Képviselőházi napló, 1878. IX. kötet • 1879. deczember 3–1880. február 9.

Ülésnapok - 1878-188

188. országos ülés deczember 12. 1879. 211 men viselem, mint ő. (Derültség és tetszés a jobb­oldalon.) Erről lehetne némely dolgokat szólni, de nem ide tartoznak. Hanem abban nagyon csalódik a képviselő ur, ha azt hiszi, hogy a jövő évben is én fogom a pénztigyminister urat helyettesíteni. Én most sem helyettesítettem s nem helyettesítem másban, mint az általa elkészí­tett s a ház által tárgyalásra kitűzött törvény­javaslatok tárgyalásánál betegsége alatt. En azon reményben vagyok, hogy a t. pénztigyminister ur betegsége jobbra forduland s akkor majd o maga fogja az ezen tárczájához tartozó ügyben a t. háznak, a kellő felvilágosításokat megadni, esetleg javaslatait megtenni. Lázár Mihály (közbeszól): Törvényjavaslatot adjon! Tisza Kálmán: Mondottam: javaslatait megtenni. Hogy azután meglesz-e velők a t. képviselő úr elégedve, azt akkor méltóztassék elmondani, nem pedig itt közbeszólások által és minden utakon diktálni akarni. (Helyeslés a jobb oldalon.) Elnök: A t. ház elfogadja a kérvényi bizott­ság véleményét. Vécsey Tamás előadó (olvassa a 3,, 4., 5., 6., 7,, 8., 9. folyó számú kérvényekre a kér­vényi bizottság véleményét, mély változatlanul elfogadtatik). A. hatvani egyházkerület kath. néptanítói, a néptanítók nyugdíjaztatásáról szóló 1875: XXXII. r. ez. 3., 6., 7., 8., 28., 29. és 41. §-ainak módosítását kérik. Jelesül azt óhajtanák tekintetbe vétetni, hogy az árvák és özvegyek nyugdíjintézménye valamivel emeltessék, továbbá, hogy azok is részesittessenek nyugdíjban, a kik 5, esetleg 10 évi szolgálatuk alatt, önhibájukon kívül, munka­képtelenekké válnak. Miután a t. ház hasonló tartalmú kérvé­nyekre azt a határozatot hozta, hogy azok a eultusministeriumhoz utasítandók, ennélfogva a kérvényi bizottság ezen kérvényt is a vallás- és közoktatásügyi minister urnák kiadatni véli. Elnök: E kérvény kiadatik a vallás- és közoktatásügyi minister urnák. Vécsey Tamás előadó : A hatvani egyház­kerület kath. néptanítói, a néptanítókat a hadi szolgálat teljesítése alól felmentetni kérik. Indokolják e kérelmüket azzal, hogy a taní­tók fizetése igen csekély, annyira, hogy alig akadnak már az ily néptanítóságra alkalmas egyének. Ezen könnyebbítés által vélik majd a tanítói kar érdekeit előmozdítani. A kérvényi bizottság e kérvénj^t a véderő­bizottsághoz véli utasíttatni. Elnök: E kérvény a véderő bizottsághoz tétetik át. Vécsey Tamás előadó: (olvassa a 12. folyó sz. kérvényre a kérvényi bizottság véleményét f mely változatlanul elfogadtatik). Szászváros rendezett tanácsú város kéri a házat, hogy a szászvárosi járásbíróságot telek­könyvi hatáskörrel felruházza. E kérvényében az illető város bejelenti, hogy némi anyagi áldozatok hozatalára is kész, hogy helyiséget ajánlott fel a telekkönyvi hivatal befogadására. A kérvényi bizottság véleménye: e kérvény az igazságügyministerhez utasítandó. Zay Adolf: Sajnálom, hogy ezen kérvényt beadó Kun István gr. barátom betegsége által akadályozva van abban, hogy e kérvény tár­gyalásánál felszólalhasson. En a t. ház enge­delmével e tisztet magamra vállalván, bátor leszek a tényállást egy kissé felvilágosítani. Szászváros sz. kir. és rendezett tanácsú város, egy telekkönyvi hatóság felállítását kérte. Hogy mennyire méltányos és indokolt a városnak ez iránti kérelme, világos abból, hogy ez egy, csaknem 7000 lélekkel bíró város, mely az erdélyi városok legszebbikének és legrendezet­tebbikének egyike. Van a városnak egy refor­mátus collegiuma, polgári iskolája s több nép­iskolája. Egyátalában tökéletes városi jelleggel bír, központja a vidéki intelligentiának, a gaz­dasági egyletnek, van virágzó ipara s meglehetős kereskedelmi forgalma. Különösen súlyt fektetek arra, hogy a városban 4 hitelintézet van, takarékpénztár, segélyegylet és két majorsági pénztár. Mindezen pénzintézetek, pénzeiket fekvősé­gekre és ingatlan vagyonra adják ki s azért szükségök van a telekkönyvre, telekkönyv pedig csak Déván van. Szászváros székhelye volt egy első folyamodása törvényszéknek is és most csak egy egyszerű járásbíróság van ott. Hogy Szász­városnak és környékének szüksége van egy telekkönyvi hatóság felállítására, azt a t. igaz­ságügyminister ur is elismerte, mert bizonyos feltételek alatt késznek nyilatkozott felállítani azt. Ezen feltételekre legyen szabad egy kis világos­ságot vetnem. A jelen igazságügyminister ur hivatali elődje alatt, egy kormányzati praxis lépett életbe, melyet nem lehet eléggé kárhoz­tatni, azon praxis t. i., hogy egyes városoknak csak akkor adattak meg az igazságszolgáltatás jótéteményei, ha az illető város, vagy környék bizonyos pénzügyi áldozatokkal hozzájárult. Tehát vásárolni kellett az igazságügyi szolgá­latot, a mi a legveszélyesebb elv, melyet külö­nösen egy igazságügyminister felállíthat. Az igazságügyminister ur tudatta Szász­várossal, hogy hajlandó a telekkönyvi hatóságot megadni, ha bizonyos áldozatokat hoz a maga részéről. Ennek következtében késznek jelentette 27*

Next

/
Thumbnails
Contents