Képviselőházi napló, 1878. IX. kötet • 1879. deczember 3–1880. február 9.
Ülésnapok - 1878-181
44 IBI. országos ülés dcczember S. 1'-79. szabályozási munkálatok eddig elért eredménye érdemében. A közmunka- és közlekedési ministerhez. Decz. 2. Degré Alajos. Szőlődézsmaváltsági ügyben. A pénzügyministerhez. Decz. 2. Boross Béni. A bosna vasút, illetve ezen vasút zeniea-serajevói részének kiépítése tárgyában. A közmunka- és közlekedési miuisterhez. Elnök: A t. képviselő urak interpeilátlójukat a szokott időben meg fogják tehetni. Következik már most a tegnap megállapított napirend szerint, a nyeremény-adórólí szóló törvényjavaslat tárgyalása, mely alkalommal bátor vagyok jelenteni, hogy a pénzügyi bizottság a tegnap reá bízottakban eljárt. Ha az általános jelentést felolvasottnak méltóztatnak venni, akkor az első szó az előadó urat illeti. (Halljuk!) Hegedűs Sándor, a pénzügyi bizottság előadója: T. ház! A nyereményadóról szóló törvényjavaslatot a t. háznak a pénzügyi bizottság nevében elfogadásra ajánlom s röviden csak azt vagyok bátor megjegyezni, hogy ezen adó igazságos voltát kétségbe vonni nem hallottam. Maga az alap, melyre ezen adó alapítva van, t. i. az úgynevezett számsorsjáték és a jótékony sorsjátékok nyereményei, az eddigi tapasztalatok szerint elegendő kilátást nyújt arra nézve, hogy azon számítás, melyet a kormány ezen adó jövedelmezőségére nézve tesz, alaposnak elfogadtathassék. Az utóbbi tiz év alatt ugyanis, a kiosztott nyeremények csaknem megkétszereződtek az úgynevezett kis sorsjátékban. 1868-ban a kiosztott nyeremények összege 1.200,000 forintot tett, 1877-ben pedig 2.400,000 forintot s ezen adó állandóan megtartotta a növekedést Ezen számítás szerint tehát, a nyereményadó czímén körülbelül 200,000 forint jövedelemre számíthatni csaknem teljes biztossággal. A mi már most magát azon módosítást illeti, mely a javaslat lényegébe vág és melyet a pénzügyi bizottság részéről bátor vagyok előterjeszteni, minthogy itt elvi kérdés forog fenn s a pénzügyi bizottsághoz az ügy azon szempontból lőn utasítva, hogy ha a fényűzési adók esetleg általában eltöröltetnének, adjon javaslatot, hogy az ennek folytán keletkező hiány miképen fedeztessék. A pénzügyi bizottság a fényűzési adók eltörlése esetére, ajánlja a t. háznak a 2. §-nál a tervezett nyereményadó oly módosítását, hogy eltekintve a jótékony czélú sorsjátékoktól, valamint az ingóságok kísorsolásától, melyekre nézve a pénzügyi hizottság a kormány eredeti javaslatát megtartatni kívánja, kizárólag csak a szám sorsjáték, az egyéb nyereményekre tervezett adó az eredeti javaslatban foglalt 10%-ról, 15%-ra emeltessék. Ez által fedezve leune az említett adónem eltörléséből eredő hiány; s viszont ezen felemelés sem koczkáztatná a nyereményadóból folyó jövedelmet. Mert ezen esetben is ezen adó czímén, a bélyeg-illetékkel együtt is, csak 15 frt 63 krajczár fizettetnék 100 frtnyi nyeremény után; holott Ausztriában éppen most 20%-nyi adót terveznek a bélyeg-illetéken felül, ugyanezen czímen behozni. Nálunk tehát ez esetben is kisebb lenne ezen adó és minthogy a kiosztott nyeremények és a jövedék folytonosan emelkedett, valószínű', hogy ezen adóemelés nem fogja a jövedelmet koczkáztatni. Ezen szempontokból ajánlom a t. háznak a törvénj^j avaslatot elfogadásra a pénzügyi bizottság szövegezése szerint. (Helyeslés a jobboldalon.) Mocsáry Lajos: T. képviselőház! A szőnyegen levő törvényjavaslatot én sem eredeti alakjában, sem a pénzügyi bizottság által ajánlott módosítással nem fogadom el. Nem fogadom el azért, mert én egyáltalán semmiféle ríj adónemet nem szavazok meg mindaddig, míg a már most is túlságos nagy adóteher, a most fennálló adónemek szerint, lejjebb nem szállíttatik. Mindaddig, míg ez nem történik, én az ország adózó közönségét semmiféle adóürügy alatt még inkább terhelni, nem tartom sem az állam érdekében levőnek, sem az igazsággal és méltányossággal megférőnek. (Helyeslés a szélső halon.) Különben is nem vagyok hajlandó elfogadni sem ezen, sem a többi adójavaslatot azon oknál fogva is, mert tudom, hogy az tökéletesen haszontalan, mert ugy is el fogja ezen adójövedelmet nyelni a deficitek feneketlen hordója nyomtalanul és haszontalan minden túlterhelés, mely az ország népére súlyosodik és haszontalan lesz az ez által növekedő plakkerei, melynek az adózó közönséget csak újból kiteszszük. Mindennek pénzügyi tekintetben nézetem szerint, semmi eredménye nem lesz; de a mi különösen a nyereményadót illeti, megvallom, fiscalitási szempontból sem tartom azt ezélszerűnek. Méltóztassanak a lottót eltörölni, ha más szempontból, nevezetesen erkölcsi szempontból nem találják azt helyesnek. De a míg fennáll, ne méltóztassanak annak jövedelmezőségét más oldalról csökkenteni. Különösen a mi azt illeti, hogy a jótékony-sorsjátékok megadóztatnak, ez egyenesen a jótékonyság követelményébe ütközik, mert természetes, hogy azon jótékonyság, mely mindinkább nagyobb terjedelemben gyakoroltatik az országban, ez által igen nagy mértékben fog csökkenni, azon tekintetből, hogy ily vállalatok nehezebben fognak létrejönni és ha létrejönnek is, kevesebbet fognak jövedelmezni. Bátor vagyok e mellett, az indokolásban egy kis perfidiára figyelmeztetni a t. házat. Jellemző, miként szoktak