Képviselőházi napló, 1878. X. kötet • 1880. február 20–márczius 9.
Ülésnapok - 1878-214
2P.G 214. országos ülés márczias 2. l&SO. kegyelt, a gazdag Ausztria a maga részéről visel. Hogy a hiányokat pótoljuk, hozzá fogtunk nagy mérvű befektetésekhez, nevezetesen a vasútépítéshez. Eu azt állítom, hogy a hibás vasúti politikát, a tömeges vasútépítést is a közösügyi rendszer okozta. S miért? Azért, mert 1867-ben megoldatlanul maradtak minden többi anyagi kérdések, megoldatlanul maradt a bankkérdés és az önálló vámterület kérdései. Az egyedüli eszköz, melylyel anyagi jólétünkön segíthettünk, a közlekedés volt. Ezt akartuk tehát a legnagyobb mérvben kihasználni. Ez az oka, hogy a vasút építésébe túlságosan belementünk. De a rövid farsangnak hamar bekövetkezett a böjtje. Eljött az idő. midőn teljesen be volt bizonyítva, hogy ezen rendszer mellett Magyarországnak okvetlenül tönkre kell mennie; eljött az idő, midőn bebizonyult, hogy a Deák-párt erkölcsileg tönkre van téve és állása tarthatatlan. Ekkor következett be, t. ház, azon nagy történeti momentum, midőn az országnak állapota, midőn az ország jövője attól függött, miként fogja magát viselni azon politikai párt, melynek 7 éven át folytatott politikája, melynek 7 éven át hirdetett elvei a legtökéletesebb diadalt aratták. És ekkor következett be Tisza Kálmán és társainak azon bííne — máskép nem mondhatom — melyet soha, mig e nemzet fennáll, nem fog neki megbocsátani, hogy feladta elveit, lemondott erkölcsileg diadalmas állásáról és tette ezt azért, mert egyebet nem tehetek fel, minthogy azokat a nyomorult bársony székeket minél elébb elérje. (Tetszés a szélső halon.) A helyett, hogy oda mondta volna határozottan a tényleges hatalomnak, vagy adjátok meg a nemzetnek mellőzhetlen életfeltételeit, vagy tessék újra megkisérleni a Sadovák és Solferiuók pályáját. (Élénk helyeslés a széhö baloldalon) Azt mondta a minap a ministerelnök ur első beszédje végén, midőn azon ismeretes siucerisáló érzékeny jelenetet improvisálta, hogy soha sem vágyott a ministerségre. Hát én bátor vagyok csak azt kérdezni, hogy igaz-e, hogy a t. ministerelnök ur 7 évig ostromolta folytonosan a közösügyet'? Meggyőződésből tette-e vagy nem? Ha meggyőződésből tette, vájjon volt-e oka arra, hogy megváltoztassa meggyőződését, midőn már nemcsak az elmélet, de midőn a kézzelfogható tapasztalat tökéletesen igazolta helyes voltát. S ha igy van, lehet-e csak képzelni is más okát annak, hogy felfüggesztette elveit, hogy lemondott korábbi politikai állásáról, minthogy a vágy, hogy a bársonyszékre jusson ? Ha ennek daczára a ministerelnök ur ezt tagadja, méltóztassanak megbocsátani, ha ezt kellőleg akarnám jellemezni, csak egy szóval kellene élnem, melvet azonban ezen körben kir mondani nem akarok. En azt, t. haz, a mi a f ministerelnök ur és társainak akkori maguk elhatározásából keletkezett, fejtegetni nem akarom. Minden, a mit azután tett, implicite benne volt akkori lépésében; benne volt az, hogy fel fogja adni az önálló bankot és vámterületet és még az is, hogy a bosnyák kérdésben ily állást foglalt el, mert akkor feladta állását szemben a hatalommal és állása tarthatatlan volt; nem maradt más hátra, mint a lejtőn mindig mélyebbre és mélyebbre süllyedni. Hogy nrilyen az állapot, a mit eljárása létrehozott, nem akarom ecsetelni. Legplasticusabb kifejezést adott annak Lukács Béla képviselő ur, midőn előadta beszédében a hivatalos lap kivonatait. Csak azt legyen szabad megjegyeznem még. hogy ezen állapotból az országra nézve még két külön speciális csapás is háramlóit. Az egyik az országos corruptio, melyről oly sokat beszélnek ez időszerűit a nyilvánosság orgánumai. (Halljuk! balfelol.) Igen, mert a corruptio — és erről tanúskodik a história — mindig az ország közállapotai depravatiójának következménye. Ez a corruptio, mely minket annyi aggálylyal tölt el, visszavezethető az 1867-iki kiegyezési rendszer első idejére, a gseftelésekre: visszavezethető továbbá a minister ur azon eljárására, mely megmételyezte a politikai morált, hogy t. i. feladta hamis sophismák mellett elveit; visszavezethető azon eljárásra, melyet a parlament folytonosan követ, midőn a legmerészebb sophismákkal tartja a közvéleményt, de sohasem bocsátkozik a dolgok érdemébe, czélja mindig csak a befelelés a mivel puszta szónoklati acrobaticává változtatta a politikai discussiót. (Ugy van! a szélső balon.) Erre hatott az is, hogy a ministerelnök urnák nincs egyetlenegy fontosabb kérdésben állítása, melyre nézve nem idéztetett volna fejére annak ellenkezője, a mint azt pár év előtt mondta. Lehetetlen, hogy a politikai morált ily példa, ily iskola tönkre ne tegye. A corruptio következménye ezen kivül az országos anyagi nyomornak is, mert ennek következménye az lenne épugy, mint az éhségnek az éhtiphus. Ebből az állapotból t. ház, nézetem szerint következik még egy nem kisebb csapás és ez nem más, mint a Tisza kormány permanentíája. (Halljuk! balfelöl.) Valamint a pelikán — ugy regélik — saját véréből táplálkozik, ugy táplálkozik a mostani kormány is abból az önmaga által előidézett, megalkotott helyzetből. És miért ? Azért, mert a fennálló súlyos körülmények köztt, a nemzet elvesztette minden rugékonyságát, minden erélyét, majdnem magát életkedvét. Bámulatos az, hogy. ez a nép ily példátlan türelemmel hagyja magát préseltetni nyúzatni és ezt itt ebben a körben megmondhatom a nélkül, hogy az bármely veszélylyel járna; bámulatos,
