, hogy a t. ministerelnök és belügyminister ur mitől sem irtózik annyira, mint a közigazgatási kérdés felvetésétől és kérdenem kell magamtól és a t. ház előtt: felvessem azon kérdést, vájjon azon psychologicus momentumtól eltekintve, a mely utóvégre leküzdhető volna, bir-e ő múltja folytán azon qualificatióval, hogy e nagy kérdést sikeresen megoldja? Én, t. ház, teljes elismeréssel és tisztelettel meghajlok a ministerelnök és belügyminister ur nagy képességei előtt, a melyeket, mint parlamenti vezér, mint debatter,. mint a hatalom birtokába jutása és megtartása
