Képviselőházi napló, 1878. IX. kötet • 1879. deczember 3–1880. február 9.
Ülésnapok - 1878-188
208 188. országos ülés deczember 12. 18J9. tesített törvény czikk kihirdetésére vonatkozó pontjai felolvastassanak. Márkus István jegyzó' (olvassa a jegyzőkönyvnek ide vonatkozó pontjait). Elnök: A jegyzőkönyvi kivonat ellen észrevétel nem lévén, az hitelesíttetik. A napirend szerint most következnének a kérvények és azután a ministerek válasza; de miután a kereskedelmi minister nr, a mint általa értesülök, kénytelen a mélt. főrendekhez átmenni, a t. ház engedelmével talán legelőször ő fogja válaszát megadni. (Helyeslés.) B. Kemény Gábor földmívelés-, iparés kereskedelmi minister: T. ház! Ha méltóztatik megengedni, leszek tehát bátor gr. Apponyi Albert képviselő urnák hozzám intézett interpellatiójára válaszolni: Az interpellátió következőleg hangzik: „Miután az osztrák kereskedelmi minister urnák a birodalmi tanáes képviselőházában f. hó 14-én tett nyilatkozata szerint, közel lenni látszik azon időpont, melyben a Németországgal folyó közgazdasági tárgyalások a magyar-osztrák vámértekezlet újból való összehívását és szakértők meghallgatását teszik szükségessé, a következő kérdést intézem a földmívelés-, ipar- és kereskedelemügyi minister úrhoz: szándékozik-e odahatni, hogy a vámértekezlet egybehivásának esetén, az ipar- és kereskedelem képviselőin kívül, a mezőgazdasági egyesület és a nevezetesebb vidéki gazdasági szakértők képviselői, jelesen az országos mezőgazdasági egyesületek küldöttei is meghivassanak és kihallgattassanak?" A kormánynak ez ügyben követendő eljárását az 1878. évi XX. t.-cz. 21. §-a szabályozza. Hogy mindnyájunk előtt közvetlenül álljon annak rendelkezése, bátor leszek annak ezen ügyre vonatkozó egész alineáját felolvasni. (Halljuk! Olvassa.) „A második czikkben érintett nemzetközi kereskedelmi szerződések, a vámok, a közvetett adók és az ezen vám- és kereskedelmi szövetségben foglalt egyéb tárgyakra nézve, a törvényhozás és közigazgatás egyforma alapjainak előkészítése és közvetítése végett, vám- és kereskedelmi-értekezlet fog egybegyűlni, melyet a két részről való kereskedelmi és pénzügyi ministerek s a mennyiben a tanácskozás tárgya a külföldhöz való viszonyt érinti, a közös külügyminister, illetőleg mindezek megbízottjai képeznek s a melyhez, a hányszor a tárgy megkívánja, mindkét államterületben" szakférfiak s különösen a kereskedelmi kamarai tagok hivatnak meg." Valahányszor kormányunk, valamely külföldi állammal tanácskozmányokat kezd, a melyek valamely szerződésnek megalkotását illetik, mindannyiszor értekezletek tartatnak. Ezen esetben is tartattak és a törvény rendelkezését a kellő koriások között magam is nemcsak azért vélem teljesítendőnek, mert a tör vény parancsolja, de azért is, mert azt helyesnek találom, hogy a mint azt a törvény is kifejezi, a szakértők mindannyiszor, valahányszor szükséges, megkérdeztessenek. Ez most is megtörtént. A szakértők megkérdeztettek, jelesen a vasúti kérdésekhen és az állat-egészségügyi kérdésekben. Azonban eddig még annak szüksége nem mutatkozott, — valamint ezt a Lajtán túli kereskedelmi minister egy hozzá intézett hasonló interpellátiójára adott válaszában szintén kijelentette, — hogy más szakértők meghivassanak. Ha annak szüksége mutatkoznék és különösen, ha gazdasági viszonyokat, illetőleg vakv mely fontosabb kérdés merülne fel és ez irányban a magyar országos, vagy más gazdasági egyesületnek megkérdezése szükségesnek mutatkoznék, kötelességemnek fogom tartani ezt indítványozni, ha ez más helyről nem indítványoztatuék. EB mindig kívánom a szakértőknek, az első sorban érdekelteknek véleményét az ilyen tárgyakban tudni; de kijelentem egyúttal, hogy nagyon idegenkedném az ilyen tárgyalásoktól, ha tartanom kellene attól, hogy vámparlament válnék ezen értekezletekből, mert az ilyen enquetteknek hivatásuk nem egyéb, mint szakvéleményt adni, felvilágosítást, útbaigazítást nyújtani, saját érdekeiket előtérbe helyezve ugyan, de a végelhatározás, a directiva e tekintetben már nem az ő dolguk* Kérem a t. házat méltóztassék a kérdésre adott feleletemet tudomásul venni. (Helyeslés.) Apponyi Albert gr.: Az interpellatióimnak czélja és iránya nem az volt, hogy egyátaláhan szakférrfiak kihallgatását forcirózzam, de csak az, hogy arra nézve kijelentést és megnyugtatást nyerjek a minister úrtól, hogy azon esetre, ha szakférfiak meghivatnak a vámértekezletre•.• nemcsak egyoldalúlag, az ipar és kereskedelem képviselői, hanem a mezőgazdaság képviselői is arra okvetlenül meghívassanak. (Helyeslés.) S én alig képzelhetek esetet, hogy különösen a Németországgal fennforgó tárgyalások oly irányban folyjanak, mely a mi mezőgazdaságunkat első sorban ne érdekelné. Mert hiszen a nyugati piaezok közttmezőgazdasági terményeinkre nézve, hacsak a kereskedelem egészen új irányokat venni nem kényszerül, Németország a legfontosabb s a mi nekünk legfőbb érdekünk a Németországgal kötendő kereskedelmi megállapodásoknál, az, hogy nyers terményeink kivitele oda mennél háborítatlanabb, mennél biztosítottabb legyen. Első sorban tehát ez mezőgazdasági kérdés. Ugy értettem azonban a minister úr válaszából, hogy ő csakugyan szándékozik az esetben, ha szakértők megkérdezése ezélszertínek mutatkozik, minden esetre a mezőgazdaság köréből