Képviselőházi napló, 1878. IX. kötet • 1879. deczember 3–1880. február 9.

Ülésnapok - 1878-185

146 185. országos ülés deezember 9. 1879. helyt fölhatalmazásról beszélünk, — mihelyt erre a lehetőség újra megvan, törvényjavaslat alakjában, a képviselőház elé terjeszszen. A márczius 31-iki terminus, mely a mi javaslatunkban föl van említve, a mint azt a különvéleményben különben indicálni is bátrak voltunk, nem tesz egyebet, mint, hogy annak elkerülése végett, hogy ezen javaslatok, mindenféle okok, vagy ürügyek alapján, a törvényhozás elé esetleg elkésve hozassanak, márczius 31-én mindenesetre megszűnik az intézkedések hatálya, ha törvényhozás időközben máskép nem intézkedik. Ez tehát nem egyéb, mint egy neme a sanctiónak; mintegy neme a pressäónak arra nézve, hogy valóban eléressék ez, a mi a dolog lényegét képezi, hogy t. i. a törvényhozás rögtön, a mint összeül, jogainak élvezetébe és gyakorlásába ismét belép. Én azt hiszem, t. ház, hogy azon principiális álláspont, mely felfogásunknak alapját képezte, ez által tisztázva és meglehetősen érthetővé van téve. Most még igazolni tartozom ezt az álláspontomat, igazolni azt, hogy mi ezzel csakugyan megadtuk mindazt a kormánynak, a mi a helyzet szükségénél fogva indikálva van, sem többet, sem kevesebbet és hogy ennek határain tul menni nemcsak a formális alkotmányosságnak, hanem az intézkedés czélszerüségének szempontjából is hiba, még pedig igen nagy hiba. Ennek bebizonyítására legyen elég rámutatnom, hogy a mi javaslatunk alapján a kormány megteheti azt is, a mi az itt szóba jöhető intézkedéseknek maximumát képezi. A kormány í. i. javaslatunk mellett köthet szerződést is a német kormánynyal hat hónapra, vagy ha úgy tetszik, több időre is. Ezen szerződésnek egyes pontjait rögtön január elején életbe is léptetheti. Csupán a végett, hogy az a szerződés végleges érvényt nyerjen, épp úgy, mint minden egyéb kereskedelmi szerződés, mihelyt a törvényhozás ismét összeül, törvényerőre emelkedés végett a törvényhozás elé lesz terjesztendő. Tehát nem látok semmi legkisebb bajt sem, mely abból következnék, ha miatörvényhozás jogait nem függesztjük fel a kormány javaslata szerint 6 hónapra, hanem, ha azok, mint mi kívánjuk, fenntartatnak és csak addig szünetelnek, a meddig az el nem mellőzhető. Egyetlenegy practicus ellenvetés tétethetik és tétetett is a bizottságban, mely némi figyelemre méltó és czáfolatot igényel. Ez az, hogy Németország nem lesz hajlandó a monarchiával kereskedelmi szerződést kötni és a maga részéről életbe léptetni, ha annak van kitéve, hogy esetleg 3 — 4 hét múlva ezen monarchia törvényhozásainak határozata folytán, ezen szerződés ismét hatályon kivül helyeztethetik. T. ház! Nézzük meg ezen ellenvetést közelebbről és vizsgáljuk, vájjon gyakorlati felfogás alapján bir-e jogosultsággal. Fölteszem mindenekelőtt, hogy Németország komolyan akar a monarchiával kereskedelmi szerződésre lépni és hogy nem keres ürügyet arra, hogy ily szerződés kötése alól magát kivonja a nélkül, hogy azt egyenesen megtagadná. Ez utóbbi esetben ugyan hiába teszünk bármit is; mert ha a komoly akarat, hogy velünk szerződés köttessék, Berlinben nincs meg, akkor azt úgy sem fogjuk elérni, akár mikép cselekszünk itt. Tehát felteszem, hogy Németország velünk akar szerződésre lépni. Akkor az az aggodalom, hogy a monarchia törvényhozásai esetleg a szerződést meg nem szavazzák és az által a szerződés hatályon kivül lép, vagy formai, vagy érdemleges. Formainak nevezem akkor, ha annak semmi egyéb oka nincs, mint az, hogy utóvégre mathematikai garantiát azért, hogy valamelyik törvényhozás hogyan fog határozni, senki sem vállalhat. Ha csupán ezen formai kétely foroghat fenn, ellenben a szerződés érdemleges határozatai olyanok, hogy észszerűen feltehető a törvényhozásokról Ausztriában és Magyarországon az ahhoz való hozzájárulás és ha van — mit előbb, mint sine qua nont jeleztem, — a német kormánynak szándéka egy szerződés megkötésére, tisztán ezen formai aggodalom Németország részéről nem képzelhető, hogy indokul szolgálhatna a szerződés visszautasítására. De ha ezen aggodalom nem csupán formai, ha a kétely azon alapul, hogy maga a szerződés érdemleges intézkedéseiben olyanokat tartalmaz, melyekről méltán feltehető, hogy egy a nemzet érdekeire féltékeny és vigyázó törvényhozás akár Ausztriában, akár Magyarországon azokat magáévá nem teheti, akkor a szerződés, meglehet valóban a parlamentek fenntartott jogkörén fog hajótörést szenvedni ; de akkor megvallom, hogy nem is óhajtom létrejöttét. Itt van a dolog lényege, t. ház, hogy vájjon mi egyáltalában, mindenáron bármely föltételek alatt akarjuk-e összekötött kézzel és lábbal magunkat kiszolgáltatni annak, a mit Németország kereskedelmi szempontjainak tekintetéből reánk dictál. En azt mondom, hogy ily dispositiónak csak látszatát is magunkra venni igen nagy hiba volna és a szerződési tárgyalásoknak bizonyára előnyére nem válnék. S én itt egy sajátságos ellentétet tapasztalok a t. kormány érvelése és egész eljárása köztt hajdan és most. (Halljuk!) Azelőtt a kiegyezési tárgyalások idejében, mikor Németország azon újabb kereskedelmi és forgalmi politikának mezejére még nem lépett, mely a mi érdekeinkre nézve kedvezőnek bizonyosan nem mondható, azt tapasztaltuk a mi kormányunk részéről, hogy Németországgal szemben, bizonyos ridegséget tanúsít a követelésben és a megtagadásban. Ma, t. ház, midőn határozottan, bizonyos reánk nézve veszedelmes és káros irányok, melyek leküzdésére iparkodnunk kell, érvényesülnek a