Képviselőházi napló, 1878. X. kötet • 1880. február 20–márczius 9.

Ülésnapok - 1878-210

124 210. országos ülés február 26. 1880. Háromszék - megye közönsége feliratát, melyben Alsó-Fehérmegye fölterjesztését pártolván, a kir. törvényszéknek Gyulafehérvárról Nagy-Enyedre leendő áttételét kéri Ballá László, Maros-Tordamegye vajai földbirtokosnak Bereczky Sándor képviselő ur által beadott kérvényét, melyben az a hadgyakorlatok alkalmával a katonaság által okozott kárainak megtérítését kéri. Barber Simon budapesti lakos és háztulajdonosnak Wahrmann Mór képviselő ur által benyújtott kérvényét, melyben a Budapest pesti részén levő ingatlanait, a budapesti első folyamodása kir. törvényszék fenyítő osztálya számára lakhelyiségül felajánlja. Ezen kérvények és felterjesztések kiadatnak a kérvényi bizottságnak. Szlávy Oliver, a mentelmi bizottság előadója: T. ház! Van szerencsém benyújtania mentelmi bizottság jelentését berezeg Odescalehy Arthur képv. mentelmi ügyében. Kérem a t. házat, méltóztassék a jelentés kinyoinatását, kiosztását és annak idején napirendre tűzését elrendelni. Elnök: A jelentés ki fog nyomatni, kiosztatni és annak idején napirendre fog tűzetni. Szalay Imre, a mentelmi bizottság előadója: T. ház! Van szerencsém benyújtani a mentelmi bizottság jelentését Hermann Ottó képv. mentelmi ügyében. Kérem a t. házat, méltóztassék ezen jelentés kinyomatását, kiosztását és annak idején napirendre tűzését elrendelni. Elnök: A jelentés ki fog nyomatni, kiosztatui és annak idején napirendre tűzetni. Kövttkezik a napirend: az 1880. évi államköltségvetés általános tárgyalásának folytatása és ezzel kapcsolatban a zárszámadási bizottság jelentése és az állami számvevőszék kimutatása az államháztartás 10 évi állásáról. Tischler Vincze: T. képviselőház! A költségvetés tárgyalása, minden alkotmányos államban az arra hivatott tényezők legfontosabb cselekménye, de kiválólag fontos ez minálunk, a hol hosszú és nehéz küzdelmek után visszanyert alkotmányos életünknek mindjárt első éveiben, a részben tapasztalatlanságunk, de ha őszinték akarunk lenni, részben könnyelműségünk által is felidézett bajok orvoslása képezi évek óta a kormány és a törvényhozás fő, hogy ne mondjam, kizárólagos feladatát. Éppen a tárgynak ezen fontossága indít engem arra, hogy daczára azon alakilag és tartalmilag nagyszabású beszédeknek, melyeket e tárgyben szerencsénk rolt hallani, adandó szavazatomat lehetőleg röviden indokoljam. (Halljuk'/) A mi a költségvetést magát illeti, kiválólag annak végeredményével szándékozom foglalkozni, mert annak részletei egyes, nálam e téren sokkal szakavatottabb férfiak által már kimerítőleg tárgyaltattak. Ismételve ki lett általok mutatva, hogy mennyire növekedtek 1875. óta államadósságaink, mennyire növekedtek kamataink, mennyire rosszabbodott az államháztartás mérlege; de másrészt azért sem szándékozom a részletekkel foglalkozni, mert a költségvetés, mint ezt részemről is elismerem, fedezeti tételeiben a lehetőségig reális. Annyi azonban valóság, hogy az igán t. kormány czélját, t. i. államháztartásunk rendezését, valósítani nem képes. Igazolja ezt nemcsak államadósságaink rovata, a honnan kiderül, hogy államadósságaink 1875 óta a nagymérvben szaporodott bevételek daczára, nemcsak szaporodtak, de aránylag nagyobb mérvben szaporodtak, mint 1875 előtt. De igazolja állításomat a tárgyalás alatt levő költségvetés is, melynek deficitje nagyobbra van előirányozva, mint a tavalyi. Ezen deficittel szemben, t. ház, azt hiszem, nincsen természetesebb, mint azon kérdés, miként véli tehát a kormány államháztartásunk megingott egyensúlyát helyreállítani? És e kérdésre hiába keresünk felvilágosítást úgy a pénzügymiiiister urnák a költségvetés beterjesztésekor, valamint tegnapelőtt mondott beszédében, valamint a tisz telt pénzügyi bizottság jelentésében, sőt mi több, a t. pénzügymiuister ur, hogy az ilyen igenis természetes kérdésnek jóeleve elejét yegye, ezélszerűnek tartotta a költségvetés beterjesztésekor elmondott beszédében kinyilatkoztatni, hogy azon esetre, ha a t ház hozzá azon kérdést intézné, miként véli államháztartásunkat a jövő években rendezhetőnek, kénytelen lenne kinyilatkoztatni, hogy ő előzetes, több évekre terjedő programmot nem ad, mert azok az idő által gyakran megszoktak döntetni. Nem akarok e tétel helyessége, vagy helytelensége felett vitatkozni, de azon kérdés elbírálása, vájjon egy pénzügyi programúi magában véve helyes-e vagy nem, midenekelőít a programúinak minőségétől függ. A t. pénzügymiiiister ur beszéde értelmében, a deficitek egyáltalában csak két módon enyésztethetők el. Egyik a kiadások apasztása, másik a bevételek növekedése. Ezen állítás ugyan nem új, de való. Abban, hogy kiadásaink nem apaszthatok, egyetért úgy a t. pénzügymiiiister ur, valamint a t. pénzügyi bizottság is és igy természetesen nem marad egyéb hátra, mint bevételeink növelése. Itt azonban már eltérnek egymástól, mert mig a pénzügymiiiister ur őszintén kinyilatkoztatja, hogy azon esetre, ha fogyasztási adóink által a szükségelt eredmény létesíthető nem volna, egyenes adóinkat akarja emelni s ezek köztt az általános jövedelmi pótadót jelöli ki olyannak, mely e czélra legalkalmasabb, addig sietett a pénzügyi bizottság ugyanily határozottsággal kijelenteni, hogy egyenes adóink az ország jelenlegi nemzetgazdasági