Képviselőházi napló, 1878. X. kötet • 1880. február 20–márczius 9.

Ülésnapok - 1878-215

215. országos ülés márezins 3. 1S80. 255 menyeknek, melyeknek fönntartása és fejlesztése képezi alkotmányunk valódi értékét. Uraim! Itten roppant pazarlással állunk szemben; alig hihető az, hogy ezen szegény ország valódi szükséges eulturczélokra oly szűken juttatja filléreit. A legszebb tervek, a legjobb intentio meghiúsul pénzhiány miatt és ez akkor, midőn óriási összegek fecséreltetnek el gond és rendszer nélkül. Drága igazságszolgáltatásunk vau, de talán idővel megérjük a teljes jogbiztonságot. Népnevelésünk sokba kerül, de egy nagyszabású szabadelvű és nemzeti eszme van mögötte. Houvédeinkre 5V* milliót költünk évente, de egy nemzeti vágy megtestesítését tartjuk fönn. De hogy miért nézzük el azon pazarlást, mely szemeink előtt haszon nélkül folyik: azt nem vagyok képes felfogni. Ha tehát összes államháztartásunkon végig megyek és keresek módot a könnyítésre, a helyzet javítására, nem találok nagyobb horderejű javítást, mint azt, hogy a törvényhozás adjon módot arra, hogy az állampolgárok azon improduetiv czélra ily óriási összegeket ne legyenek kénytelenek kiadni. Akkor egy nevezetes adóalap lesz felszabadítva, mely midőn a magánost azon helyzetbe teszi, hogy az államadót könnyebben hordozza, egyszersmind a kormánynak jogot ad arra, hogy egész nyíltsággal forduljon a nemzet képviseletéhez, hogy a megtakarított nyereség egy részét adja elé a deficit kiküszöbölésére. Én a legnagyobb örömmel fogadom az anyagi gyarapításunkra irányult agricol mozgalmat, mit a fehérvári gazdaeongressus memoranduma képvisel. Megállapodásait nagyrészt szerény tehetségem szerint támogatom is; örömmel látom azt is, hogy belkérdéseink iránti érdeklődés váltja fel a meddő boszniai vitát, vagy még meddőbb reeriminatiót a megkötött kiegyezésért. Épp azért keresem az alapot, melyből ezen belkérdések megoldására, ezen óhajtandó kiadások fedezésére szükséges pénz előteremtessék s megvallom, hogy ha egyoldalú adósságcsinálás, vagy kíméletlen fiscalis adóemelés mellett, egy más módot látok, mely számbavehető eredményt igér, nem akarom ignorálni. Talán az lenne a logikai következtetés, hogy arra kérem a t. házat, miszerint haladék nélkül utasítsa a belügyministert biztos adatok előterjesztésére, melyek az egész országban a községi adószázalék magasságát kitüntessék, hogy ha állításom való, akkor mielőbb lehessen e kérdéssel tüzetesen foglalkozni; de tudom, hogy a t. kormány igen könnyen azt felelné, hogy ily terjedelmes kimutatás előállítására idő kell. Sajnos, hogy saját kíváncsisága nem ösztönözte ennek összeállítására, ezért csak a t. kormányhoz fordulok azon kéréssel, miszerint ezen adatokat az év folytán szerezze be. (Helyeslés jobbfelöl.) A következtetés pedig, mit én mindezekből vonok, az, hogy nem kell desperálnunk, hogy van mód államháztartásunk rendezésére varázs nélkül. Nem állítom, hogy ez az egyedüli és kizárólagos, de nem akarom ismételni azon sok közgazdasági teendőt, mi igen sokak által felsoroltatott és minőket tisztelt barátom Apponyi Albert gróf több jóakarattal, mint gyakorlati érzékkel (Elénk tetszés jobbfelb'l) javaslatba hozott. Egyszersmind azt is merem állítani, hogy az egyoldalú fiscalis adóemelési velleitásokkal szemben lehet argumentumot lelni a felhozottakban, a mennyiben a buzgalomnak czélszerübb tért mutathatunk. Szerény nézetem szerint tehát egyik fő és legközelebbi teendőnk nem a megyei tisztviselők választása, vagy kinevezése felett vitatkozni, ez egy új experimentum; hanem az administrativ reformkérdést akként megoldani, hogy a községek felesleges kiadása és pazarlása meggátoltassék. Ezt három szóban kifejteid és igy paragrafusban elrendelni nem lehet; nem is ez a helye s talán már is igen apró részletekbe bocsátkoztam. (Halljuk!) De azt hiszem, az eb'my eléggé szembeötlő arra, hogy a t. kormány hajlamot érezzen azzal behatóan foglalkozni. (Helyeslés jobbfelöl.) Mert nem hiszem, hogy a kormány a magánmegtakarítást ne tekintené egyszersmind az állam előnyének. Aggódva védjük hitelünket; ezt jól teszszük; de a hitelre kettő szükséges: az, hogy az adós akarjon és az, hogy tudjon fizetni. Tizenkét évi alkotmányos életünk eléggé bizonyítja, hogy mi akarunk fizetni; legközelebb a financminister javaslatainak sorsa — a földtehermentesítési kötvények és szőlődézsma-váltság megadóztatásáról — ezt újólag bizonyítja. Tehát nem az a baj, hogy ne akarnánk, de váljon tudunk-e; és mert a fizetési buzgóság nálunk nagyobb, mint a jövedelem szaporítás, nem szabad elmulasztani azt megkísérlem, ha lehet. A t. ház ellenzékéhez van néhány szóm. Két czélt tűztek ki maguknak ezen actió által: az államháztartás rendezésére programmot adni és a többséget megbontani. Mindkettő lehetséges, de nem így. Ha van szükség ellenzékre, akár mint állandó tényezőre, akár mint egy tényleges kormány törekvéseinek és irányának ellensúlyozására, akkor annak ki van jelölve a tér, a fiskális irányzat elleni küzdelemben. Az administrativ reform — bármi szép színekkel lett is vázolva — nem egyéb egy ideális képnél. A vita igen élénk az autouomisták és municipalisták között. Hogy igy van, azt főként annak tulajdoníthatni, hogy mindenki saját egyéni tapasztalataira alapítja meggyőződését. A hatvan megyében a socialis és politikai viszonyok nagyon különbözők. Némelyekben a kinevezett adó-