Képviselőházi napló, 1878. X. kötet • 1880. február 20–márczius 9.

Ülésnapok - 1878-214

äl4. országos ülés márczius 2. 1SS0. 231 és abban egész tökéletességében és részleteiben terjeszteni a tárgyat a közönség elé. Én, a mint a dolog most áll, arra a javaslatra tüzetesen felelni képtelennek érzem magamat, majd csak akkor tehetem talán, ha abba az 500 vagy nem tudom hány §-ba, a melyből az állani fog belepillanthatok; addig kénytelen vagyok annak csak egyes főbb momentumaira tenni meg észrevételeimet. Egyébiránt én azt hiszem, t. ház, hogy talán nem is szükséges és érdemes ezen tervnek részleteibe belebocsátkozni; tisztában lehetünk magunkkal tökéletesen arra nézve, hogy itt nem állunk szemben egyébbel, mint pure et simple egy ceatralistico bureaucraticus közigazgatási szervezettel, mert igaz, hogy a t. képviselő nr beszél a maga tervében arról az életfogytiglan való választásról, azután beszél mindenféle önkormányzati functióról, melyek a közönségnél meghagyatnának; kiemeli nevezetesen, mint legfontosabb dolgokat, hogy a közigazgatási bíráskodás és a fegyelmi eljárásban mily nagy és fontos része lesz a közönségnek. De én ugy tudom, hogy ez mindenütt igy van. A bureaucratia mindenütt szokott az önkormányzatnak bizonyos concessiókat tenni. Ez igy van pl. Oroszországban. Ott is fennáll a legridegebb centralisatió és bureaucratia mellett egy igen nevezetes önkormányzati intézmény, az úgynevezett mir, mely a községi önkormányzatot a legszélesebb alapokra fekteti; ott kerületi önkormányzat is létezik, az úgynevezett Zemstvo, mely sokkal tágabb tért enged az önkormányzatnak, mint t. képviselőtársam. De hisz még az absolut Bach rendszer alatt is történtek ily engedmények; hisz, hogy a „Vertrauens Männereket" behozta maga az absolutismus, ez is bizonyos embryoja, csirája volt az önkormányzatnak. A centralisatió mindenkor igyekszik elpalástolni a maga valóságos természetét, a mi nem egyéb, mint absolutistieus és mindenkor tesz az önkormányzatban concessiókat, csakis azért, mert érzi saját elégtelenségét és gyámoltalauságát s mindenütt rászorul az önkormányzati közegekre. Nagyon szívesen veszi, kivált ha ingyen dolgoznak neki mások, természetesen a teendők tejfölét, az azzal járó befolyást és hatalmat magának tartja fenn. Itt tehát egyszerűen arról van szó, szemben a t. képviselőtársam által előterjesztett törvényjavaslattal, mi kell Magyarországnak? Onkorraányzat-e, vagy bureaukratia? Legyen szabad mindenekelőtt megjegyeznem, hogy az, miszerint a bureaucratia mindig ugy nevezi a maga rendszerét, hogy állami, ezzel az „állam" szóval az államnak odaállított abstract fogalmával, az állami functióknak az önkormányzati functióktól való éles elválasztásával port hintenek a közönség szemébe és erre a semmin nem alapuló distinctióra azután egész rendszert állítanak. Állami közigazgatás? Miért állami, kiváló, specificus, állami ? Én azt gondolom, hogy minden választott tisztviselő, legyen megyei, legyen állami, vagy községi, mind az államot szolgálja, mind köteles az állam érdekeit megvédeni, mig másrészről a kinevezett tisztviselő is köteles gondozni a polgárok magán érdekeit. Mi alapja van tehát e distinctiónak ? Minden tisztviselő az államtól nyeri hatalmát és egyedül az állami hatalomban van meg eljárásának sanctiója! Nevezzük a maga nevén a gyermeket, ne méltóztassanak maguknak az állami elnevezést, mint külön monopóliumot elfogadni. Az, a mit önök akarnak, az a bureaukratia, a mit mi akarunk, az az önkormányzat. Az Önöké a bureaukratia, úgy a mint ismertük a Bach-rendszer alatt, a provisorium alatt, minus cseh Beamterek, minus germanisatio, de különben ugyanaz a formalismus, pedanteria, inpraktikus eljárás és ugyanaz a költségesség. Ezeket előlegesen megjegyezve, miután azt tartom, hogy az a kérdés, mi kell az országnak, önkormányzat, vagy bureaukratia és miután itt a legfőbb kérdések egyike kétségtelenül az, a miről legtöbb szó is van az országban, választás-e, vagy kinevezés, a t. ház kegyes engedelmével bátor leszek e kérdést egy pár rövid vonással érinteni. (Halljuk!) En azt hiszem, hogy a választási rendszer mellett szól egy igen nagy ok, melyet nem szükséges valami tudományos deductiókkal előadni, hanem mely a dolog felszínén fekszik. Es ez az, hogy ha arról van szó, mikép szerezzünk jó tisztviselőket: erre sokkal képesebb a nép maga, mint bárki más, először azért, mert jobban ismeri azokat, a kikkel ügj^eit intéztetni akarja; és másodszor azért, mert neki reális érdeke van abban, hogy oly tisztviselőket állítson az ügyek élére, a kiktől azoknak kellő ellátását várhatja. Ellenben a mi a kinevezést illeti, tudom, azt szokták mondani, hogy a kinevezés azért szükséges, hogy az államnak magának megbízható közegei legyenek; de azt is szokták mondani, hogy azért is jobb a kinevezés, mert az a tudatlan nép, az a kortestömeg nem tudja, ki alkalmas. E szerint a kinevezés elve oda megy ki, a mi reá azután valósággal az absolutismus bélyegét süti, hogy t. i. a korlátolt alattvalói ész nem tudja megitéíni, mi jó neki, mi nem. (Tetszés a szélső halon.) Egyébiránt, hogy ha még ugy állana a dolog, hogy a fejedelem, vagy a minister bölcsesége határoz a kinevezésről, azt mondanám, hogy hagyján; de jól tudjuk, hogy a fejedelem, a ministornek feje sem káptalan, nem if*meri az ezer meg ezer embert, a kik közül választani