Képviselőházi napló, 1878. IX. kötet • 1879. deczember 3–1880. február 9.

Ülésnapok - 1878-182

78 182. országos ülés deezember 4. 1879. mam volt meggyőződni arról, hogy egy finomító intézet, mely az ország egyik határszélén létezik, mely el van halmozva munkával és mely ezen törvényjavaslat elfogadása esetére még több mun­kát fog nyerni, hiába keresett itt a fővárosban embert, ki hajlandó lenne idejét, tőkéjét és mun­káját odaszánni. Kimutatták, hogy a feltételek igen kedvezők, az eredménv majdnem biztos, de minálunk mindenki irtózik a vállalkozással járó munkától, azon munkától, (Élénk ellenmondás a szélső balon) hiába lógatja fejét Moesáry t. baráton), ez úgy van, én az ide vonatkozó viszonyokat a fővárosban és az országban jobban ismerem, mintő. A vállalkozási szellem nálunk nincs kifejlődve oly mértékben, mint másutt, és a hol a vállalat egyszers­mint munkával jár, folytonos és izgató munkával, mindenki azt mondja : én inkább birtokot veszek, ezt haszonbérbe adom, (Felkiáltás a szélső baloldalon: Uzsoráskodik!) vagy igenis, uzsorára adja magát, ez sokkal könnyebb módja a keresetnek; vagy elhelyezi a pénzét papírokban, de nem akar dol­gozni, hanem kezét zsebébe dugja. (Mozgás a baloldalon, ügy van! a jobboldalon.) Ha meg­lesz a vállalkozási szellem, akkor ezen törvény­javaslat határozottan használni fog a czélnak. Inkább értem még Zay képviselő úrnak azon megjegyzését, hogy ő nagyobb védvámot követel. De megnyugtathatom t. képviselőtársamat az iránt, hogy én, mint ezen törvényjavaslatnak lelkiismeretes előadója, még mielőtt az a pénz­ügyi bizottságban tárgyaltatott volna, kérdést intéztem sok érdekelthez és szakértőhöz s ezek mind azt állították, hogy a tervezett védvám in­kábbtúlságos, mint nem elegendő. És azt, hogy ele­gendő, azon körülmény is bizonyítja, hogy a gács­országi képviselők,a birodalmi tanácsban éppen a tör­vényjavaslatnak ezen formáját és eredményét vív­mánynak tekintették, melyet igazi karácsonyi ajándék gyanánt vihetnek haza választóikhoz. Nem marad egyéb hátra, mint hogy még csak egy személyemet illető kérdésben vegyem igénybe egy-két perezre a t. ház türelmét* (Halljuk!) Kiss Albert t. képviselő úr azt mondta, hogy tiltakozik azon felfogás ellen, mely a bizottság jelentésében kifejezést nyert, hogy t. i. a gaz­dagabb, vagyonosabb ember intensivebb világos­ságot igényel, a szegényebb pedig kénytelen kevesebbel megelégedni. Én nem tehetek arról, hogy ha Kiss Albert képviselő úr nem úgy fogja fel a dolgot, vagy pedig nem érti úgy, mint én. En át vagyok hatva annak tudatától, hogy a világosság intensivitása épp oly fényűzés, mint bármely más. Az egyik megelégszik egy lám­pával a szobájában és ezen egy lámpával igen jól lát, minden munkáját mellette könnyen végez­heti. Más, a ki fényűzést tíz, kettőt, hármat, négyet is állít fel szobájában. Én legalább otthonomban, [ ha magam vagyok családommal, egy lámpával megelégszem, a mellett igen jól vagyok és ör­vendek neki. Ha vendégeim vannak, azoknak tiszteletére kettőt hármat állítok oda és hogyha igen tekintélyes vendégeim vannak, kiknek nagy tiszteletet akarok tenni (Élénk derültség.) ezen tiszteletnek az által is vélek kifejezést adhatni — éppen úgy, a mint ilyenkor a közönségesnél jobb bort teszek asztalomra — hogy több lámpát gyúj­tok fel. Ez a fényűzésnek egyik neme, oly áldozat^ melyet az illető a barátságnak hozni képes és akar is. így tehát, ha azt mondom, hogy a sze­gényebb sorsú kevesebb világossággal elégszik meg, ez sem a szegényebb sorsúnak sértése, sem nem jelenti azt, hogy oda kényszerítjük őt, hogy sötétségben maradjon. Ez csak azt jelenti, hogy a kinek nincs elegendő vagyona és pénze, az nem képes e téren sem azt a fényűzést űzni, melyet a gazdagabb és vagyonosabb szívesen űz és melynek üzése az országra nézve minden tekin­tetben hasznos és üdvös is. Ezek után csak arra kérhetem fel a t. házat, hogy méltóztassanak azok, a kik államháztartá­sunk nehézségein bárcsak részben is segíteni óhajtanak, ezen törvényjavaslatot általánosságban a részletes tárgyalás alapjául elfogadni. (Elénk helyeslés jobbfelöl.) Kiss Albert: T. ház! Félremagyarázott szavaim helyreigazítása végett kérek egy pár szót. (Halljuk!) Ha azt méltóztatott volna mon­dani a t. előadó urnák, a mit jelenleg mondott, hogy a szegényebb sorsú kevesebb világítással elégszik meg, én bizonyosan az ellen kifogást nem tettem volna; azonban a mit kifogásoltam, nem ez volt. Én beszédemben nyíltan előrebocsá­tottam, hogy még azon esetben sem szólaltam volna fel azon mondat ellen, ha a t. előadó ur azt beszédjében mondta volna, hanem éu kifogá­saltam a jelentés második lapján a harmadik és negyedik sorban szórói-szóra olvasható ezen sza­vakat: „a szegényebb sorsúak csekélyebb vilá­gítással el szoktak élni." Ezt kifogásoltam és most ismételten hangoztatom, hogy a magyar nyelv nem érdemes arra, hogy éppen a t. ház hivatalos okiratában, nyaka igy kitekertessék. (Ugyvan! a baloldalon.) Elnök: A vita be lévén fejezve, fel fogom tenni a kérdést: Méltóztatik-e a t. ház a kőolaj­vám felemeléséről és az ásványolaj adóról szóló törvényjavaslatot általánosságbau a részletes tár­gyalás alapjául elfogadni: igen, vagy nem ? Húsz képviselő ur névszerinti szavazást kért, kihúzom a betűt, a melylyel a szavazás kezdődik. „R' f betű ! _ (Öt pereznyi szünet.) Elnök : Méltóztassanak helyeiket elfoglalni. Még egyszer fölteszem a kérdést. (Halljuk!) Mél-

Next

/
Thumbnails
Contents