Képviselőházi napló, 1878. VIII. kötet • 1879. november 6–deczember 2.

Ülésnapok - 1878-178

178. országos ölés november 29. 1879. 391 Miután ezen vidék sürü népességének önfenn­tartása oly nagy mértékben függ a bortermelés­től, hogy annak megszűntetésével s a szőlők elpusztultával a mostani lakosságnak fele sem volna képes ugyanezen területen megélni, hanem tönkrejutása mellett onnét elvándorolni is kény­szerülne. Miután ezeknél fogva a vidéken a szőlők elpusztulása, nem csupán nagy nemzetgazdasági kár és a lakósok által bármily nehezen és va­gyoni csökkenéssel, de végre is elviselhető csapás lenne: hanem oly veszedelem lenne, mely a lakósok nagyobb felének —• talán nagyítás nélkül mond­hatom — majd két harmadának ott fennmarad­hatását s megélhetését egyenesen lehetetlenné tenné. Ennélfogva tisztelettel kérdem a t. minister urat: 1-ör van e tudomása a phylloserának a Balaton vidékén mutatkozásáról ? 2-or ha igen, mi inntézkedéseket tett eddig, vagy szándékozik ezután tenni a fenyegető ve­szedelemnek idejekorán, a mennyire lehet elhárí­tására ? Igen kérem a t. minister urat, hogy inter­pellátiómra minél előbb válaszolni méltóztassék. Annak, hogy interpellatiómat nyilvánosan terjesz­tem elé s nem csak magán utón intéztem kérdést a minister úrhoz, egyik főoka az, mert a lakos­ságnak egy része ott annyira el van rémülve, hogy jiem csak az szükséges, hogy az intézkedések megtörténjenek, hanem hogy^ egyszersmind a kö­zönség megnyugtattassék. [Elénk helyeslés.) Elnök: Közöltetni fog a minister úrral. Halász Bálint: T. ház! Az 1868. évi LIV. t. ez. 529. §-a, —atörvéuyczikk a polgári perrendtartásrólszó], —-megrendeli, hogy a közfor­galom tárgyát képező értékpapírok megsemmisí­téséről szóló eljárásra külön törvény alkottassák. Azóía több minister ült az igazságügyministeri székben, több év telt el és az igazságszolgáltatás terén ezen hézagot pótló törvény hiányát még mindig éreznünk kell. Az én tudomásom, de tán mondhatnám köztudomás szerint is, ezen törvény megalkotásának valami különös akadálya nincs, másrészről tán mondhatjuk, hogy ezen törvény hiányában — melynek a polgári rendtartás kiegé­szítő részének kellene lennie — e törvény hiá­nyában, mondom, nemesak a magánosok, de a közhitel és az igazságszolgáltatás érdekei is szenved.iek. Még csak egyre akarom a minister ur figyelmét felhívni, hogy t. i. akkor, mikor százezrekbe, de milliókat igénybevevő törvény­javaslatok más szakministerek, de épen az igaz­ságügyministernek is ressortjában tuczatszámra tárgy altattak a törvényhozás által, méltán meg lehet kívánni, hogy az ilyen — azt hiszem — nem nagy áldozatokba kerülő s az igazságügy­minister urnák és környezetének ismert s általam is constatált szaktudományosságánál fogva semmi nehézséget nem ütköző mű elkészüljön. Én tehát vagyok bátor azt kérdezni és kérni az igazság­ügy minister úrtól, van e szándékában még ez ülésszak alatt az 1868: LIV. t. ez. említett sza­kasza által megrendelt ezen póttörvény iránti javaslatot előterjeszteni? Márkus István jegyző (olvassa): „Interpellatió az igazságügy minister úrhoz. Tekintve, hogy a közforgalom tárgyát képező értékpapírok megsemmisítése iránt külön törvény hozatala a polgári törvénykezési rendtartásról szóló 1868: LIV. t. ez. 529. §-ábau már elha­tároztatott ; tekintve, hogy azon, a polgári törvénykezési rendtartás kiegészítését képezendő póttörvény megalkotását köztudomás szerint mi sem gátolja ; tekintve, hogy az érdekelt törvény meg­hozatalának ily hosszá idei halogatása nemesak egyeseknek, de a közhitelnek s az igazságszol­gáltatásnak is nagy hátrányára van, tisztelettel kérdezem ezeknél fogva a t. igazságügymiuister úrtól: Szándékában van-e a közforgalom tárgyát képező értékpapírok megsemmisítése iránti eljá­rásról törvényjavaslatot még ez ülésszak alatt előterjeszteni ? Elnök: Közöltetni fog az igazságügy­miuister úrral. Egyéb tárgy nem lévén, mielőtt az ülést bezárnám, a jövő ülés napirendjére vonatkozólag a következőket kívánom előadni. A t. ház már méltóztatott elhatározni, hogy hétfőn választassa­nak meg a delegatió tagjai, azután következnék a József-műegyetem és az állat-gyógyintézet számára emelendő épületek tárgyában beadott törvényjavaslat. Azután következnének a már ismételve említett pénzügyi törvények. Neveze­tesen: először az az 1880. év első negyedében viselendő közterhekről és fedezendő kiadásokról szóló törvényjavaslat, továbbá — ha az idő meg­engedi — a kocsi- és lótartási adó megszünteté­séről, a nyereményadóról, a kőolajvám feleme­léséről és az ásvány-olajadóról, a védelmi adóról szóló törvényjavaslatok. (Az ülés végződik d. 12 óra 15 perczkor.)

Next

/
Thumbnails
Contents