Képviselőházi napló, 1878. X. kötet • 1880. február 20–márczius 9.
Ülésnapok - 1878-211
154 211. országos ülés február 27. 18S0. Az ellen nem lehet kifogásom, hogy idei bucígetvitánk — a t. ellenzék által adott intonátió nyomán — szoros, tulajdönképeni pénzügyi jellegéből kivetkeztettetik, s ha szabad magamat ugy kifejezni, egy condensált tárczaharczezá válik. {Derültség a jobboldalon.) De lehet, és kell szót emelni az ellen, a mi a t. ellenzék támadásainak anyagi, tartalmi részét illeti . S e tekintetben először is: én sem tartom sem méltányos, sem indokolt eljárásnak: az ország minden baját, köz- ugy mint magánbajt, majdnem egyedül a kormánynak felróni; ezer nyomorúságaink kútforrásaként a kormányt állítani oda; korholni azért is, a mi történik, azért is, a mi nem történik, korholni olyasokért is, melyekre kiterjeszkedni se hatalma, se hivatása nincsen; figyelembe nem véve, hogy a jelen ministerium kormányzati időszaka alatt egész özöne a súlyosnál súlyosb csapásoknak érte az országot, a melyeket az se elő nem idézett, se elhárítani elég erővel nem rendelkezett; figyelembe nem véve, hogy azon már évek óta szakadatlanul folyt küzdelem, mely a kormány egész erejét és figyelmét a legkülönbözőbb irányokban lekötve tartja, nemzetközi bonyodalmak és kereskedelmi szerződések, szervezések és kiegyezési viták, küzdelem a németekkel és az osztrák ministeriumokkal, no meg a küzdelem ide haza is a t. házban tiz hónapos sessiókban (Ugy van! a jobboldalon) minden nagyobbszabású alkotási és reformálási tevékenységet szükségkép megzsibbaszt; nem is szólva arról, hogy financziális tekintetekben is oly ügyek szakadtak épen ennek a kormánynak előbbeni kormányoktól maradt örökségképen, nyakába — ott van a 153 milliósnak nevezett, de effective 200 millió terhet képviselő adósság — hogy azon, hogy a pénzügyeket rendezni, eddigelé nem birta, méltányosan itélő biró, csodálkozni valót nem találand. Ugyanily nehezen indokolható eljárást képez a t. ellenzék részéről az, hogy a költségvetésnek általában és a deficitnek különösen bírálatában nem csak a kellő tárgyilagossággal nem jár el (azt majd szemkápráztatónak, majd nem komolynak stb. nevezi), hanem — s itt egyet se veszek ki a felszóllalt képviselő urak közül, — mintegy gyönyörűségét találja benne, azt a valónál lehetőleg még kedvezőtlenebb színben tüntetni fel. (Élénk helyeslés a jobboldalon. Egy hang a szélső balon: Ugyan hogyan volna ez lehetséges!) —• S- ha azt kérdezem ezek után : melyek tehát azon positiv irái^-eszmék, azon regeneratórius institutiók, a melyekkel a t. ellenzék bajainkat orvosolhatni, egy jobb jövő alapjait lefektethetni véli!? Akkor legalább az eddig hallottakban vagy egyszerű negatiókkal találkozunk, melyek például tisztelt képviselőtársunk Helfynek azon ma semmiféle actualitással nem biró conclusióiban culminálnak, hogy a közösügyek eltöriendők ; (Felkiáltások a szélső balon: Nagyon positiv dolgok.) vagy formális akadémiai bevezetéseket kapunk egy közigazgatástudományi tanfolyamba; vagy elsorolni halljuk például gróf Apponyi és Grünwald és más tisztelt képviselők beszédjeikben hosszú recipéjét az orvosszereknek, a melyeknek egy része nem egyéb mint concentrált extractuma hetek és hónapok óta minden jobbféle napilap hasábjain olvasható (megengedem itt-ott igen becses) elmefuttatásoknak; másik része a baj eomplikált voltával szemben teljesen hatálytalan; ismét egy része gazdasági életszervezetünk sok fontos tagjának megbolygatása nélkül nem alkalmazható ; mind együtt véve pedig olyan, hogy nem az államháztartás rendezését, hanem a deficitnek positiv súlyosbodását, financziáinknak még nagyobb mérvű összebonyolodását vonná maga után. (Élénk helyeslés a jobboldalon.) — Az pedig a mit t. képviselőtársunk Szélitől hallottunk, kinek e házban és e házon kivül őszintébb tisztelője nálamnál nincs, szintén csak visszhangja szakkörökben számtalanszor megbeszélt és megvitatott eszméknek. Ehhez még csak azt legyen megengedve csatolnom, hogy tekintve a tisztelt ellenzék positiv javaslatait, a melyekben csupa intézmények, közegek, intézetek, szervezés- és rendezésről, tehát megannyi túlnyomólag formai dolgokról vau szó; azt kell sejtenem, hogy a t. oppositió azon sarkalatos tévedésben van, hogy bajaink csupa alaki organisatiókkal sanálhatók, a nélkül, hogy az élet, a társadalom, a gazdasági lételemek ahhoz a tartalmat és anyagot is megadnák; szóval azon hibás nézetet tartja, hogy a státuséletben a súlypont az iustitutiókban és nem az emberekben nyugszik; hogy a keret és a ráma a fődolog, a kép, a matéria az accidens ; szóval hogy a kormány, a mint minden bajért felelőssé tehető, ugy minden visszásság elszüntetésére képes is és hivatott is! Megannyi bizonyítékok azon fentebbi állításom mellett, hogy az itt szóban levő kérdések és fejadatok esakugyan rendkívül nehezek; szövevényes voltuknál fogva igen beható objektív mérlegelést s megfontolást követelők; szóval oly természetűek, hogy mikor hozzájuk nyulunk, mindig jó lesz szem előtt tartani, a nagy angol államférfiunak, Róbert Peelnek azon mondatát, hogy az igazi státusférfiu legszebb erénye „an activ doubt, az önmérséklő önmagába szállás." (Tetszés a jobboldalon.) És ezzel, t. ház, áttérek rövid jelzésére a vita tulaj donképi tárgyát képező pénzügyi helyzetnek, a mint az az én igénytelen felfogásomban egész általánosságban és számtételektől elvonatkozva reflectálja magát. (Ralijuk!) S kimondom őszintén, hogy e helyzetet én is súlyosnak, aggodalmasnak tartom. Mint agricóljellegü állam, mely az iparstátusok majdnem kimerít-