Képviselőházi napló, 1878. IX. kötet • 1879. deczember 3–1880. február 9.
Ülésnapok - 1878-183
92 183. országos ülés deczember 5 1879. méltatlanul — hogy 30°/o fizetése mellett, velők egyforma jogokat gyakorolunk. De ha szemügyre vesszük azon mellékes és roppant előnyöket, melyeket részint a közös költségek, részint a közös vámterület s a közös bank mellett ők élveznek, akkor a megrövidítettek bizonyára mi vagyunk. Mondom, ismerjük azon törekvéseket, mik oda czéloznak, hogy ha már egyforma 50% elfogadására nem is volnának képesek bennünket rábírni, legalább kivigyék, hogy a magunk katonaságát mi fizessük, vagyis, hogy átalában a quóta ne az adóképesség, hanem a lakosság számaránya szerint állapittassék meg. És tudjuk azt is, t. ház, hogy csak az első lépés szokott nehéz lenni, a többi aztán könnyen követi egymást. Én, t. ház, ezen §-ban kimondott elvben a legveszedelmesebb praecedenst látom. {Igaz! Ugy van! a bal- és szélsőbal felöl.) Ha van szükség, t. ház, arra, hogy ezen rokkant ügy közös ügy legyen és eddigi törvényeink szerint, mint a hadügy egyik csekély része kétségtelenül közös, akkor kell, hogy ahhoz a quóta arányában járuljunk, a mint hogy igazság szerint máskép nem is lehet. De ha a 67. törvénynek 12 évi gyakorlata által megerősített ezen elvét fenntartani, a talán hatalmas osztrák áramlattal szemben az igen t. kormány jelenleg nem érzi magát elég erősnek, akkor komolyan meg kellene fontolni: vájjon nem lenne-e jobb, ha abból közösügyet nem csinálnánk. Minek kössük magunkat a szomszéd állam irányában, és minek engedjünk befolyást a közös hadügyministernek e kérdésben is? A mi azt illeti, hogy a kezelés a t. honvédelmi minister ur kezében lesz, az előttem nem elég garantia. Nem lenne-e jobb megállapodni abban, hogy minden állam azt belügyként kezelvén, maga gondoskodjék saját rokkantjai honosai irányában, ugy, a hogy tud és akar. Még ezen esetet is, legalább jelenleg, midőn a közös hadseregbeli tisztek létszámából, a mint mondatik, alig esik Magyarországra 7—8%, az itt javasolt aránynál kedvezőbbnek tartom. Mindezeknél fogva tehát én a 10. §-t és főképen a 6. §-t el nem fogadom. És miután tudom, hogy ezen törvényjavaslat a két kormány köztti megállapodáson nyugszik, minélfogva az igen t. kormány nem lesz hajlandó a részletekben változtatást engedni, azért, habár annak alapeszméjét helyeslem, mégis kénytelen vagyok már az általánosságban is annak ellent mondani és ha a túlsó oldal részéről nem terjesztetnék be egy olyatén indítvány, a mely ezt átdolgozás végett a pénzügyi bizottsághoz kívánja utasítani, mely esetben én a magam részéről szívesen járulnék az ily indítványhoz, különben kénytelen vagyok egyszerűen kijelenteni, hogy ezen törvényjavaslatot általánosságban, a részletes tárgyalás alapjául el nem fogadom. [Helyeslés a baloldalon.) Irányi Dániel: T, képviselőház! A veder őröl szóló törvényjavaslat 56. §-ának valósítását, vagyis a hadmentességi díj behozatalát évekkel ezelőtt és pedig ismételten sürgettem, mindannyiszor t. elvbarátaimnak helyeslése mellett. (Igaz! a szélső' baloldalon.) Sürgettem azért, mert igazságosnak találom, hogy a kik valamely csekély testi fogyatkozásuknál fogva a katonai szolgálat alól fölmentetnek, azoknak javára, a kik besoroztatuak, és a hadi fáradalmak következtében rokkantakká válnak, vagy azok felsegélyezésére, kiknek férjeik, vagy apáik a csatatéren elvérzenek, jövedelmükhöz, vagy tehetségükhöz mért valamely pénzáldozattal járuljanak (Ugy van! a szélső baloldalon.) A t. honvédelmi minister ur, a kihez ezen felszólításomat intéztem, azt felelte, hogy a kérdéses ügyben tárgyalásokat folytat a közös hadügyministerrel és mihelyest azok véget érnek, a kivánt törvényjavaslatok elő fognak terjesztetni. A tárgyalások, ugy látszik, sokáig tartottak. Mégis sem a t. honvédelmi minister ur, sem a törvényjavaslatot előterjesztő pénzügyminister ur nem tartották szükségesnek ezen késedelem okáról fölvilágosítani a házat, hogy egy 1868-ban hozott törvénynek végrehajtása miért maradt el 10, vagy 11 évig. A t. előadó ur azt mondotta ugyan, hogy ez iránt a közös hadilgyministerrel már 1873-ban indultak meg a tárgyalások, de hogy a létező akadályoknál fogva csak is az idén vezettek eredményre. Hogy melyek voltak azon akadályok, melyek azon nehézségek, azt azonban a t. előadó ur sem adtaelő. Én, különösen ha a kormány szempontjából tekintem a törvényjavaslatot, ezen mulasztást annál súlyosabbnak tartom, mert ha áll a kormánynak számítása s ha szándékát a többség valósítaná, a veszteség, mely ebből a kincstárra háramlóit, évi 3.300,000 írt, a mi 10 év alatt, mióta t. i. ezen törvényt létesíthették volna, kerek 33.000,000-t tesz. T. barátom Szederkényi Nándor, a kivel egyébiránt — és ezt előzetesen is megjegyzem — nemcsak a végindítványra egyetértek, hanem a törvényjavaslat bírálatára nézve is nagyobbára kezet fogok, az előttünk fekvő törvényjavaslatnak magát az elvét támadta meg, a hadmentességi díjnak elvét nem tartván igazságosnak. Én, t. ház, Ig3 T ekezni fogok az ő érveit egymásután latra vetni és saját meggyőződésem szerint megczáfolui. T. barátom okoskodása, melylyel a hadmentességi díjnak alapelvét megtámadja, a következő: „a katona, ki besoroztatott, azért teljesíti védelmi kötelességét, mert arra testileg alkalmasnak találtatott, a szolgálat, melyet tőle az állam követel, azon erős testi alkatnál fogva kívántatik, melylyel őt a természet megáldotta. Ó tehát egy szolgálatot, vagy egy természetbeli
