Képviselőházi napló, 1878. X. kötet • 1880. február 20–márczius 9.
Ülésnapok - 1878-213
202 213. országos Ülés márczius 1. 1880. oldalon: Olvastuk! Tudjuk!) Nem tehetek róla, de kell azt most is tudni. (Elénk derültség.) Ez mondatik továbbá (olvassa): „Hasonló szép üzleteket tett Trefort ur s ministeri tanácsosa, Hegedűs a báttaszéki Theresianum-féle uradalom átvételénél. Ezen uradalmat ezelőtt, mint a bécsi Theresianum tulajdonát, Bécsből kormányozták; később ő Felsége rendeletére, mint magyarországi birtok a magyar ministerium, illetőleg a vallásügyi ministerium alá helyeztetett. Hegedűs Candid Lajos ministeri tanácsos ur volt az átvevő, miután ő keveset ért a gazdasághoz, megalkudtak évi 52,000 írtban, melyet a magyar vallásügy ministerium, mint a báttaszéki uradalom átlagos jövadelmét, évenként Bécsbe a Theresianumnak felküldeni tartozik. Az urodalom pedig valósággal nem jövedelmez többet évenként, mint 25 — 26,000 forintot s igy a hiányt évenként a vallásalapból kell pótolni. Ez a múltban százezernyi kárra rug; jövőre pedig beláthatlan terhet rótt a katholikus alapra." T. ház! Hogy esik az, hogy akkor, midőn önök itt a budgetben 27 millió deficitet mutatnak fel, hogy akkor egy uradalom átvételénél Trefort miuister ur a németeknek oda ajándékoz 27 ezer frtot. Hogy esik az, hogy akkor, midőn egy szegény beteg tanító segélyért fordul hozzá, nincs meg az irgalom 25 frtja, hogy a nyomorulton és gyermekein segítsen, de akkor Bécsnek a minister 27 ezer frtot dob oda. (Ugy van! a szélső baloldalon.) Kérdem egész tisztességgel, t. ház, lehet-e ily vádakat elhallgatni s ha igazak, lehet-e, maradhat-e tovább a ministeri széken? Az én felfogásom szerint nem lehet. Es ha én ülnék ott, azon órában rögtön elhagynám azt a helyet, (Derültség) mert jaj azon országnak, azon nemzetnek, a melynek legelőkelőbb tisztviselőiről ily dolgokat lehet mondani, (ügy van! a szélső balon.) Annak olyannak kell lennie, mint a szentnek, ártatlannak, (Derültség) a melyen minden szennynek, még csak a legkisebb nyoma is rögtön elenyészik. Mert ha az ország legelső tisztviselőjének, a korona tanácsosának szabad igy gazdálkodnia, kérdem, mi lesz a kormány tekintélyéből, mi lesz a nemzetből ? Most hozzá kell még tennem, hogy a minister ur a taksonyi birtokra nézve beadott interpellatiómra kijelentette, hogy a Szenicey úrral kötött szerződést leteszi majd a ház irodájába; és ime uraim, képviselők, tessék figyelembe venni, a minister ur máig sem teljesítette adott szavát. Kérdem, illik-e azon helyről a szóval játszani ? Hiszen, ha az, azon helyről megtöretik, ugyan kérdem, hogy lehetne az albirótól, vagy a szolgabirótól várni, hogy a mit mond, azt megTalósítsa s végre is hajtsa, (ügy van! a szélső baloldalon.) Sokat tudnék még mondani, de felét sem mondom el, mert borsódzik a hátam még a gondolattól is, hogy egy ministerrel szemben ilyeneket kell mondanom, hanem bizom a t. ház itélő tehetségében, bizom józan felfogásában, hogy ezen egy esetből ítélni fog mindazokra nézve, miket most és a múltban e tárczára nézve elmondani szerencsés voltam, hogy t. i. a minister ur adott szavát be nem váltva, azt az ominosus szerződést máig sem tette le a ház irodájába. Most át kell mennem az igazsägügyminister ur tárczájára. (Halljuk!) Az igazságszolgáltatásra fordított pénz oly tőke, melyet a nemzet saját magának ad kölcsön s mely hasznosan befektetve, dúsan jövedelmez. Es én jó lélekkel meg is szavaznám az e czélra szükséges összeget, ha nem e budget keretén belül kellene megszavaznom. Hanem magával a minister ur eljárásával megelégedve még sem vagyok. Mert hogy tűrheti azt, hogy egyes vármegyék a törvényszékeknek elég helyiséget nem adnak? S a telekkönyvi állapotok oly valami borzasztó helyzetben vannak, hogy csak az nem viszi el a nyilvántartási lapokat, a kinek nem tetszik, mert nincs rá mód, hogy szekrényben tartassanak s akár hány eset van rá, hogy a telekkönyvek elvesztek. Én a minta vármegyében, Pest vármegyében bámulattal szemlélem azon hallatlan igazságtalanságot, hogj^ egy hivatalnok 7—8 termet foglal el, mintha nem egybe kellene hálni, egyben enni s egyben dolgozni. De az igazságügynek megtagadják a helyiséget- Ember ember hátán áll, ugy hogy szégyenére válik Pestmegyének és a minister urnák, hogy ezt tűri. Én azt gondolom, hogy a pestvidéki törvényszék éppen ugy Pest vármegyéé, mint az alispáni hivatal, mert ez is, az is a nép érdekében van hivatva működni. De ki tehet arról, mikor olyan hirek keringenek, hogy mikor az első részből át kell menni a vármegyeház hátuljára, azt ugy mondják, „eredj át a németekhez." (Derültség.) Ez szomorú állapot, én évek óta látom azt és fenntartását semmiképen nem kívánnám. Csak azért nem lettem Pest vármegyében bizottsági tag, mert tudtam, hogy véres harezokat kelleue vivnom az ily felfogások ellen. De tovább tűrni nem lehet, annál kevésbbé, hogy most ugy tudom, a törvényszéki elnöknek egy loyalis, igazságos átiratára a vármegye érdemileg határozni nem akar, elég helyet nem akar adni a széknek. Ez olyan helyzet, melyet fenntartani nem szabad az igazságügyminister uruak. Hogy ha azt akarja, hogy én is tisztelettel és bizalommal tekintsek reája, iparkodjék a törvényszéknek elegendő helyet szerezni a vármegyeházában, mert van ott hely, csak nem kell egy embernek hét termet adni. De, t. ház, az igazságügyminister ur iránt még más tekintetekben sem viseltethetem teljes bizalommal, mert olyan a
