Képviselőházi napló, 1878. IX. kötet • 1879. deczember 3–1880. február 9.

Ülésnapok - 1878-196

196. országos ülés január 28. 1880. 255 elnök ur akkor, a midőn a nemzet által tisztelt és nagyrabecsült egyszerű Tisza Kálmán volt, más véleményben volt, hisz beleegyezése, sőt kezdeményezése folytán küldött ki a törvényhozás vizsgáló bizottságokat a keleti vasút és naszódi botrányok és bűntények megvizsgálására, a melyek hogy eredménytelenekké váltak, hogy a bűnök ma is elpalástolva, elsimítva vannak, az az ő kormányra jutásának következménye. {Igaz! a szélsőbalon.) De hát uraim, olyanok-e a mi hatóságaink, olyan-e a mi államügyészségünk, hogy azokba mi feltétlenül megbízhatnánk? A rendjel-botrányok, a pénzintézeteinknél ismétlődött defraudatiók, a Szörény-, Krassó-, Pestmegyei sikkasztások, melyek évek hosszú soráu át szabadon űzettek, a nélkül, hogy a közpénzek elrablóit a büntetés súlya elérte volna, sőt azok kir, biztosi és ministeri fedezet alatt tovább állhattak s más hason esetek, melyek e felbátorító példák után sok helyen űzetnek, a minthogy ilyenekről van is tudomásom. A keleti vasút tolvajlásaira adott ügyészi vélemény, mely bűntényeket igen, de büntethető egyéneket nem talált s egyáltalában a corruptió és erkölcstelenségnek fölemelt fővel űzhetett orgiái után, vájjon teljes önodaadással megbizhatunk-e a hatósági nyomozásokban? Olyanok-e az előzmények, hogy azokból megnyugvást meríthetnénk ? Hisz már is észlelhetjük, hogy a hatóságok nyomozása a sajtó igazmondó munkásainak üldözésénél többre nem terjed. {Igaz! ügy van! a szélsőbalon.) Nem-e kötelessége a törvényhozásnak ily rendkívüli esetben, ily rendkívüli, vagy jobban mondva rendellenes körülmények közti föllépni és teljesíteni kötelességét akkor, midőn a főbűnösök és bűnszerzők olyanok, hogy a hatóságok és rendes törvénykezés útján utol se lehet érni. Uraim! nagy dolog az, a midőn azért, hogy néhány suhan ez néhány ablakot bevert, hat napon át ostromállapotba helyeznek egy egész fővárost s katonai karhatalommal, szurony és golyóval támadnak a népek ezreire, kiket leginkább a kíváncsiság s rendes foglalkozásuk vitt az utczákra s azokat gyilkolják, bántalmazzák és hotozzák, mintha indiai páriák lennének. Elég volt uraim az elpalástolásból, a nagybűnösök futni engedéséből, a kormánypártiság köpenyébe burkolódzó korruptió dédelgetésébői. Mi nem akarhatjuk, hogy a hivatalosan kiontott vértóesákból vértenger legyen; mi nem akarhatjuk, hogy a népet a kétségbeesés, az önigazságszolgáltatásra ragadja, én a lyncbjustitiáknak nem vagyok barátja s azért csatlakozom a Mocsäry által benyújtott határozati javaslathoz. {Helyeslés a szélső balon.) Még csak néhány rövid észrevételt kívánok tenni ministerelnök ur tegnapelőtti beszédére, mely beszéd a leghatalmasabb érveket szolgáltatja, Mocsáry barátom határozati javaslatának szükségessége mellett. E beszéd engem arról győzött meg, hogy ha Mocsáry nem tette volna meg indítványát előzetesen, azt most utólagosan kellene benyújtania. Ministerelnök ur előadása mindenkit meggyőzhetett arról, hogy informatiói nem csak egyoldalúak, hanem tendentiosusok, eredvén azok rendőrközegeitől, tehát a legsúlyosakban vádoltaktól. A reflexiók, a mikkel ministerelnök ur ezen rendőri ferdítéseken alapuló tény előadását kisérte, pedig azon meggyőződésre vezettek, miszerint ministerelnök ur minden módon mentegetni, szépítgetni és igazolni törekszik közegeinek gyászos visszaéléseit s ez által beigazolta jogosultságát annak, hogy a történtekért és ä kiontott ártatlan vérért, a felelősség őtet terheli. Ministerelnök ur maga is elismeri, hogy 11-én kevesen gyűltek össze a hatvani utczában, miként magát kifejezd, narancscsal tréfákat űzni. Mint mondják, alig volt ott egyszáz egyén a műveltebb osztályból; mi szüksége voit tehát a főkapitány urnák — csak a legvégső szükségben felhasználni engedett —- katonaság kirukoltatására. Mert ha fél millióba kerülő rendőri apparátusával nem tud néhány narancscsal tréfát űző egyént rendreutasítani és féken tartani, akkor jó lesz, ha elmegy bűnbánó irgalmas barátnak, vezeklést tartani bizonyos tárgyalásokból ismert bűneiért. {Derültség!) A 13-ki kihágásokat bizonyos elegiacus hangnyomattal adta elő ministerelnök ur, nyolez sebesült rendőrrel és egy elgázolt katonával, két kórházba szállított sebesült polgárt állítván szemben, ezzel akarja jellegezni a rendőrség és az indokolatlanul alkalmazott katonaság szerinte kíméletes és humánus bánásmódját. El kell ismernem, hogy ministerelnök ur igen jól érti az inscenirozás mesterségét, a görög tüzet is ragyogtatja, a nép közül történtnek állított pisztoly- és puska-lövésekkel, melyek azonban senkit sem találtak; hanem annál bb találtak a szuronyok és hivatalos golyók, a szablyák és a rendőrdorongok. Mindenki tudja, hogy 13-dikán és 14-dikén százakra ment a sebesültek száma s éppen az, hogy a számos sebesültből csak kettőt szállítottak köEkórkázba, mutatja leginkább, hogy a rend nekivadultjai, tisztességes és vagyonos, a tüntetéstől távol tartózkodó polgárokat bántalmazták és marczangolták, kik nem kényszerültek sebesültjeiket közkórházba vinni, hanem otthon ápoltatják. Én soha sem tudtam megérteni, a ministerelnök ur sem adott arra felvilágosítást, hogy a rendőrségnek miért kellett a tüntetés színhelyén, tehát a hatvani és mellékutczáin túl terjeszkedni s távol eső utezákon, még itt az országház körül