Képviselőházi napló, 1878. X. kötet • 1880. február 20–márczius 9.

Ülésnapok - 1878-217

217. országos ülés márcüius 5, 1880. 317 zési jogot korlátozni kell, mikor egy pár ablaküvegét betörték; és mikor szólott a sajtószabadság korlátozásáról, vagy a mi mindegy, az esküdtszék korlátozásáról? akkor, mikor a kaszinó pár ablakait beverték. {Igaz! Igaz! a szélső haloldalon.) Ez az, a mit helytelenítenem kell. Egy államférfiunak ilyenekből kiindulni, nem szabad oly gondolatoknak helyet adnia, melyek a szenvedély perczében születnek meg. {Helyeslés a szélső halon.) Egyáltalában — és ez szerintem egy másik igen nagy hibája, hogy ne mondjam a ministerelnök urnák — hogy nagyon könnyen, bámulatos könnycdséggel nyúl hozzá a legfontosabb intézményekhez. Én tisztelem, becsülöm a bátorságot, de az olyan bátorságot, a mely szerves intézményekhez nyúl, a mely történelmileg kifejlődött jogokat akar elkobozni, az nem tiszteletre méltó tulajdon, az nem bátorság, annak a neve egészen más. [Igaz! TJgy van! a szélső halon) És minthogy tudom, hogy az én csekély szavam nem szokott dönteni a ministerelnök urnái, engedje meg, hogy én idézzek neki egy lapot a történelemből, mely bizonyítja, hogy miként járt el hasonló esetekben, de éppen ily kérdéssel szemben, egy igazi nagy alkotmányos minister. Bátor leszek fölolvasni egy rövidke passast Kossuth I. kötetéből, {Halljuk ! Halljuk! a szélső haloldalon) a hol elbeszél egy rövid episodot Cavour életéből: „Orsini rettenetes attentatuma, (1858. január 15-én) mely annyi ember életébe került, borzalmat keltett mindenütt és megrettentette Napóleont. A turini kabinet ellenségei felhasználták az alkalmat, hogy a francziák császárját ellene felingereljék : „íme a Cavour által szítogatott forradalmi izgatás eredményes gyümölcse, Sire!" monda a pápa nunciusa Napóleonnak, midőn megmenekülése alkalmából gratulált. Az osztrák követ pedig annyira ment, miszerint egyenesen megkérdezte, ha nem véli-e a császár az időt megérkezettnek arra, miszerint Ausztriával egyetértésre jusson a végett, hogy Piemont kényszeríttessék felbagyni engedékenységével az olasz emigránsok fondorkodásai és a napi sajtó kicsapongásai iránt. (Villamarina, szard követ jelentése Cavourhoz 1858. jan. 17.) Ez insinnatiók annál kevésbbé tévesztették el hatásukat, minthogy egyidejűleg, némely oly incidens adta magát elő Piemontban, melyek Sacconi nunciusnak és báró Hübner osztrák követnek a vizet malmára hajtották. Egy turini napi lap Orsini tiszteletére apológiát tett közzé a királygyilkolás mellett." Következik azután a többi. „Ez incidensek folytán gróf Walewski, franczia külügyéi* 1858. január 22-én a turini franczia követ: La Tour d'Auvergne hg. által jegyzéket adott be Cavour grófnak, melyben erélyes intézkedésekre szólította fel a turini kormányt az „olasz demagógia" ellen. Erre Cavour egész higgadtan kinyilatkoztatta, „hogy a kormány ez ügyben el fog követni mindent arra nézve, hogy az ilyen attentatumok ne ismételtessenek, de természetesen azon határok között, melyeket az ország alaptörvényei megszabnak." {Helyeslés a szélső haloldalon.) Erre a hideg diplomatiai válaszra a császár és a külügj^minister annyira dühbe jött és annyira elkeseredett Walewski, hogy a turini követ, Villamarina Őrgróf előtt, a következő kifakadásra engedte magát ragadtatni: „Tudják meg Önök, hogy mi el vagyunk határozva a végletekig menni és azon országokba, melyekből az orgyilkosok és conspiratorok ki nem űzetnek, mi magánk fogunk elmenni, őket saját kezeinkkel még a föld gyomrából is felkeresendők." Ez aztán fenyegetés volt a hatalmas Francziaország kormányától a kicsi Piemontnak és ezen fenyegetésre négy követelés következett, melynek legfőbbíkc volt az, hogy a külfejedelmek és kormányfőnökök elleni sajtóvétségek, esküdtszék nélkül ítéltessenek el. Ez volt a fő kérdés. Cavour a törvényre tette kezét és azt felelte: „Nem, előttem és királyom előtt a törvény szent; a ki vét a törvény ellen, a törveny büntető karja utóiéri, de államcsínyt nem fogok csinálni." {Helyeslés a szélső haloldalon.) így válaszolt egy piczike állam nagy ministere egy nagy állam hatalmas ministerének. Pedig méltóztassék figyelembe venni, hogy ez mily korszakban történt, éppen akkor, midőn Cavour az olasz egységnek létrehozását tervezte és a mikor éppen ezen terve kizárólag a franczia szövetségre volt fektetve, mégis az nem bírta őt arra, hogy a törvénytől, a jogtól csak egy hajszálnyira is tágítson. Igen helyesen teszi hozzá nagy hazánkfia, hogy „korunkban, hol a jog és a népeknek a joghoz forrott szivérzelme oly sokat szenvedtek, jól esik az ember lelkének király és minister személyében, a történelem aranykönyvében, ily magasztos alakjaival találkozni." Én óhajtanám, hogy a t. ministerelnök ur tanuljon legalább ezen nagy alakoktól. Még van idő; a történelem meg fogja neki bocsátani azt, hogy ily törvényjavaslat behozatalával fenyegetőzött, de nem fogja megbocsátani, ha azt törvényerőre is emeli. Be kell fejeznem t. ház, {Halljuk! Halljuk!) bár épp most jut eszembe két dolog, melyet okvetlenül érintenem kell. {Hcdljuk! a szélső haloldalon.) Széli Kálmán t. képviselőtársam volt az első, a ki e házban kimondta azt, hogy az új kiegyezés folytán Magyarország jövedelme 97a millióval szaporodott. Ez jelszó lett a házban és azon naptól fogva nem mondatott beszéd, melyben ez nem ismételtetett volna és még ma is