Képviselőházi napló, 1878. X. kötet • 1880. február 20–márczius 9.

Ülésnapok - 1878-219

IÍ9. országos ülés mérczins 8. 1880. 367 helyesnek nem tartja, éppen $zért, mert azt hiszi, hogy a magyar-osztrák monarchiának kifelé és a törvényre alapított közös miuisteriumokhozi közjogi helyzetének a czímérben és a pecsétben is kifejezést kell nyerni. Ha jól emlékezem, 1869-ben, de mindenesetre 1870-ben megindíttatott a tárgyalás az iránt: hogy egy a dualisticus helyzetnek megfelelő czímer készíttessék. Hogy ez nem könnyű feladat, ezt a t. képviselő ur is elismeri; de éppen azért törekednünk kell e kérdést megoldani, ne hogy kifelé továbbra is oly czímer használtassék, mely a mai közjogi helyzetnek meg nem felel. Én tehát, midőn ezen felvilágosítást megadnám, ismételve kérem a t. házat, méltóztassék a §-t ugy, a mint szövegezve van elfogadni. Elnök: Szólásra senki sem lévén feljegyezve, a vitát berekesztem. Ezen §-hoz módosítás adatott be, mely még egyszer fel fog olvastatni. B. Mednyánszky Árpád jegyző: {olvassa a mődosítvdnyt.) Elnök: Kérem azon képviselő urakat, a kik az első §-t a pénzügyi bizottság szövegezése szerint elfogadják, méltóztassanak felállani. (Megtörténik.) A többség az első §-t a pénzügyi bizottság szövegezése szerint elfogadja. Antal Gyula jegyző: (olvassa a 2, %-t.) Elnök: Észrevétel nem tétetvén, a 2. §. elfogadtatik. E szerint a törvényjavaslat végig tárgyaltatván, annak harmadszori felolvasása a holnapi ülésben fog megtörténni. Következik a napirend szerint a hátralékos szőllödézsma váltsági tartozások törlesztéséről szóló törvényjavaslat tárgyalása. Mielőtt a tárgyaláshoz fognánk, van szerencsém a t. háznak bejelenteni, hogy a pénzügymini ster ur a netalán szükséges felvilágosítások megadására Köffinger ministeri tanácsost rendelte ide. Ha a jelentést felolvasottnak méltóztatik tekinteni, (Felolvasottnak tekintjük) akkor az első szó az előadó urat illeti. Láng Lajos előadó: T. ház! Azon hosszas indokolások után, melyek ezen törvényjavaslathoz egyrészt a pénzügyminiszter által, másrészt a pénzügyi bizottság által csatoltattak s miután azon hitben ringatom magamat, hogy ezen törvényjavaslat ellen nem lesz legalább elvi oppositió, legföllebb a részletek ellen, bátor vagyok a törvényjavaslatot a t. háznak általánosságban elfogadásra ajánlani. Antal Gyula: T. ház! Ezen törvényjavaslat megbirálásánál mindenesetre az okokat kell vizsgálni, melyek a hátralékokat eredményezték s ha ezeket ismerjük, akkor gondoskodhatunk oly módokról, melyek utján ezen okok megszüntethetők. Nézetem szerint ezen hátralékok felszaporádásának első és főoka maga az akkori törvényhozás volt, mert elhamarkodva intézkedett és mert kivihetetlen dispositiókat létesített, melyek az ő czélzatával éppen ellenkezésbe jöttek a törvény speciális rendelkezéseinél fogva. A t. ház jól tudja, hogy a törvények életbeléptetéséhez néha előzetes munkálatok szükségesek és azért az ily törvények életbeléptetése iránt mindig magában a törvényben van provisio, kimondatván, hogy az illető minister felhatalmaztatik, hogy az életbeléptetésről gondoskodjék, így volt ez pl. az adókezelésről szóló törvénynél, mely nem egyszerre, hanem a szükséghez képest, az előmunkálatok megtétele után léptettetett életbe. Ezen törvénynél azonban kimondatott, hogy az kihirdetése után azonnal életbe lép, holott semmi előmunkálat nem tétetett. S az még nem lett volna baj, de a törvényhozás kimondotta, hogy a váltságkötelezettek kötelezvényüknek 22 év alatt félévi részletfizetésekben tartoznak eleget tenni. Már most kérdem, miután az előleges intézkedések meg nem tétettek, hogyan lehetett volna valósítani azt, hogy a váltságkötelezettek félévenként fizessék tartozásukat'? Ebben volt a contradictio. A törvény azonnal életbeléptettetvén, mig az előzetes munkálatok megtörténtek, eltelt 2—3 esztendő. S nem az történt, a mit a törvényhozás akart, hogy félévi rátákban fizessék a váltság-kötelezettek a reájuk esendő összeget, hanem némely helyen az első fizetés alkalmával kellett nekik 8—10 rátát fizetmök. Éppen azon időben, midőn a pénz igen drága volt, csak nagy kamatú pénzek mellett törleszthették volna ezt és igy a fizetések abbau maradtak. De nem csak ebben hibázott a törvényhozás, hanem hibázott abban is, hogy a kötelezettséget tüzetesen körül nem irta. A kötelezettségre vonatkozólag, maga a törvény a 7. és 9. §§-ban provideált. De én ugy gondolom, hogy az igen t. háznak akkori tagjai köztt, sokkal többen lehettek a váltságjogosultak, mint a kötelezettek. Következtetem ezt legalább az akkori tárgyalásokból, mert az egész kötelezettségre vonatkozólag, midőn a 9. §d)an meg van mondva az, hogy ezen kötelezettség elsőbbséggel bir minden bekeblezett követelések előtt, e §. tárgyalásánál csak Bernát Zsigmond állott fel és a következő szavakat mondta: „nekem az alábbi szakaszra van alázatos észrevételem, hol az mondatik, hogy az ilyen kötelezvény minden előbbi betáblázást megelőz. Tartok tőle, hogy igen sok jóhiszemű hitelező sértetik általa. {Nyugtalanság a jobboldalon.) Én annál fogva ezt mellőzendőnek tartom". Tehát az egész kötelezettségre vonatkozólag ezen egy felszólalás