Képviselőházi napló, 1878. VIII. kötet • 1879. november 6–deczember 2.
Ülésnapok - 1878-173
178. •rrizágos ülés november 24. 1879. 283 az respublica, császárság, vagy királyság, az tökéletesen mindegy, azt mondja: „Vive la Francé!" és azzal megy a csatába. A német sereg azt mondja: „Waeht am Rein!" A mi seregünk mit mond? „Éljen a császár!" De engedelmet kérek, ez nem oly eszme, a mely egy oly monarchiában, minő a mienk, a népeket lelkesítse. Magyarországon a császárt nem ismerik: Itt sokkal többet tenne, ha azt mondhatná a magyar katona, hogy éljen a király; hanem hát ezt megváltoztatni nem lehet. Hát mit tud a mi katonánk, vagy bármelyik tartománynak katonája a császárról? Hát kérem, mikor nagyobb fenyítésben, száz botütésben részesül, azt mondják neki, hogy ez a császár nevében történik. Hát ez nem olyan körülmény, a mely különösen lelkesítené a katonát a háborúban. (Derültség a szélsőbalon) De nekem volt egyszer már alkalmam e házban említeni, hogy 1866-ban, midőn én Berlinben voltam — mert hát nem voltunk mi ebben az emigratióban oly egészen benevoli speetatores, mint azt Jókai Mór t. képviselő ur a bosnyák vita alkalmával szemünkre vetni méltóztatott, nem voltunk, hanem valahányszor mutatkozott reá alkalom, mi mindig fegyverben állottunk az ország határán, de hiába hivatkoztunk, appelláltunk azokra, a kik itt benn az ügy mellett küzdöttek, mint Jókai Mór képviselő ur, azok az ügy mellett ujjukat sem mozgatták. Jókai Mór: Az baj! Simonyi Ernő: Biz az baj! Hanem hát mondom, 1866-ban, midőn Berlinben voltam, a mint többen sétáltunk a városban, elénk jő egy magyar baka s nagy hossziíszárú Meisner pipából ereszgeti a füstöt. A német frakkot már eladta, alkalmasint annak az árán vette a pipát. Szóba ereszkedtünk vele, magyar fiu volt s a többek köztt csak azt mondja, no uraim, hanem az bizonyos, hogy ez a német ugyancsak megverte a mi németünket. Hát kérem, mig a közös hadsereg 40—50%-ja abban a nézetben van, hogy ha az a német veri ezt a németet, az nem őt veri, hanem csak a németet verte meg, a min inkább örvend, addig az ily intézmény nem felel meg a czélnak. Triviális dolognak látszik, de nagyon fontos épen akkor, mikor egy közbaka mondja ezt, a ki nem politikából, vagy valami különös nézetből mondta ezt, hanem érzelmeit természetszerűleg tolmácsolta, a mint azok kebeléban keletkeztek; ugy érezte, hogy az a vereség, mely a közös hadsereget érte, nem őt érinti, hanem csak a németet. (Derültség a szélső baloldalon). Az igaz, hogy közülök 30—40 ezernyi fogoly volt, Poroszországban, de hát ez őt nem illette. Mig ezen szellem uralkodik a hadseregben, annak alkatrészeit lelkesíteni általában nem lehet, mert maga ezen szellem megakadályozza, lehetetlenné teszi, hogy ama százezerek, egy közös ügyért, közös lelkesedéssel együtt harczoljanak. Hanem, ha a magyar ezredeknél magj^ar zászlójuk, magyar vezényletök lesz és általában magyar hadsereg lesz, akkor azok is azt fogják mondani : Éljen Magyarország s ezzel aztán lelkesedve nekirontanak az ellenségnek, nem a közös monarchiáért, nem a közös dynastiáért, nem a császárért, hanem Magyarországért, a magyar dynastiáért, a magyar királyért, (Ugy van! ügy van! a szélső baloldalon) mert akkor a magyar katona saját hazája érdekében küzd, azért lelkesedik s ennek érdekei ösztönzik arra, hogy a halál megvetésével menjen az ellenségre. Ekkor lehetséges lesz az, hogy azon hadsereg, mely 800.000 főből áll, nem százötven évi vereségnek fogja kitenni a dynastiáí, hanem oly parancsoló állást fog kivívni Európa közepén, hogy a mi államunkat bántalmazni, megtámadni senki sem merészlendi. Tehát, t. ház. ha Európa jelen helyzetét tekintem, daczára a ministerelnök ur minden békés nyilatkozatának és daczára biztosításainak arra nézve, hogy a a berlini szerződés mennyire biztosította a békét, hogy Bosznia occtvpatiója mennyire jó érzelmeket keltett Európa népeiben irántunk, daczára ennek, mégis azt mondom, hogy a hadsereg létszámát leszállítani nem lehet, hanem szükséges az egész intézményt gyökeresen átalakítani és nemzeti hadsereg létrehozására alapítani. Ez természetesen csak fokozatosan érhető el legjobban, mert ha ma elbocsátjuk a hadsereget, nem lesz emberünk, a kit helyébe állíthassunk, mert ma nincs kiképzett hadsereg, hanem azt még ki kell képezni és a mint a képzett egyének évről-évre kilépnek, ugyanannyival kell kevesbíteni f a hadsereget, mig végre az egész megszűnik. Es ez az egyedüli mód, mely lényeges befolyást fog gyakorolni pénzügyeink javítására, mert hiába terjesztünk elő budgeteket, melyek rózsás színben tüntetik elő az ország pénzügyi állapotát; nincs az az erő e földön -— és kétségbe vonom, hogy még az égben is lenne, mely a mi deficzittinket elenyésztesse, a nélkül, hogy valahol, valami nevezetes reductíót, vagy valahol valami jövedelmi szaporodást teremtsünk. (Ugy van! a szélső baloldalon.) De reductiót eszközölni most nem lehet másutt, mint a hadseregben; a véderő újabb szervezésében és átalakításában igenis 20—25 milliónyi megtakarítás eszközölhető a magyar budgetben. Ez nevezetes összeg, ezzel meg lehet kezdeni a deficit reductióját. E nélkül nem látom annak módját. A jövedelemnek szaporítását eszközölni az adók folytonos emelése által: ebbe minden pénzügyministernek bicskája beletörik. Mert az tökéletesen mindegy, milyen czím alatt veszik önök a néptől az adót, mindig csak a 36*