Képviselőházi napló, 1878. X. kötet • 1880. február 20–márczius 9.

Ülésnapok - 1878-210

210. országos ülés február 26. 18S0. 149 mennyibe került ezen összegek behajtása és azt méltóztatnak látni, hogy mig 1868-ban került §20,000 frtba, 1877-ben került 1.500,000 frtba. És méltóztatnak egy harmadik számot is látni, mely a zárszámadások 106. lapján áll, hogy t. i. ezen tiz esztendő alatt az államnak cselekvő hátralékai 160 millióval növekedtek, tehát évenkint 16 millióval. Ezen számok világosan mutatják, hogy ezen a ezímen jövedelmi szaporulatot előhozni teljes lehetetlenség, mert akár hogy emeljük az adókat, az a 106. lapon a hátralékok köztt fogja találni kifejezését, de pénzt a pénztárba nem fog hozni. így áll körülbelül az összes rovatoknál és igen különös, sőt mondhatnám, megfoghatatlan mit a 82. lap második tétele mutat. Az indirect adók jövedelme ugyanis, csak igen csekély mértékben változik, de mondhatni, hogy nem is változik. Mit tanúsít ez? Azt, hogy akár jó, akár rósz legyen az esztendő, az indirect adók mindig egyformán folynak be, azaz, hogy a fogyasztók csak a legszükségesebbre szorítkoznak, mert ezen adók azon czikkekre vannak kivetve, melyek az élet első szükségleteit képezik. Ezen ezímen tehát nem hiszem, hogy —kivévén az ásvány-olajadéból befolyó jövedelmet — jövedelmi szaporulatot lehessen elérni. De talán lehet a költségeket megszorítani? Ez teljesen lehetetlen, t. ház. A mint méltóztattak hallani Széli Kálmán t. képviselő úrtól, mindössze 18 millió frt az, a mi belügyi szükségleteinkre marad és pedig ugy, hogy ide a honvédség költségeit és a nyugdíjakat is beszámította. Ha tehát sem a jövedelmeket szaporítani, sem a kiadásokat megszorítani nem lehet, az a kérdés — és ez az immineus kérdés — lehet-e egyáltalán valamit tenni e tekintetben és ha igen, mit? Én azt hiszem, hogy igen is lehet és bátor leszek ez iránti nézetemet röviden elmondani. (Halljuk!) Helfy Ignácz t. képviselőtársam szintén felvetette ezen kérdést és ha jól emlékszem, azt mondta, hogy van egy harmadik mód is a pénzügyi helyzet kedvezőbbé tételére és ez az, hogy új közgazdasági forrásokat kell nyitni, a mi annyit tesz, hogy új adóalapokat kell teremteni. Ebben tökéletesen igaza van. Szeretném ezen kérdést bővebben kifejteni, de egész röviden csak a következőkre szorítkozom. Méltóztassék egy futó pillantást vetni Franciaországra. Midőn Francziaországnak a 70-es években azon óriási pénzösszeget kellett előteremtenie, vájjon ugyanazon utón haladt-e, mint mi? Nem. Gyümölcsöző befektetésekre száz meg száz milliókat áldozott és ma is nagy összegeket szavaz meg a parlament beruházásokra. S teszi ezt azért, mert először esek gyümölcsöző tőkét képeznek, másodszor, mert a pénzt a nemzet kezébe juttatja és a pénz ettől viszont, mint adótárgy az állam pénztárába visszakerül. Határozottan bátor vagyok állítani, ha nem térünk ezen útra, ha azt gondoljuk, hogy abban fekszik pénzügyi politikánk helyessége, hogy minden befektetést perhorrescálunk, oly mérleget, mint az 1880-dik évi, sem fogunk soha elérni. (Helyeslés.) De, t. ház, nagy befolyással van itt még egy más dolog is, melyre a t. pénzügyminister ur figyelmét bátor vagyok felhívni. (Halljuk!) A pénzügyi igazgatás nem valami kitűnő, mint Eötvös képviselő ur mondta, hanem oly állapotban van, melyen a lehető legnagyobb sietséggel segítenünk kell. (Ugy van!) Nem akarok reeri mutálni, ismerem a helyzetet és méltáuylom a viszonyokat. Az az egy bizonyos, hogy nálunk nincs egyetlenegy ember, a ki képes legyen kiszámítani, hogy egy kissé eomplicált szerződés után, mennyi illeték jár, sőt az adóhivatalok sem képesek kiszámítani és ilyen kérdésekben minden fórum máskép itél. Pénzügyi törvényeink teljísen érthetetlenek és a hozzájuk mellékelt ministeri rendeletek annyira összezavarták a pénzügyi administratiót, hogy Magyarországon senki sem képes kiszámítani, mennyivel tartozik. (Élénk helyeslés.) Ha valaki tartozik és a legjobb akarattal kivan fizetni Budapesten, lehetetlen a pénztárhoz hozzáférnie; ha kisebb összeget fizet, bárom annyiba kerül a fizetés, mint a lefizetett összeg. A pénzbeszedés rendszere itt Budapesten nagyon rósz és annyi bizonyos, hogy ha megfizettem az adómat, biztos lehetek, hogy 8 nap múlva ugyanazon adó miatt megexequáluak. Harmadszor a könyvelési rendszer, az elszámolási rendszer nem tudom mily alapokon nyugszik; mert ha helyes volna az ellenőrzés, 2—3-szór ugyanazon tételt behajtani és bevételesíteni lehetetlen volna. Azt méltóztatnak hinni, hogy ezen tények nincsenek befolyással a 106-ik lapon elősorolt 281 millió hátralékra ? Éppen ezen összegben fekszik egy tekintélyes rész. Ez a magyar állam jogos tulajdonát képezi, teljes értéket képviselt, de éppen ezen rendszer következtében annyi ideig halasztatott a behajtás, hogy legalább 60 százalékot le kell irni. S ha ma a magyar állam pénztárában volna csak fele is ezen összegnek, mily jól állanánk most. Ezen ügyet kell felkarolni, ha azt akarjuk, hogy positivitással segíthessünk bajainkon. A másikra nézve a pénzügyminister ur határozott igéretét birjuk s tudjuk, hogy minden módoa igyekszik segíteni. De kérem a t. pénzügyminister urat, méltóztassék igéretét beváltani s a