Képviselőházi napló, 1878. VIII. kötet • 1879. november 6–deczember 2.
Ülésnapok - 1878-178
178. országos ölés ooTember 29. 1879, 381 tendő; 1874-ben Kraesómegye határozata, mely szerint Muntyán Elek steierlaki lakos, a bornak V* akónkint, illetőleg 40 pintes akón alól való elárulásától eltiltatott, helyben hagyatott. Ugyancsak i 874-ben helyben hagyatott Csanádmegye intézkedése, melynek alapján azok, a kik egy akónál kevesebbet árultak, ettől eltiltattak. Ha tetszik, száz ilyen esettel szolgálhatok. Ez talán meg fogja győzni a képviselő urat, hogy akár helyesli e gyakorlatot, akár nem, de nem én hoztam be, hanem folytonosan igy volt. (Helyeslés jobb/däl.) Kérem a t. házat, hogy válaszomat tudomásul venni méltóztassék. Elnök: Kérem azon képviselő urakat, kik a belügyminister ur válaszát tudomásul veszik, méltóztassanak felállani. (Megtörténik.) A többség tudomásul veszi. Az idő előrehaladván, az ülést bezárom. A holnapi ülés napirendje már a múlt ülésen megállapittatott. (Az ülés végződik d. u. 2 órakor.) A révkomáromi kőműves, kőfaragó, cserepes és kövező ipartársulatnak, Pulay Kornél képviselő ur által beadott kérvényét, melyben a II. országos iparos gyűlés kívánalmainak és javaslatainak érvényesítését kéri. Mindezen előterjesztések és kérvények a kérvényt bizottságnak fognak, tárgyalás végett, kiadatni. Van szerencsém továbbá bemutatni Bárczay Ödön, Abaujmegye nagyidai kerületében megválasztott képviselő megbízó levelét. Az állandó igazolóbizottsághoz fog áttétetni. Hegedűs Sándor előadó: T. ház! Van szerencsém bemutatni a pénzügyi bizottság jelentését, az Angolország és Fiume köztt eszközlendő gőzhajózási járatok segélyezésére engedélyezendő póthitelről. Méltóztassék a jelentést kinyomatni s annak idején az osztályok mellőzésével tárgyalásra kitűzni. Elnök: A jelentés ki fog nyomatni, szétosztatni és annak idején, az osztályok mellőzésével napirendre tűzetni. Baross Gábor jegyző : Az indítványkönyvben következő bejegyzés foglaltatik : 1879. nov. 29-én. Nóvák Grusztáv, az egyesületi jog szabályozása tárgyában. 1879. évi nov Szlávy József e Tárgyai: Jegyzőkönyv-hitelesítés. Elnöki jelentés a bééi tásáról. A pénzügyi bizottság jelentése az Ang segélyére szolgáló póthitelről. Novak Gasztávm Molnár Aladár és Halász Bálint interpellatió harmadszor felolvasása. A XX. sorjegyzékből t elnök válasza Kaucz Gyula, Helfy Ignáez intei és Halász Bálint megteszik interpellatióikat. A kormány résziről jelen vannak: Tisza Kálmán, Pauler Tivadar, Bedekovich Kálmán, Trefort Ágoston, b. Kemény Gábor, Szende Béla, Péchy Tamás. (Ülés kezdődik d. e. 10 órakor.) Elnök: Az ülést megnyitom. A mai ülés jpgyzőkönyvét vezetni fogja b. Mednyánszky Árpád, a szólni kivánókat egyrészről Baross Gábor, másrészről Antal Gyula jegyző urak fogják jegyezni. Fel fog olvastatni a múlt ülés jegyzőkönyve. Antal Gyula jegyző (olvassa a november 28-án tartott ülés jegyző önyvét). Elnök: A jegyzőkönyv ellen nem lévén észrevétel, az hitelesíttetik. Bemutatom Vasnegye közönségének fölterjesztését, melylyel Maros-Vásárhely szab. kir. város föliratát pár olván, a töke- és kamatuzsora korlátozása iránt intézkedést kér tétetni. FeUő-Csernáton községnek, Lázár Mihály képviselő ur által beadott kérvényét, melyben a kisebb üstökkel való pálinkafőzésre vonatkozó 1868. évi XVI. t. cz.-nek 12. §-át érvényben hagyni kéri. 1879. évi november 29-én. Szlávy József elnöklete alatt. Tárgyai: Jegyzőkönyv-hitelesítés. Elnöki jelentés a beérkezett kérvényekről, Bárczay Ödön képviselővé választásáról. A pénzügyi bizottság jelentése az Acgolország és Fiume között eszközlendő gőzhajó-járatok segélyére szolgáló póthitelről. Novak Gusztávnak az egyesületi jog szabályozásáról szóló indítványa. Molnár Aladár és Halász Bálint interpellatióik bejelentése. A tegnap letárgyalt törvényjavaslatok harmadszor felolvasása. A XX. sorjegyzékből elmaradt kérvények tárgyalása. Tisza Kálmán ministerelnök válasza Kauez Gynla, Helfy Ignáez interpellatiöjára s annak tudomásul vétele. Molnár Aladár és Halász Bálint megteszik interpellatióikat.