Képviselőházi napló, 1878. X. kötet • 1880. február 20–márczius 9.

Ülésnapok - 1878-214

S14. országos ülés márczius 2. 1880, 239 képesek leszünk-e ezen kötelezetségnek eleget tenni, vagv nem. És méltóztassék elhinni, nekem van alkalmam azt tudni, hogy Európaszerte e tekintetben milyen vélemény volt; hogy képesek leszünk-e ezt a kötelességet teljesíteni? A hit nem volt nagyon erős. Kételkedik-e most valaki abban? Természetes, hogy Szilágyi Dezső képviselő ur a pénzügyeink jelenlegi javultabb helyzetét, az általában tapasztalható pénzbőségnek tulajdonítja. Szilágyi Dezső: Nem mondtam. Éber Nándor: Bocsánatot kérek, akkor más valaki mondotta. (Halljuk!) De a pénzbőség ezen idő alatt mindig megvolt, de a mi hiányzott, az a hitel volt és ezen hitel van megszerezve és ez mindenesetre, a mint t. barátom is tudja, nagy vívmányt jelent. Midőn igy elmondtam, hogy miért bízom én — mert én nem beszélhetek senkinek nevében, csak a magaméban — a ministerelnökben, csak kevés szóm van még e tekintetben, mert én erre a térre nem igen szoktam lépni. Mondják meg, hogy miért nem lehet bizodalmuk önöknek a ministerelnökhöz ? A ministerelnök ur innen, az ellenzékről átment a kormánypártra, önök —• csak az egyik árnyalatról szólhatok — átmentek a kormánypadokról az ellenzékre. Az első dolog, a mit magukkal vittek, volt egy bizonyos tapasztalás. Egyesek, midőn a kormányon voltak és még azok is, a kik nem voltak kormányon, láthattak sok mindenféle dolgot, melyet az, a ki csak egész életét az oppositió padjain tölti, nem láthat; tehát méltán megvárhattuk volna mi, a kik ezen elválást, mely csak egyes kérdésekre nézve történt, aligha tekinthettük végleges elválásnak, hogy önök fel fogják használni — mindig az egyik árnyalatról beszélek — azon tapasztalatokat, melyeket e tekintetben a kormányzat gyakorlati nehézségeire és azon fractiókra nézve tehettek, melyek főkép a mi államunkban még kevésbbé kerülhetők el, mint máshol, mondom, hogy ezen tapasztalatokat magokkal vitték az ellenzéki padokra; és hogy telve ezen tapasztalatokkal, habár most nem egyeztek meg a ministerelnök politikájával, majd felhasználhatják e tapasztalatokat, ha egyszer ugyanazon padokra kerülnek vissza, hová a ministerelnök jutott, a ki nem részesülhetett azon előnyökben, hogy már előlegesen ily tapasztalatokat szerezzen, mint önök szerezhettek és a kinek sokat másként kellett ám tennie, mint akart. De őszintén mondva, éppen az ellenkezőt látom, t. i. azt, hogy az önök államférfiúi felfogása nemhogy tágult, hanem szűkült. {Felkiáltások: Halljuk! Halljuk!) Önök elfelejtették a mi viszonyainkat, t. i. azon compromissumot a jog és lehetőség köztt. Ez azon compromissum, melyet nekünk folytonosan kell gyakorolnunk, (Felkiáltások: Rangosabban! Rangosabban!) de önök erről a eompromissumról megfeledkeztek és erejöket, mint nem kellett volna talán, túlfeszítették. (Felkiáltások: Rangosabban!) így pl. a kiegyezés kérdésénél, bocsássanak meg, éppen a legnehezebb pillanatban, mikor talán, szükségesebb lett volna, mint bármikor, hogy kövessük azon traditionalis instinctusát a magyar nemzetnek, mely akkor, a midőn látja, hogy mással lehet összeütközése, mindig tudott együtt tartani, habár — különbözők is voltak a vélemények. (Halljuk!) Aztán engedjék meg, hogy még egy dolgot hozzak fel, a melyet legalább én látok eljárásukban, önök egy kiegyezést akarlak és mint lehetőnek tartották, melyben minden előnyt a mi számunkra követeltek. Egy kiegyezésnél, mely főképen oly nehéz momentumok köztt működött, min*: ez, ez bocsássanak meg, — felfogásom szerint legalább, — nem volt államférfiúi eljárás. A keleti kérdésre nézve önök mindig csak a boszniai expeditiót látták, az egész keleti kérdésnek többi mozzanatait, lehet mondani, majdnem ignorálták; {Ellenmondás balfelöl) nem ignorálták eleinte, mielőtt a boszniai dolog történt, de bocsánat azon epocháról nem szeretek beszélni, mert akkor éppen olyan ingadozónak láttam az ellenzéket, hogy ez bennem az ő vezérök biztos vezetése iránt bizalmat nem keltett. És azóta a helyett, hogy látván utoljára azon nem nagyon nagy ürt, mely közttünk és az önök felfogása közit létezik, azon igyekeztek volna, hogy minket meggyőzzenek arról, hogy azon ür áthidalható ; mindent elkövettek, hogy e tekintetben bennünket visszariaszszanak; bele mentek a személyes politikába, a személyes támadásokba. Es már bocsássanak meg, hogy e tekintetben a modorra nézve is némelyeket elmondjak. (Halljuk! Halljuk! jobbfelM.) Önök, ugy látszik, a Június leveleit karolták fel, mint mintáját a parlamentáris discussiónak. En őszinte<i megvallom, hogy ezen discussio, a mi különben természetesen nem parlamentben folyt, ezt a discussiót természetesnek tartottam volna talán akkor, midőn az alkotmányos parlamenti rendszer forrongásban volt, mikor az még nem volt megállapítva. De midőn az meg van állapítva, akkor felfogásom szerint, mi a parlamentaris discussiót nem élethalál hareznak tarthatjuk, hanem tekintjük, mint egy harczjátéktért, melyben elleneinket lesújtjuk, de nem akarjuk őket megsemmisíteni, (Helyeslés jobbfelöl.) hanem ellenkezőleg, midőn a földön van, oda nyújtjuk kezünket és felemeljük: győztem ma én, győz holnap ő. Ez véleményem szerint a parlamentaris discussiónak modora. (Helyeslés jobbfelöl) Most méltóztassanak megengedni, mit tesznek önök? Előállanak a legerősebb állításokkal, bármi mondasaék ezen oldalról, semmi tekintetbe