Képviselőházi napló, 1878. X. kötet • 1880. február 20–márczius 9.

Ülésnapok - 1878-215

315. országos ülés márezius S. 1880. 261 tói, hogy tegye meg kötelességét, elvárja e háztól, hogy akkor, midőn külügyi, kiegyezési, vagy közjogi viták a t. házat a belügyi reformok munkájában nem zavarják, komolyan és tüzetesen foglalkozzunk e kérdéssel. Ez azonban korántsem teszi még azt, hogy, a mint Jókai képviselő ur monda, hogy ezt egy speechchel, vagy ugy futtában el lehetne, vagy pedig bárki is el akarná intézni, vagy, hogy ezt csak ugy futtában megoldandónak vagy megoldhatónak tartanok, hanem tesz annyit, hogy elérkezett az idő, miszerint e kérdéssel komolyan, tüzetesen és behatóan foglalkozzunk. Megvallom, t. ház, hogy nem Örömest szólok a kérdéshez éppen az általános vitában és hogy helyesebbnek tartottam volna, ha e kérdésnek exaet megvitatása, a belügyi tárezáiiál fordult volna elő; de mert ismerem a ház hangulatát és tudom, hogy arra nem igen hajlandó, hogy e vitát nagy mérvekben a belügyi tárczáknál ismét megújítsuk, ezért vettem bátorságot magamnak az általános vitánál elmondani nézeteimet. A mi az én nézetemet a mai közigazgatási szervezetről illeti, én a mai közigazgatási szervezetnek eardinalis hibáit négy csoportba osztom. Az egyik az, hogy közigazgatási szervezetünk külső formái és annak belső lényege és tartalma köztt éJes ellenmondás létezik. A második az, hogy nagyrészt nélkülözi a személyes felelősséget és szakképzettséget. Hogy pedig erről mit tartok, arra majd később fogok visszatérni. A harmadik az, hogy nélkülözi a jogi eontrolet a törvények végrehajtásában és védtelenül hagyja — engedelmet kérek, de más kifejezést nem találok — a kormányzottakat, vagy mondjuk hát, az állam polgárait az államhatalom túlkapásai és a közigazgatás terén elkövetett visszaélések ellen. És végre a negyedik, t. ház, az és ez a legkényesebb s eddig leginkább megvitatott kérdés, hogy a tisztviselők alkalmazási módjában nélkülözi azon garantiákat, a melyek szükségesek arra, hogy a tisztviselők kellő mérvekben függetlenek legyenek úgy alulról, mint felülről. Az első, mit mondottam, t. ház, az, hogy éles ellenmondás van közigazgatásunk külső formája és annak lényege köztt. Itt mindjárt azon sajátságos jelenetre hivatkozom, hogy a mai közigazgatást annak mai szervezetét és összeállítását elitélik az úgynevezett centralisták és elitélik az úgynevezett municipálisták különböző okoknál fogva, de egyhangúlag. [Igaz! Igaz!) És miért, t. ház ? Azért, mert a municipálisták a mai szervezetet centralisticus természetűnek tartják, a centralisták pedig egyéb hiányokon kivül azért is, mert municipális jellegűnek tartják. Én a magam részéről azt állítom, hogy bizonyos mértékig mindkettőnek igaza van, mert külső formáiban és összeállításában teljesen municipális szerkezetű; lényegében, béltartalmában pedig, mint leszek bátor kimutatni, teljesen télivérű centralistikus irányú. T. ház! Nézzünk szét azokon a törvényeken, vegye magának bárki azt a fáradtságot, hogy nézze meg azokat a törvényeket, melyek a közigazgatásra vonatkoznak s azt fogjuk találni, hogy varinak, t. ház, törvényhatóságaink, vannak ezek kebelében működő autonomikus orgánumaink, vannak törvényeink, melyek bizonyos helyhatósági ügyeket az autonomikus jogkörbe utalnak. Tisztviselőink választatnak, még pedig koronként megújuló cyelusokbau, tehát azt nem lehet mondani, hogy a forma a külszín nem volna meg arra, hogy közigazgatási szervezetünk autonómnak tekintessék. Vannak közgyűlések, a melyek az ügyeknek egész légióját intézik el, a közgyűléseknek joguk van közjogi kérdések megvitatására, egyenes érintkezésben áll a felirati jog gyakorlása által a t. házzal. Ezek olyanok, t. ház, melyek gondolom, csak nem centaralisticus intézmények, csak nem arra engednek következtetni, hogy ezek oly természetűek lennének. De nézzük a bennsejét, lényegét, t. ház és mit találunk? Először is találjuk azt, hogyha a törvényhatóság az administratió teljesítésére képes lenne is, teljesen nélkülözi azon előfeltételt, mely szükséges arra, hogy a törvényhatóságok úgy kulturális, mint saját speciális közgazdasági, saját humanitárius, szegényügyi, közegészségügyi viszonyaiknak saját hatáskörükben szolgálatokat tehessenek. Én pedig azt állítom, t. ház, hogy a mióta az ország a parlamentáris kormányformákat acceptálta és a mióta az országos kormányzás ellenőrzésének súlypontja e házba helyeztetett át, azóta a törvényhatóságnak létjoga nem lehet elégséges magában az administratió teljesítésében, de állítom, hogy azóta a törvényhatóságok csak akkor fognak feladatuk és hivatásuk magaslatára emelkedni, ha képesek is ezt a hivatást teljesíteni, a mely fekszik saját culturalis, saját közgazdasági, saját humanitárius feladatuk lelkiismeretes teljesítésében. De erre, t. ház, kell az, ami ma nincs a törvényhatóságban, kell az ön adóztatás joga, hogy ily ezélokra eszközökkel rendelkezhessenek. Mikép lehet azt képzelni, t. ház, hogy egy törvényhatóság ezen valóban nemes és azt állítom, helyesen értelmezett önkormányzattól el sem választható magasztos hivatásokat betölthesse, ha minden garasért, minden krajezárért, mely ezen czélok valósítására szükséges volna, kénytelen az állampénztárhoz folyamodni, a honnét, nagyon természetes, ha elismeri is a minister, hogy ezen czélok mennyire üdvösek, fontosak, szükségesek, még sem kaphat semmit, azért,