Képviselőházi napló, 1878. X. kötet • 1880. február 20–márczius 9.

Ülésnapok - 1878-214

234 214. országos ülés márczius 2. 1S80. mindenben minden, így volt nálunk a régi időben, midőa hasonlóképen mindenben minden volt. (Igaz! Ugy van! a szélső baloldalon.) 1848 előtt roppant érdekeltséget ébresztett az Önkormányzat, mert az administratión kivül még a politikában vezérszerepet is játszott. Megengedem, hogy ez az akkori viszonyok kifolyása volt s 48-ban elenyészett e túltengés; hanem még akkor is és még 1861 és 67-ben is egyideig élt és erősen lüktetett az önkormányzat ere. Jött azonban 1872, jött a közigazgatási bizottság és méltóztassék megnézni a megyék desolált termeit, méltóztassanak megnézni, milyen magát teljesen lejárt, megunt intézménynyé vált e hajdan nagy jelentőségű, nagy fontosságú intézmény. (Közbeszólás a szélsőbalon: Fájdalom!) A mi egyébiránt illeti azt a közigazgatási bíráskodást és fegyelmi eljárást, hát én megengedem, t. ház, hogy az a bureaucratikus rendszer mellett nemcsak helyes, de szükséges is. Ez igen is szükséges correctivum, orvosság. Hanem hát erre bátor vagyok megjegyezni azt, hogy ne teremtsük meg a kórságot és nem lesz szükséges orvoslásról gondoskodni. A fegyelmi eljárás — ez, hogy szendén fejezzem ki magamat — valami nagyon nem szép dolog. Az olyan tisztviselőnek, a ki folytonosan a fegyelmi eljárás scutikája alatt áll, valósággal nem is lehet tekintélye s az önérzetes emberek ilyen alapon nem is lesznek hajlandók hivatalt vállalni. (Igaz! Ugy van! a szélsőbalon.) A mi pedig a közigazgatási bíráskodást illeti, itt ismét teremteni fognak új forumok egész új rendszerét, száz meg száz §-t, melyek esakis arra lesznek alkalmasak, hogy elvegyék a népnek azon még megmaradt kevés józan eszét, mely már eddig is a végletekig szaporodott mindenféle forumok, rendszerek, eljárások mellett még megmaradt. Állítsuk vissz;! a régi megyét. nem úgy, mint 1848 előtt volt, de úgy, mint volt 67—70-ig és akkor sem a közigazgatási bíráskodásra, sem fegyelmi eljárásra nem lesz szükség. (Helyeslés a szélső baloldalon.) De nem folytatom tovább a Szilágyi Dezső t. képviselőtársam által előadott tervezet analysisét. Lehetetlen azonban, hogy ne tegyek még egy rövid megjegyzést arra a gúnyolódó előadásra, midőn az aviticus megyékről beszélt; — beszélt igazi modern felfogással azon sártengerről. Ez csak azt mutatja, hogy nem méltóztatott foglalkozni a régi dolgokkal. Én úgy tudom, hogy a megyék azelőtt is építettek igen jó országutakat, igen sokat, a hol volt miből; a hol nincs mibó'3, ott nem fog az önök közigazgatása sem utat építeni. S mikor jött a Bachrendszer, akkor az épített irtózatos költséggel egynehány államutat, de az utak nagyrészét elrontotta, úgy, hogy csakugyan az önkormányzat volt az, mely azután azon elhanyagolt, feneketlen utakat ismét jó karba hozta. Hanem ezt mellékesen megjegyezve, bátor vagyok emlékeztetni a t. házat Simonyi Ernő t. képviselőtársamnak minapi beszédére, a melyben előadta, hogy mily nagy baj az, hogy az új nemzedék a régi megyét nem ismeri, hogy többnyire csak aféle munkákból, mint b. Eötvös falujegyzője, tudnak valamit az állapotokról. A mi Szilágyi t. képviselő urat illeti, kénytelen vagyok megvallani, hogy ő többet is tud, mint a falu jegyzője. O ismer egy Németh Bercziféle anecdotát is a dorgatoriumról, fulminatoriumról és a kalpagos királyi biztosról; és a körülötte ülő igen irigylendő korú képviselő uraknak annyira tetszett ez a dolog, hogy azt gondolták, egy valóságos fulminatorius argumentumot mondott az aviticus megye ellen. Ez jelzi a modern iskolát, mert ha egy kis tanulmányozásra méltatná a régi időt és magát azon anekdotát, melyet Németh Albert t. képviselőtársam oly kedélyesen foglalt össze, akkor belátná, hogy abban az alkotmányosságnak, a régi megyei rendszernek legszebb lenyomata foglaltatik. Igenis, ha a megye kötelességének tartotta, hogy a törvénybe ütköző rendeleteket nem hajtotta végre; akkor jött a dorgatorium, jött azután a fulminatorium és utoljára jött a kir. biztos a maga kalpagjával; hanem azon időköz, a mely lefolyt a dorgatorium és a kalpagfeítevés köztt, igen alkalmas volt nrra, hogy a kormány recontideráíja a maga rendeletét. Ez az idő legtöbbnyire arra szolgált, bogy

r a kormány módosítsa a maga rendeletét és a kir. biztos eljárása valósággal nem volt egyéb, mint hogy békés úton kiegyenlítse a dolgot, hogy a decorumot, a kormánynak külső tekintélyét helyreállítsa. Azt méltóztatnak mondani, hogy micsoda elleutällás az, a minek sikere nem volt? De hát ki mondja azt, hogy a megyei rendszert azért akarjuk fenntartani, hogy lehetetlen legyen a kormányzás. Csakhogy azon akadályok, melyek a kormánybiztosi kiküldéssel össze voltak kötve, ez az, a mi visszatartotta a kormányt a törvénytelen eljárástól, a mi sok esetben észretérítette. 1820-ban, midőn Ferencz császár törvénytelenül, országgyűlés nélkül kezdte az újonczozást és adóbehajtást, a megyék ellentálltak és utoljára, mikor nem győzték a megyéket kir. biztosokkal, beadták a kulcsot az önkény előtt és Ferencz császár kijelentette utoljára ünnepélyesen, hogy „doluit paterno cordi nostro." íme ez az értelme t. képviselőház, ennek a Németh Albert barátom anekdotájának. Nagyon sajnálom, hogy a dolognak ezt az oldalát komoly oldalát igen t. képviselőtársam figyelemre nem méltatta. Általában bátor vagyok arra kérni a t. képviselő urat és azokat a kik vele egy