Képviselőházi napló, 1878. X. kötet • 1880. február 20–márczius 9.

Ülésnapok - 1878-217

217. országos ülés márczius 5. 188 0311 a volt pénzügyministernek most, mint a mennyit szolgáltattam neki akkor, mikor ott ült a pénztigyministeri széken. Én akkor is igen éles megtámadásokat intéztem ellene, de egyet beismertem, hogy azon ezél felé, melyet maga elé tűzött, határozottan, a lehető legnagyobb erélylyel közeledni törekedett. Beismertem még azt is, hogy — felfogásom szerint ugyan kicsi mérvben, de mégis tényleg közeledett is évenként azon czél felé; más szavakkal beismertem azt a nagy különbséget, a volt pénzügyi kormányzat és a jelenlegi köztt, hogy én a pénzügyi rendezkedést akkor épp oly kevéssé tartottam lehetségesnek, mint ma, mert szerintem a rendszerben rejlik a hiba, de nem tagadhattam el, hogy ez közvetlen czélkétit lebegett szeme előtt és hogy ezen czél felé törekedett, most pedig azt látom a minister ur saját bevallása szerint, hogy ez a czél meszsze löketett. Most nem arról szólnak önök, hogy ez közvetlen valami, a minek elérésére törekszünk, hanem beszélnek lassú hangya munkáról, hihetőleg, hogy ezen hangyák minél lassabban mászkáljanak s önök minél tovább maradjanak azon székeken. Ezen nemzet nem ér rá ennek a lassú hangya munkának eredményét bevárni. Tartok tőle, hogy a hangyák túlélik a nemzetet. E nemzeten gyorsan, sietve kell segíteni. De aztán furcsán is hangzik ez a szó: „lassú hangya munka" oly kormány szájából, mely teli marokkal pazarolja a nemzet vagyonát oly czélokra és oly vállalatokra, melyeket maga a nemzet határozottan ellenez és kárhoztat. (Elénk helyeslés szélső balfelöl.) A t. pénzügyminister és mindazok, kik őt e téren támogatják, Ivánka képviselő ur és különösen Jókai és Kautz Gyula, mind azzal mentegetik a pénzügyi helyzetet, hogy hiába, kényszerhelyzet állott elő. Az előadó ur is constatálta, hogy a boszniai actió visszalökte pénzügyi tekintetben az országot, igen, de ha úgy van, hát akkor ne méltóztassanak ebből a volt pénzügyministernek szemrehányást tenni, minthogy nem titok, miszerint ő éppen azért hagyta oda tárczáját, éppen azért vonult vissza, mert látta, hogy a boszniai occupatió tönkreteszi azon munkát, melyet ő magára vállalt. Miután kiejtettem e szót: Bosznia, daczára annak, hogy tudom, hogy a t. túlsó oldal és a t. kormány nem szeretik, mikor azzal foglalkozunk, kell tennem egy megjegyzést a pénzügyminister ur egy mondására, melyet elhallgatnom nem lehet. A pénzügyminister ur jelezvén azt, hogy a többség milyen felfogással van ezen felelősségről, mely egy parlamenti többséget terhel,, azt mondja, nekem nem lehet feladatom, hogy a boszniai occupatióból eredt költségeket igazoljam ; azon occupatió akkor történt, mikor én a kormánynak tagja nem voltam és igy engem ezen factumért felelősség nem terhelhet. Hozzáteszi: „Nem habozom azonban kimondani, hogy igenis azon párthoz tartoztam, mely politikai szempontból az occnpatiót helyesnek tartotta." No, hát ha helyesnek tartotta, kell, hogy elismerje, hogy szavazatával támogatta az egész vállalatot és akkor éppen annyira nyomja a felelősség a jelenlegi ministernek, mint az akkori képviselőnek vállait. Azon theoriát sanetionálni akarni a parlamentben, hogy a többség támogatta a kormányt és aztán a kormányt tenni felelőssé, azért a mit tett, ez megsemmisítése, nullincatiója a parlament alapjának. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Éppen ellenkezőleg, önöket terheli a felelősség, mert önök nélkül a kormány nem tehet egy lépést sem. (Igaz! ügy van! a szélső baloldalon.) De van még egy más oldala a pénzügyminister ur nyilatkozatának, melyre kötelességem a t. ház figyelmét felhívni, mely szintén magában foglalja a mi álláspontunk fényes igazolását. (Halljuk t) Azt mondja a pénzügyminister ur: ,. Meggyőződésem az a boszniai occupatióra vonatkozólag, hogy valamiként nem sikerült azon befolyásos férfiúnak, — t. i. Széli Kálmánnak — a ki a pénzügyministeri tárczát feláldozta azért, mert az occupatiót és annak következményeit ellenezte, visszavonulása által magát a tényt megakadályozni, ugy ha az összes kormány kötötte volna is hozzá/állását, ennek sem sikerült volna."' Hát kérem, lehet-e ennél frappánsabbal bebizonyítani a magyar kormánynak tehetetlenségét, mikor a ministeri padokról halljuk kijelenteni azt, hogy ha még az összes kormány hozzá kötötte volna tárczáját, ennek meg kellett volna történni. Tehát ez bevallása annak, hogy vau egy hatalom, a mely a magyar kormányon kívül, a magyar kormány ellenére kormányozza az országot. Én és elvbarátaim sohasem kételkedtünk, hogy igy van, tudtuk; de hogy a kormány ezt bevallja és mégis megmarad a kormányon, az megbocsáthatatlan. (Ugy van! szélső balfelöl.) Nagyon sokat kellene még mondanom, ha az ország pénzügyi helyzetére vonatkozólag kimeritőleg akarnék szólani, de azt hiszem, hogy e tekintetben, ha azon számok nem kapacitálják önöket, a melyeket felhozni szerencsém volt, az én szavaim bizonyára nem fogják önöket kapacitálni. A vita első részének végén gr. Apponyi képviselő ur felszólalása után szót emelt a t. ministerelnök ur. Fenntartom magamnak, hogy, miután ez csak következménye volt, arra később visszatétjek, most a ministerelnök ur beszédének egy részére kivánok megjegyzést tenni. Nekem válaszolva, azt méltóztatott a ministerelnök ur mondani egy helyen : „a t. képviselő ur a politika egész terére eltévelygett, beszél külügyi politika-